A mai fiatalok kultúrájának szerves részét alkotja a zene világa: nagy mennyiségben és széles választékban fogyasztják, szinte minden tevékenység mellé. Az új zenéket háromnegyedük a barátoktól, ismerősöktől szerzi be, de a „Z-generáció” tagjaihoz méltóan minden második fiatal már az interneten, ingyenes fájlcserélő programokon keresztül jut hozzá újabb és újabb dallamokhoz. Fizetős oldalakat viszont alig 6%-uk használ. A hagyományos CD-vásárlás még nem ment ki teljesen a divatból, minden negyedik fiatal CD-boltban vásárol, és minden huszadik interneten rendeli meg a zenei albumokat. A gyors technológiai fejlődésnek köszönhetően a fiatalok meglehetősen sok zenehallgatási eszköz közül választhatnak, és választanak is. A legtöbben számítógépen hallgatnak zenét (60%), ezt követi az mp3 lejátszó (43%), majd holtversenyben a rádió és mobiltelefon (38-39%). Minden harmadik fiatal CD-n, DVD-n vagy televízión ismerkedik a zene világával. Viszonylag kevesen (a fiatalok csupán 14%-a) játszanak vagy játszottak valamilyen hangszeren. Az önkifejezés effajta formáját legtöbbjüknél a gitározás és a zongorázás jelenti. Bár a 15-25 évesek 95%-a hallgat zenét, táncolni már csak kicsit több mint fele szokott, azon belül is általában a lányokra és vidékiekre jellemző ez leginkább. A bulikon és fesztiválokon kívül sokan bálokon vagy tánciskolában szeretnek táncolni - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az elmúlt 3 hónapban készített az Ipsos, a 15-25 év közöttieket reprezentáló 500 fő személyes módon történő megkérdezésével.

Zenehallgatással hétköznap a legtöbben (40%) 1-2 órát töltenek, de hétvégén akár napi több mint 5 órát is erre szán minden tízedik fiatal – főleg a tizenévesek. A bevált stílusirányzatok, mint a pop, rock vagy diszkózene mellett a zenei paletta széles spektrumát ismerik a mai fiatalok. Az új zenéket háromnegyedük a barátoktól, ismerősöktől szerzi be, de a „Z-generáció” tagjaihoz méltóan minden második fiatal már az interneten, ingyenes fájlcserélő programokon keresztül jut hozzá újabb és újabb dallamokhoz. Fizetős oldalakat viszont alig 6%-uk használ. A hagyományos CD-vásárlás még nem ment ki teljesen a divatból, minden negyedik fiatal CD-boltban vásárol, és minden huszadik interneten rendeli meg a zenei albumokat.

A gyors technológiai fejlődésnek köszönhetően a fiatalok meglehetősen sok zenehallgatási eszköz közül választhatnak, és választanak is. A legtöbben számítógépen hallgatnak zenét (60%), ezt követi az mp3 lejátszó (43%), majd holtversenyben a rádió és mobiltelefon (38-39%). Minden harmadik fiatal CD-n, DVD-n vagy televízión ismerkedik a zene világával.

A zenehallgatás során sok fiatal választása esik a magyar előadókra, bár 10-ből 7 fiatalnál a külföldi zenék vannak túlsúlyban. A külföldi előadók közül PitBull, Madonna, Rihanna és David Guetta mellett Lady Gaga az abszolút kedvenc, míg a magyarok közül a Tankcsapda, Ákos, Tóth Gabi és Majka vezet.

Baráti társasággal és házibulikon szeretnek a legtöbben (68%) zenét hallgatni. Minden hatodik fiatal számítógépezés, internetezés közben feltétlenül hallgat zenét, amit érdekes módon jobban szeretnek a szórakozóhelyen vagy koncerten történő zenehallgatásnál is. Ez jól mutatja, hogy a zenehallgatás nem önálló, más tevékenységet kizáró programként jelenik meg a fiatalok körében, hanem sokkal inkább a mindennapi élet része. A 15-25 évesek fele például pihenéshez, kikapcsolódáshoz is zenét hallgat, nagy részük pedig házimunka vagy takarítás közben rakja be kedvenc számait (39%). A fiatalokra jellemző megosztott figyelem a tanulásnál, munkánál is megjelenik: 31%-uk tanuláshoz, 10%-uk olvasáshoz is zenét hallgat. Ez a fajta tanulás-zene párosítás leginkább a budapesti tizenévesek stílusjegye.

Viszonylag kevesen (a fiatalok csupán 14%-a) játszanak vagy játszottak valamilyen hangszeren. Az önkifejezés effajta formáját legtöbbjüknél a gitározás és a zongorázás jelenti. Leggyakrabban zeneiskolában tanultak meg hangszeren játszani (46%), harmaduk pedig otthon a szülőktől vagy ismerősöktől. Többségük maximum 1-2 vagy 3-4 évig kitartó, utána abbahagyják a tanulást.  

Hasonló a helyzet a tánctanulással is: 1-2 év után a tanulók fele abbahagyja. A megkérdezett fiatalok legnagyobb hányada néptáncot tanult, amelyet a modern és latin-amerikai táncok követnek. Bár a 15-25 évesek 95%-a hallgat zenét, táncolni már csak kicsit több mint fele szokott, azon belül is általában a lányokra és vidékiekre jellemző ez leginkább. A bulikon és fesztiválokon kívül sokan bálokon vagy tánciskolában szeretnek táncolni.

Az F&F kutatássorozatról

Az Ipsos F&F kutatássorozata negyedévente közöl friss adatokat a fiatal felnőttek márkafogyasztási szokásairól, illetve tematikusan bemutatja ennek a fogyasztói csoportnak a viselkedését.

Az Ipsos Zrt.-ről
Az 1990-ben alapított, 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként működő kutatóintézet, a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A párizsi székhelyű Ipsos Csoport a világ harmadik legnagyobb piackutató vállalata.  (www.ipsos.hu)

További információ: Bródy Luca (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; 06-1-476-7675)

Rólunk mondták

Sallai György - friendshungary

Kedves Kati,

A teljes csapatunk nevében szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy együtt dolgozhattunk a pénteki esemény megszervezésén! A többiek beszámolója alapján remekül sikerült a rendezvény, bízom benne, hogy utólag is pozitív visszajelzések érkeznek majd.
Szeretnénk külön megköszönni a konstruktivitásod, valamint azt a hihetetlen kedvességet, amelyet felénk közvetítesz!
Nagyon örülök, hogy megismerhettünk Téged, és bízom benne, hogy sok közös sikerben lesz részünk a közeljövőben!

Köszönjük szépen mégegyszer!

Üdv,

Sallai Gyuri

Szabó Kata - újságíró

Kedves Kati!

Alább küldöm a megjelentetés linkjét és még a Hírnök Magazinba is remélem a mai nap folyamán felteszik.
http://artes-liberales.hu/start.php?rovat=kuriozum&cikk=457

Más: készítettem magamban egy "rangsort" a médiában dolgozó sajtó munkatársakról és nálam Te vagy az első helyen aki a legprofibb Veled a legjobb az együttműködés. Ráadásul megkérdeztem még újságírókat és Ők is hasonlóképpen gondolják.

Gratulálok!
Te vagy az etalon!

További sok sikert és jó egészséget kívánok a munkádhoz!

Barátsággal és szeretettel:   Szabó Kata újságíró