GKK: Elindult a kastélyrekonstrukció
2009-07-01
Földmunkákkal, a Horthy-bunker szivattyúzásával, s a kivitelezők felvonulásával elindultak a Gödöllői Királyi Kastély felújítási munkálatai, hogy kilenc hónap múlva a nagyközönség is birtokba vehesse a rekonstruált területeket. A jeles napon Gödöllő város polgármestere, dr. Gémesi György és a Kastély igazgatója, dr. Révész T. Mihály szándéknyilatkozatot írt alá, a fejlesztés következő ütemeként, az épületegyüttes Lovardájának és Barokk istállójának helyreállításáról, hogy kulturális rendezvényközpontként európai uniós elnökségi helyszín céljaira is alkalmas legyen a történelmi tér.
A Gödöllői Királyi Kastély a közép-magyarországi régió fővároson kívüli területeinek egyik leglátogatottabb, a "Sissi út" révén nemzetközileg is ismert, népszerű turisztikai attrakciója, amely felújításának ?betonban és aranyban mérve? minden eddiginél jelentősebb, nagyobb volumenű, látványosabb, szám szerint a negyedik szakaszához érkezett. Megnövekszik a kiállítótér és új funkciójú létesítmények is helyet kapnak az ódon falak között. Az 1 milliárd 660 millió forintba kerülő, 2009. július 1-jén induló projekt során közel 2000 m? területen megújul a kastélyépület, megnövekszik a kiállítótér, így magasabb színvonalú kiállítások, nagyrendezvények megtartására is alkalmassá válik. Átépítik az egykoron a királyi gyermekek lakosztályaként működő Gizella-szárnyat, amely kiállítóteremként kap új funkciót. A Rudolf-szárnyban múzeumi tér kap helyet, amely időszaki kiállítások helyszíneként, valamint interaktív bemutatóhelyként működik majd. Befejeződik a Sörpince rekonstrukciója is. A Kastélypark 52.000 m?-en nyeri vissza régi pompáját, megszépül a Bástya alatti tér és megújul az Erzsébet terasz és lépcső is. A látogatható területeket teljes mértékben akadálymentesítik. A fejlesztést követően családbarát szolgáltatásokkal is kiegészül a látogatóhely kínálata. Rendszeresek lesznek a múzeumi pedagógiai foglalkozások és a fogyatékkal élők számára is teljes körűen elérhetővé válnak a látványosságok.
Melléklet:
Tájékoztató a projekt aktuális helyzetéről
Fotók:
ftp://kastely2.mine.nu
felhasználónév: kastely-ftp
jelszó: ftp696
sajto_2009.07.01 mappában van az anyag
További információ:
Holub Katalin (06 20 922 6431)

Rólunk mondták

Sallai György - friendshungary

Kedves Kati,

A teljes csapatunk nevében szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy együtt dolgozhattunk a pénteki esemény megszervezésén! A többiek beszámolója alapján remekül sikerült a rendezvény, bízom benne, hogy utólag is pozitív visszajelzések érkeznek majd.
Szeretnénk külön megköszönni a konstruktivitásod, valamint azt a hihetetlen kedvességet, amelyet felénk közvetítesz!
Nagyon örülök, hogy megismerhettünk Téged, és bízom benne, hogy sok közös sikerben lesz részünk a közeljövőben!

Köszönjük szépen mégegyszer!

Üdv,

Sallai Gyuri

Szabó Kata - újságíró

Kedves Kati!

Alább küldöm a megjelentetés linkjét és még a Hírnök Magazinba is remélem a mai nap folyamán felteszik.
http://artes-liberales.hu/start.php?rovat=kuriozum&cikk=457

Más: készítettem magamban egy "rangsort" a médiában dolgozó sajtó munkatársakról és nálam Te vagy az első helyen aki a legprofibb Veled a legjobb az együttműködés. Ráadásul megkérdeztem még újságírókat és Ők is hasonlóképpen gondolják.

Gratulálok!
Te vagy az etalon!

További sok sikert és jó egészséget kívánok a munkádhoz!

Barátsággal és szeretettel:   Szabó Kata újságíró