Molnár u. 35.: Bohém Art Hotel
2009-05-14
Az V. kerületi Molnár utca 35. szám alatt épülő Bohém Art Hotel
kivitelezését elvi engedélyezési terv (2006 okt. 14.), művészettörténeti
tanulmány és engedélyezési terv (2007. január 10). készítése előzte meg.
Mindkét tervet az Önkormányzati Tervtanács zsűrizte. A helyi védettségű -
nem műemlék - épület engedélyezésében, mint szakhatóság, a Kulturális
Örökségvédelmi Hivatal is részt vett. A hatósági ellenőrzéseken, s az
engedélyezési eljárásokban szakmai kifogás nem merült fel. 2006-ban a Havas
utca 2. számú ház közös képviselőjének a hivatali helyiségében - saját
kezdeményezésére - a tervezővel együtt jelent meg az építtető, hogy a ház
megbízott számvevőszéki bizottsága előtt - válaszolva minden felmerülő
kérdésre - személyesen mutassa be, s adja át a teljes elvi építési terv
azóta is változatlan dokumentációját. Az eddig kezdeményezett valamennyi
ellenőrzés - és a független szakértő is - kifejezetten azt állapította meg,
hogy a kivitelezés szakszerűen, az építési engedélynek megfelelően történik.
Már a tervezés időszakában felajánlotta az építtető, hogy díszburkolat
elhelyezésével széppé varázsolja az elhanyagolt lichthof-ot. A beruházó
kezdeményezésére felmerült annak a lehetősége, hogy egy optikai megoldással
az eddig sötét és zárt terület ténylegesen betöltse egy világítóudvar
funkcióját. Az építtető a lakókkal és képviselőikkel folyamatosan egyeztet,
hogy a felmerülő kérdéseket haladéktalanul orvosolják. A cél ugyanis az,
hogy egy szép, a környezetbe - s a Belváros Szíve programba - szervesen
illeszkedő szálloda nyíljon a Molnár utca 35. szám alatt.
Az elvi engedélyezési terv beadásával egy időben, annak léptékhelyes
kivonatát mindhárom szomszédos épület közös képviselője megkapta. Az elvi
építési engedélyt a Havas utca 2. lakói közül néhányan megfellebbezték. A
fellebbezést a másodfokú építési hatóság azonban elutasította. Ezután
változatlan műszaki tartalommal adta be az építtető az építési engedélyezési
tervet, amelyre építési engedélyt kapott 2007. október 11-én, s mivel az
érintett felek nem támadták meg, az jogerőre is emelkedett. Az Építési
Hatóság kérésére az engedélyezési terven ábrázolták a Havas utca 2. épület,
tárgyi épület felé néző, azzal párhuzamos homlokzatát, és az ebben a
szárnyban lévő lakókat név szerint kiértesítették az építési engedély
kiadásáról.
A tervezés során folyamatosan szem előtt tartották, hogy az eredeti -
századfordulós - (Szénásy-féle Írószer- és Körzőgyár) épületformát
megőrizzék, illetve visszaállítsák. A kivitelezés a jogerős építési engedély
birtokában indult meg 2008 májusában. Jelenleg az utcai traktusban még
folyik a falak és az első emeleti dongaboltozat megerősítése, míg az utcára
merőleges szárny teljes magasságban szerkezetkész. A szomszédos ház lakóinak
bejelentését követően, 2009. április 6-án az építési hatóság képviselői
jártak az építési helyszínen és a Havas utca 2. alatt lakók szempontjából
érintett épületrész geometriáját ellenőrizték. Másnap a Közigazgatási
Hivatal részéről történt ellenőrzés. Megállapítást nyert, hogy az épület
elkészült része az építési engedély szerint valósult meg.
Az építkezéssel szomszédos ingatlanok tulajdonosaival több alkalommal is
kezdeményeztek egyeztetést, hiszen nem lehet vitás, hogy egy ilyen nagyságú
épület kivitelezése, még abban az esetben is járhat a szomszédok felé
kellemetlenségekkel, ha minden munkafolyamat az építési engedélynek és az
építési hatósági előírásoknak megfelelően történik. Már a tervezés
időszakában felajánlotta az építtető, hogy díszburkolat elhelyezésével
széppé varázsolja az elhanyagolt lichthof-ot. A beruházó kezdeményezésére
felmerült annak a lehetősége, hogy egy optikai megoldással az eddig sötét és
zárt terület ténylegesen betöltse egy világítóudvar funkcióját.
Az eddig kezdeményezett valamennyi ellenőrzés kifejezetten azt állapította
meg, hogy a kivitelezés szakszerűen, az építési engedélynek megfelelően
történik, ennek ellenére az építtető, észlelve a kialakult helyzetet,
független szakértőt kért fel a teljes körű, tényszerű és objektív
állásfoglalásra, amelynek során megállapítást nyert:
* az engedélyezett épület megfelel a hatályos városrendezési és
építési követelményeknek, valamint a jogerős építési engedélynek. Ugyanakkor
a tényleges helyzet és a jogszerűen kialakult állapot egyes esetekben és
bizonyos szempontokból ellentmondásba kerülhet egymással. Ennek feloldása
azonban nem hatósági eljárás körében történik, hanem a felek közötti
tárgyalások során alakítható ki, a mindenki számára elfogadható megoldás.
Egy ilyen megállapodás nem szükségszerűen érinti az építési engedélyt,
hiszen nem hatósági, hanem polgári jogi igények rendezését célozza,
* a belvárosban nem egyedi, hogy az elmúlt század különböző
időszakaiban épített lakóházak tisztázatlan átépítései, módosításai
(különösen a szocializmus idején) miatt rendezetlen helyzet állhat elő.
Ennek megoldása azonban túlmutat a tárgyi építkezés keretein, csak átfogó
elemzés nyújthat segítséget,
* a jogerős építési engedély birtokában történő kivitelezés nem adhat
alapot kártérítés/kártalanítás követelésére, de természetesen, a felek
közötti egyeztetés során, a polgári jog által meg is követelt
együttműködésben, konszenzus jöhet létre.
Az építtető a lakókkal és képviselőikkel folyamatosan egyeztet, hogy a
felmerülő kérdéseket haladéktalanul orvosolják. A cél ugyanis az, hogy egy
szép, a környezetbe, s a Belváros Szíve programba szervesen illeszkedő
szálloda nyíljon a Molnár utca 35. szám alatt.
További információ:
Holub Katalin (holubkatalin at prestigemanagement.hu; 06 20 922 6431)
__________ Information from ESET NOD32 Antivirus, version of virus signature
database 4075 (20090514) __________
The message was checked by ESET NOD32 Antivirus.
http://www.eset.com