Az Andrássy út most Gödöllőre vezet! A Gödöllői Királyi Kastély nagy sikerű Gróf Andrássy Gyula – A lángoló zseni című időszaki kiállítás kapcsán Nyitott Estre várja az érdeklődőket 2009. augusztus 29-én.

A 19 órakor kezdődő rendezvényen a gróf emigrációs éveiről előadást tart Dr. Csorba László történész, valamint válogatást hallhatnak az érdeklődők Erzsébet királyné és Andrássy Gyula levelezéséből, Szabó Dóra színésznő – az Erzsébet királyné hasonmásverseny győztese – és Szervét Tibor színész tolmácsolásában. Az idáig szinte ismeretlen iratokból összeállított műsort zenerészletek teszik még érdekesebbé: felhangzanak majd az Andrássy-induló és a Kék Duna keringő dallamai. Közreműködik Kaján Katalin énekművész és Pribelszki Viktor zongoraművész.

Az Est folyamán a résztvevők szakvezetéssel tekinthetik meg a kiállítást.
Belépőjegyek az Információs Irodában válthatók (felnőtt: 1500 Ft, diák: 800 Ft).
A kiállítás 2009. szeptember 27-ig látható.

További információ: Holub Katalin (06 20 922 6431)