A Rajkó Zenekar koncerttel tiszteleg László atya emléke előtt

december 12-én, jövő szombaton 18 órakor a Gazdagréti Szent Angyalok Templomban.

Cím: 1112 Budapest, Gazdagréti út 14.

Belépőjegy nincs, adományokat szívesen fogadnak László atya céljainak folytatásához.
Gazdagréti Katolikus Templom Alapítvány K&H 10200878-31512222

Nagyon tiszteltük László atya tevékenységét, mert hitet adott az embereknek, márpedig nekünk meggyőződésünk, hogy hit nélkül nem érdemes élni – indokolta vállalásukat Gerendási István, a Rajkó Művészegyüttes igazgatója. Azt a hitet kell követnünk, amit elődeink átadtak nekünk. Szeretnénk elérni, hogy aki eljön a koncertünkre, az ugyancsak ezt érezze. Mi is hitet adjunk, hogy László atya útját érdemes járni, és folytatni kell a munkáját. Erre a koncertre több meglepetéssel is készülünk, amelyet természetesen nem szeretnék elárulni, csupán annyit, hogy többféle zenei stílus csendül majd fel – tette hozzá sokat ígérően Gerendási István.