A Gödöllői Királyi Kastély koncertjeire és színházi előadásaira 2010. június 9-től interneten is vásárolhatók jegyek!

2010. JÚNIUS 19.
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA A GÖDÖLLŐI KIRÁLYI KASTÉLYBAN!

A Gödöllői Királyi Kastély Múzeum idén is bekapcsolódik a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatába. A hagyományos, kosztümös tárlatvezetések és a hangulatos, gyertyafényes díszudvari koncertek mellett különleges csemegének számítanak a most megújított parkban tartandó szakvezetések és a padlástúra. (Utóbbira a hely szűke miatt csak korlátozott számú résztvevőt tudnak fogadni.) A gyermekek a Barokk Színházban, a Lehetsz király! című játék keretében ülhetnek trónszékre, hogy felpróbálhassák a koronázási jelvényeket. A kicsiket 21 óráig kézműves foglalkozások is várják, amelyek esti mesével végződnek. Ezt követően a felnőttek szakvezetések mellett tekinthetik meg a kastély „ékszerdobozának” tartott Barokk Színházat. Éjszaka a Királydombi pavilon is nyitva lesz, s négy alkalommal (a parktúrák végén) szakvezetéssel is megtekinthető - lantmuzsika mellett. Természetesen üzemel majd a kávézó és az ajándékbolt, amely különleges akciós termékekkel várja majd a vendégeket. A programok többsége idén is ingyenes, a korlátozott létszámmal működő szakvezetéseket (színház, padlás, állandó kiállítás) azonban éjszakai kedvezményes tárlatvezetési díj mellett lehet igénybe venni. Gödöllőn a hat „éjszakázó” intézmény között közlekedő kisvonat ingyenesen szállítja az utasokat!
Fotó: Samuné Tusor Mária


További részletek:


Padlástúra az 1-es, 2-es szárnyban
Főként műszaki érdeklődésűek számára ajánljuk.
18.45,  19.15,  19.45,  20.15,  20.45
Vezetési díj: 800.- Ft/fő
Tárlatvezető: Szira Dorottya építészmérnök.


Parktúra
Látta már a most megújított romantikus tájképi kertünket?
19.00, 19.30, 20.00, 20.30
Ingyenes!
Vezető: Botos Gábor kertészmérnök


Tárlatvezetés a Királydombi pavilonban
Az arcképcsarnok most kellemes lantmuzsika mellett tekinthető meg!
19.30, 20.00, 20.30, 21.00 (Parktúra végén)
Ingyenes!
Tárlatvezető: Papházi János történész-muzeológus
Lantmuzsika: Joób Emese

Kosztümös tárlatvezetés az állandó kiállításban
A Grassalkovichok kora, a királyi lakosztályok és az Erzsébet Emlékkiállítás, most kicsit másképp…
19.00 órától 23.30-ig, félóránként
Vezetési díj: 350.-Ft/fő

Barokk Színház: gyerekprogramok
18.30-tól 21.00 óráig:
-Lehetsz király! (Próbáld ki a trónszékünket és a koronánkat!)
-Kézműves foglalkozások, játék
-Esti mese
Ingyenes!


Barokk Színház: idegenvezetés
A kastély „ékszerdobozának” titkai
21.30, 22.00, 22.30, 23.00, 23.30
Vezetési díj: 350.- Ft/fő


Gyertyafényes koncertek, élőzene a Díszudvaron

20.00 órától 24.00 óráig

20.00-21.00 NYÁRESTI  OPERETT- ÉS OPERADALLAMOK

KÖZREMŰKÖDŐK:      
Várhelyi Éva operaénekesnő
Szécsi Máté operaénekes
Király Miklós operaénekes
Bíró Attila - zongora
Király Ádám Miklós - zongora

21.00-21.30 VÁLOGATÁS KÖZISMERT MUSICALEKBŐL

A GÖDÖLLŐI FIATAL MŰVÉSZEK EGYESÜLETÉNEK TAGJAI ELŐADÁSÁBAN

KÖZREMŰKÖDŐK:
Miklós Krisztina
Géczi András

21.30-21.45 CSATÓ ZSÓFIA FUVOLA ELŐADÁSA

22.00-23.30 JULES BALOGH JAZZ QUARTET KONCERTJE

23.30-24.00 SZIRONTA CSENGETTYŰEGYÜTTES FELLÉPÉSE

Ingyenes!


Ajándékboltunkban minden termék 10%-os éjszakai kedvezménnyel kapható!


További információ: Holub Katalin szóvivő (+36 20 922 6431, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)