A Tango Latino produkcióból ízelítőt láthatnak az érdeklődők  A Tánc Világnapján, most vasárnap az Erzsébet téri Gödör helyén található Akvárium Klub szervezett programjának keretében 14-14.30 között, s a Westend szökőkútjánál – mint flash mob – 15.30-kor.

1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ „A Tánc Világnapját”. Ekkor kerül sor minden évben - az UNESCO egyik tagszervezetének, a Nemzetközi Táncbizottságnak a felügyelete alatt - a világ valamennyi táncának megünneplésére. 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács hívta életre a Tánc Világnapját. Ez a nap azóta is a táncművészet legnagyobb ünnepe. Ebből az alkalomból kérdeztük Josip Bartulovic-ot és Kulik Johannát, az ország és valószínűleg Európa egyik legsikeresebb argentin tangó párosát, akiket éppen új előadásuk próbái alatt értünk el. A szünetben folytatott beszélgetés alatt kérdésünkre elmondták, hogy természetesen mindketten tánccal ünneplik ezt a napot és jó párosként magától érthetően együtt. Bár a programok nagy része meglepetés, hiszen úgynevezett flash mob*-okról van szó. Annyit azonban elárultak hogy zsúfolt helyeken, köztereken, plázákban tűnnek fel, s szórakoztatják majd rövid táncelőadással az arra járókat. A táncok részletek legújabb műsorukból, a Tango Latino-ból, így az érdeklődők egyúttal rövid betekintést is kaphatnak a május 12-én a MOM Kulturális Központban műsorra kerülő előadásba. Figyelmeztetjük tehát az olvasókat, hogy ha 29-én vasárnap a városban sétálnak és hangos zenét hallanak, gyorsan menjenek oda, mert számos izgalmas táncos programban lehet részük.

A közelmúltban napvilágot látott, német tudósok által publikált kutatás szerint  a vizsgált számos táncműfaj közül a tangó oldja leginkább a stresszt. Túl sok mindenre figyelünk egyszerre, túl sok megoldandó feladattal kerülünk szembe, így képtelenek vagyunk fókuszálni. A tangó azért nyújt megoldást, mert amikor táncolod, képtelen vagy másra figyelni. A férfinak két testet, négy lábat kell irányítania, a nőnek figyelnie kell a férfi testének legkisebb rezdüléseire is. A tangó nem könnyű tánc, de épp ez adja a szépségét. Aki megtanulja, sokszor az élete egyéb területén is megtanul fókuszálni. Van aki például a tánc hatására rendbe teszi a kapcsolatait. A lelki és testi egészség, a fittség és a csinos alak manapság egyre nagyobb kihívás. A stresszes, rohanó, városi élet számos kihívást támaszt azzal szemben, aki harmóniában szeretne élni. Vannak azonban olyanok, akiken mintha ezek az ártalmak nem fognának. A legfontosabb titok az akarat, a motiváció. Egy táncos, aki abból él, amit a színpadon mutat, nem engedheti meg magának, hogy ne tartsa karban a testét.  Táncosok vagyunk, a testünk a munkaeszközünk, vigyázunk rá. Minket a tánc tesz boldoggá.

Amikor új műsorunkra, a Tango Latinora készültünk,  20 évvel fiatalabbakkal kellett felvennünk a versenyt állóképességben, hisz egy pörgős latin tánc műsorban igazán komoly fizikai igénybevételnek kell megfelelni. A premieren aztán kiderült, hogy nincs miért szégyenkeznünk. Három gyerek édesanyjaként, 40 fölött is megállom a helyem a fiatal csapatban, a visszajelzések szerint sokan nem a korkülönbséget látják, hanem az érettséget, ami a mi műfajunkban, az argentin tangóban kifejezetten előny. A tudatos, vagy még inkább a céltudatos élet sokat segít abban, hogy a fizikai állapotunkat is rendben tartsuk. Persze még könnyebb elérnünk a célt, ha ilyen kiváló hobbink van, mint az argentin tangó, vagy akár bármilyen tánc, amitől a test és a lélek egyformán felüdül. Ezért is alkottuk meg az új előadásunkat, amiben a tangón kívül még számos egyéb tánc is megjelenik, ezzel szélesebb választási palettát nyújtva azok számára, akik esetleg fontolgatják, hogy elkezdik valamelyiket aktívan művelni.

Az argentin tangó köztudottan az egyik legtovább táncolható tánc, gyakorlatilag kortalan. Nemcsak, hogy sokáig lehet táncolni, de idősebb korban is el lehet kezdeni. Nincs semmiféle ellenjavallat, bárki táncolhatja, természetes mozgásokra épül. Egy Buenos Aires-i milongán – tangó esten – az átlag életkor 60 év vagy több. Sokáig fiatal marad az ember, ha tangózik. Jómagam szemtanúja voltam egy fellépésnek Argentínában, ahol egy 103 éves nénit, egy volt filmsztárt, tolószékben toltak be a színpadra, felpattant, letáncolta a showt 80 éves partnerével, majd visszaült a tolószékbe. Buenos Aires-ben a Tanguera című előadáson az igazi kuriózum a közel 70 éves díva, Maria Nievas volt, aki a fiatal táncos fiúkkal brillírozott a színpadon, korát meghazudtolva virtuóz elemekkel teletűzdelt látványos koreográfiákat táncolt. Számomra példa értékű volt látni a saját szememmel, mire képes az ember, ha tangózik. Akkor határoztam el, hogy én is nagyon sokáig fogok színpadra lépni.

A tangó alapja az ölelés. Ha táncolni kezdesz valakivel, az első pillanatban érezheted, hogy milyen az illető a táncban, pusztán az öleléséből. Akár egy első benyomás valakiről a mindennapi életben. Tapasztalatom szerint ez az érzés ritkán téved. A második fontos dolog a nő részéről az odaadás. Ez manapság nem igazán divat, hiszen alá kell rendelnünk magunkat egy másik ember akaratának. Én magam is tudok kőkemény üzletasszony lenni, de a tangóban megváltozom. Itt nincs demokráciának, vagy vetélkedésnek helye. Sok kezdő tangós számára ez az egyik legnagyobb kihívás. Azonban pont ez a helyzet idézi elő azt az elmélyült koncentrációt, ami miatt német kutatók kimutatásai alapján a tangó a stressz oldásra leginkább alkalmas tánc. Egyszerűen nincs lehetőséged semmi másra figyelni. Leginkább a jógához szeretem hasonlítani, ez is egyfajta meditáció, a külvilág kizárása néhány percre, amíg tart a tánc.

A tangó nem könnyű tánc, de épp ez adja a szépségét. Aki megtanulja, sokszor az élete egyéb területén is megtanul fókuszálni. Van aki például a tánc hatására rendbe teszi a kapcsolatait, így számos hozadéka van a tánctudás mellett. Persze a tangót nézni is jó stressz oldás, amiről megbizonyosodhat mindenki, aki megnézi az új műsorunkat, a Tango Latino-t. Már a videó megosztón megtalálható bemutató: tango latino – latin dance show  http://www.youtube.com/watch?v=rvRyCcQ5La0  megtekintése is, mint annyi más zenés táncos film, pozitív irányba tereli a gondolkodást, vidámsággal, jó érzéssel tölti fel a nézőt a ritmus és mozgás ilyen magas szintű harmóniája.  Tapasztalatom szerint a stressz oka sokszor az, hogy túl sok mindenre figyelünk egyszerre, túl sok megoldandó feladattal kerülünk szembe, így képtelenek vagyunk fókuszálni. A tangó azért nyújt megoldást, mert amikor táncolod, képtelen vagy másra figyelni. A férfinak két testet, négy lábat kell irányítania, a nőnek pedig figyelnie kell a férfi testének legkisebb rezdüléseire is. Így a tánc ahhoz, hogy élvezetes legyen, mindkét fél részéről teljes összpontosítást igényel. Mindezt pedig zenére kell megvalósítani, tehát még egy külső körülményre is figyelni kell. Ez pedig ideális helyzet a teljes kikapcsolódásra, mert az elmélyült tevékenység közben minden más feledésbe merül. Tangózás közben megszűnik a külvilág, nemcsak hobby szinten, hanem a színpadon is ugyanez történik. Nem a nézőknek táncolunk, hanem saját magunknak, amit megnézhetnek a nézők is, ily módon élhetik át velünk együtt a tangó érzést.

Egyszer a rádióban kellett tangóznunk, Verebes István kommentálta tánc közben, hogy mit lát a stúdióban. Egy darabig próbálta leírni szavakkal a tánclépéseket, majd elhallgatott, kisvártatva megszólalt: Gyerekek, nekem ez nem megy, olyan, mintha kukkolnék.

Újabb előadásra készül az ország vezető színpadi tangó táncos párja Josip Bartulovic és Kulik Johanna legújabb műsorukkal. A februári teltházas premier után újra a MOM Művelődési Központ ad helyet május 12-én 19 órától a Tango Latino előadásnak. A műsor erőssége a profi táncosokban rejlik. Az évtizedes táncos múlt mélyen gyökerezik az emberben és csak úgy sugárzik a nézők felé a mozdulatokban, amikor egy jó táncos teste „megszólal”.  A műsor alapgondolata egy dél-amerikai utazás zenében, táncban, hangulatokban. Gerincét az argentin tangó adja, érintve a kontinens jelentősebb városait, ahonnan a latin táncok származnak, éreztetve ezzel a hamisítatlan latin-amerikai hangulatot, a vérpezsdítő éjszakák, a forró érzékiség, a magával ragadó ritmusok világát. Az előadásból a nézők számára is világosan kitűnik a latin táncok közötti szoros összefonódás, és a mai legújabb irányzat, ahogyan hatnak egymásra, fuzionálnak és ez által látványosan fejlődnek.

Mindhárom táncos pár a legmagasabb szinten műveli a saját műfajtát. Ez biztosítja, hogy a műsor nem csak változatos szórakozást ígér, de egyúttal világszínvonalú produkciót láthat a közönség. Olyan előadást hoztak létre együtt, amelyben a táncosok egymás hatását erősítve jelenítik meg a latin táncok széles palettáját.  A 90 perces show-műsor zenei és képi anyaga valamit táncai bemutatják Latin-Amerika metropoliszainak nyüzsgő éjszakai életét, az ott élő népek számára meghatározó zene és tánc modern és hagyományos formáit, sok-sok színnel, érzelemmel, vidámsággal, temperamentumos dallamokkal, mély érzésekkel. Az autentikus zenék valamint a táncosok mindent elsöprő kisugárzása, színpadi jelenléte felejthetetlen élménnyé varázsolja az előadást. Meglepetésként a sztárok mellett megjelennek vendégművészek is, akik egy-egy érdekes színfolttal gazdagítják az amúgy is színes előadást.

Andrea Silvestri és Váradi Martina a jelenlegi magyar versenytánc országos bajnokai immár öt éve. 2006 januárja óta táncolnak együtt. Számtalan esetben álltak az élen latin táncversenyeken, jelenleg 15. helyezettek a világranglistán. Alexis Fernandez és Lamboni Anna Yumane: az erotikával túlfűtött salsa irányzatok kiváló művelői. Mindketten nemzetközileg is elismert táncosok, akik számos színpadi fellépéssel büszkélkedhetnek. Nemrég tértek haza a Mexikói Balett táncosaiként párizsi turnéjukról. Együtt fejlesztették ki méltán híres, egyedi, temperamentumos tánc stílusukat. Josip Bartulovic és Kulik Johanna jelenleg Magyarországon a színpadon legsikeresebb argentin tangó táncos párosa, saját show műsorral és számos más előadással illetve fellépéssel teletűzdelt karriert tudhatnak maguk mögött. A legnagyobb sikerüket 2003-ban érték el, amikor Buenos Airesben az első argentin tangó világbajnokságon 180 pár közül három argentin pár mögött a negyedikek lettek. 10 évnyi közös szereplés után a színpadon olyan magas szintű harmóniáról tesznek tanúbizonyságot, amely minden alkalommal mélyen megindítja a nézőket elegáns érzékiségével, elfojtott szenvedélyével, vagy felhőtlen játékosságával.

*villámcsődület, gyorsan lezajló, formabontóan kreatív tömeges rendezvény


További információ: Holub Katalin sajtófőnök (+36 20 922 6431, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)