Kóbor János: - Velünk volt a Jóisten!
Kiss-Rigó László megyéspüspök: - Transzcendentális élmény!
Székesfehérvár, december 8.

A szegedi közönség, közte sok külföldivel, vasárnap késő este zsúfolásig megtöltötte a Szegedi Dómot, majd felállva, fergeteges tapsviharral ünnepelte az Omega Oratórium bemutató előadását.

Kóbor János, az Omega frontembere először csak annyit mondott: - Velünk volt a Jóisten! Később kiemelte, hogy az áthangszerelés révén a rockzene eszköztára, a szimfonikus zenekar hangszerei, a templomi orgona és nem utolsósorban a szóló- és kórusének a klasszikus darabokat merőben új hangzásvilágban tárta a közönség elé. Az Omega életművéből kiválasztott dalokhoz Liszt Ferenc Les Preludes szimfonikus költeménye biztosította a zenei keretet, biztos alapokat adva az oratóriumnak. A Szegedi Szimfonikus Zenekart és a Vaszy Viktor kórust Bókai Zoltán vezényelte. A templomi környezetbe illesztett rockzenét látványos lézershow kísérte.

Kiss-Rigó László megyéspüspök szerint a különböző műfajoktól függetlenül a zene útján komoly, transzcendentális élmény szerezhető, amely Istenhez is elvezet. Egy ilyen élménynek volt helyszíne vasárnap a Szegedi Dóm.

A tavalyi évben Szimfóniával és Rapszódiával ünnepelte az Omega együttes megalakulásának 50. évfordulóját, az Omega Oratóriummal most trilógiává bővült a nagyszabású zenei vállalkozás. Többségében olyan dalok hangzottak el, amelyeket korábban még nem játszottak élőben. Az Oratórium következő állomása 2013. december 8-án, Advent második vasárnapján Székesfehérvár. A zenekar – és az elővételi visszajelzések szerint – az ország minden pontjáról érkeznek érdeklődők.  Székesfehérvár központi elhelyezkedése miatt, ide várják a szervezők a legtöbb zeneszeretőt.

További információ: Holub Katalin (+36 20 922 6431)