A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagszervezeteinek – amelyek a piac felét fedik le a 100 működő iskolaszövetkezetből a legnagyobb tizenhárom* szövetségeként - adatai szerint 2016 januárja és szeptembere (1-8. hó) között több mint 17 millió munkaórát dolgozott összesen kevesebb mint 90 ezer diák 5.120 megbízónak, megközelítően 15 milliárd forintot termelve, ami számukra több mint 12 milliárd forint személyes jövedelmet jelent.

 

Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese,  VOSZ Diákvállalkozási Szekció elnöke
„Az iskolaszövetkezeti szektor immár több mint három évtizede folyamatosan bővülve, végre jól szabályozott keretek között működik, sikerét a növekvő megbízói kör és a munkatapasztalattal és tervezhető személyes jövedelemmel gyarapodó sok tízezer diák jelzi. E munkaszervezési és szolgáltatási rendszer mára a legjelentősebb munkavégzési és tapasztalatszerzési lehetőséggé vált a fiatalok számára, valamint jól használható eszköz a vállalkozások számára az aggasztóan bedugult munkaerőpiac okozta problémák enyhítésére.”

 

Dr. Fiák István, a DiákÉSZ elnöke:
„Örömteli tény, hogy a DiákÉSZ berkein belül míg 2014-ben 75 ezer fiatal 8,5 milliárd forint személyes jövedelmet vitt haza 10 millió munkaórával, s 2015-ben 100 ezren kerestek 10 milliárd forintot közel 15 millió munkaórával, idén több mint 17 millió munkaórát dolgozott 88.730 fő, s termelt 14.454.543.028 forintot, aminek 85%-a személyes jövedelme lett. Annak is örvendek, hogy tavalyinál több megbízó vette igénybe a diákok munkáját. Minden értelemben bíztató a tendencia. Van igény bőven. Sőt! S ha kevesebben is, mint korábban, de még most is sokan döntenek úgy, hogy inkább pénzt keresnek, mint otthon ülnek az órák után. Nehéz megoldani, de nem lehetetlen, s így hozzá tudnak járulni tanulmányaik, s mindennapi életük költségeihez. Nem utolsó sorban pedig legális munkatapasztalatot szereznek, még végzés előtt. Megéri áldozatot hozni. Ráadásul szépen illeszthető mindez a hétköznapok feladataihoz. Sokan az első munkahelyüket is megtalálják ez idő alatt. Az előre gondolkodó cégek ugyanis így keresik későbbi munkavállalóikat. Ami a törvényalkotást illeti, végre a helyére került a szabályozásunk. Nálunk nem folyamatos a munkavégzés és önkéntes a munkavállalás. Éppen ezért került át idén a Munka Törvénykönyvének hatálya alól a Szövetkezeti Törvény illetékességébe. Ez is nagyszerű változás a fentiek mellett.”

 

Bor Katalin, a Mind-Diák Szövetkezet cégvezetője
„Szakmai gyakorlat teljesítése már iskolaszövetkezeten keresztül is letölthető, ez is oka, hogy fokozott az érdeklődés gyakornoki pozícióinkra a felsőoktatásban tanulók körében. Az is kijelenthető, hogy egyre több diák ismeri fel a szakmai tapasztalatszerzés fontosságát már a tanulmányaik alatt. Álláskeresés során meghatározó számukra a leendő végzettségüknek megfelelő munkalehetőség megtalálása.”

 

Ignácz Béla, a Prodiák elnöke
„A megváltozott munkaerő-piaci helyzetben ügyfeleink egyre tudatosabban fordulnak a diákmunkaerő irányába. Bevett gyakorlat az – már-már kötelezőnek mondanám –, hogy a diákokat, gyakornokokat foglalkoztató vállaltok beépítik ezt a típusú munkaerőt a mindennapos működésükbe, amivel megvalósul egyrészt a jövő utánpótlásának tudatos fejlesztése, másfelől pedig a behozott új szemléletmód és látásmód, a feladatok más típusú megközelítése, értékteremtő eszközként is megjelenik a munkáltatóknál. A tudatos foglalkoztatás, a diákok látásmódjának fejlődése és a szövetkezetünk részéről adott támogató funkció sikeres együttállásának eredményeként is értékelem a szezon kiemelkedő adatait.”
 
Marosi László, MELÓ-DIÁK Országos Diákmunka Hálózat, ügyvezető
„2016-ra meghatározó munkaerőpiaci szereplőkké váltak az iskolaszövetkezetek. Szinte nincs a gazdaságnak olyan területe, ahol ne élnének a cégek az általuk nyújtott előnyökkel. A vállalkozások a munkaerő hiánya miatt működő megoldásokat keresnek, s így felértékelődik e szolgáltatási és működési rendszer.  A hazai munkaerőpiacon egyedüliként biztosítjuk a megrendelők számára a folyamatos munkaerő-ellátottságot, a diákok számára a tanulmányaikhoz, órarendjükhöz igazítható rugalmas munkarendet. Ez a know-how felértékelődik, amikor a cégek minden ágazatban munkaerőhiánnyal küzdenek. A több mint 30 év alatt felhalmozott toborzási, koordinációs tudás és tapasztalat biztosítja a szektor fejlődésének dinamikáját a munkaerőhiányos időszakban is, igazolva a törvényalkotók támogatásának megalapozottságát. Mára egy minden területen megfelelő jogi szabályozás mentén működő HUNGARIKUM szolgáltatói egység jött létre, ami jogbiztonságot jelent a megbízók és a munkavállalók számára is, s áttekinthető működésével példa a feketegazdaság felszámolására. Természetesen a piaci folyamatok is elősegítik a fejlődést, hiszen nálunk is érzékelhetően nőnek a bérek. Az iskolaszövetkezetnek szerencsés adottsága, hogy élő kapcsolatuk van a munkaerőpiac először belépő szereplőivel, a diákokkal, akik náluk szerzik meg első munkatapasztalataikat - gyakran már középiskolás korukban -, s ez a kapcsolat legtöbbször a tanulmányok befejezéséig megmarad, ami kipróbált, dolgozni akaró diákokat jelent a cégeknek, és változatos munkalehetőségek kipróbálásának a lehetőségét a diákoknak.  A cégek jól döntenek, ha munkavállalóik között a diákokat is kiemelten kezelik, mert lehet, hogy leendő munkatársaikat már az iskolapadból magukhoz köthetik, elkerülve a megfelelő szakemberek felkutatásának hosszú és költséges folyamatát.”

 

Mezei Gergely, a Job Force igazgatósági elnöke
„Az idei évben fokozottabban igaz, hogy Partnereink előnyben részesítik a stratégiai, hosszú távú együttműködést, a diákok pedig törekednek – még ha részmunkaidőben is – a folyamatos pénzkereseti lehetőségek megtalálására. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több megbízó egyre több gazdasági ágazatból veszi igénybe szolgáltatásunkat, mint ahogy az általunk foglalkoztatott diákok száma is több mint 15%-kal magasabb az előző évinél. Igyekszünk minden hozzánk forduló diáknak akár tanulmányaihoz, előképzettségéhez igazodó szakmai diákállást találni, nem elfeledkezve természetesen a könnyen elsajátítható, rugalmasan végezhető klasszikus feladatokról sem, legyen szó vendéglátásról, vagy kereskedelmi tevékenységekről. A demográfiai és oktatásügyi okokból fakadó sajátosságok bennünket is érintenek, de a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben azt tapasztaljuk, hogy az iskolaszövetkezetek sajátságos helyzetükből fakadóan – amelyet a jelenleg zajló jogszabály-változási folyamatok révén felépülő garanciák megerősítenek – fontos „híd szerepet” töltenek be, tevékenységükkel hozzájárulnak a diákok munkatapasztalat-szerzéséhez és a gazdasági szereplők munkaerő-hiányának enyhítéséhez egyaránt.”
 
Pataki Zoltán, az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet elnöke
„Egyre elfogadottabb a diákmunka a munkáltatók körében. A rugalmas foglalkoztatási forma előnyeinek kihasználásával szakmai, projektalapú és hosszútávú, a tanulmányokhoz illeszkedő munkát tudunk biztosítani a hallgatóknak. Az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet célkitűzése, hogy folyamatos innovációval minél felkészültebb diákokat biztosítson partnerei számára, ezzel is támogatva sikerességüket.”

 

dr. Simon Balázs, a Fürge Diák igazgatósági tagja:
„Kifejezetten örvendetesnek tartom, hogy a felsőoktatásban tanulók több mint 35%-a  vállal időszakosan munkát a tanulmányai mellett. Ez az arány hat-nyolc évvel ezelőtt a 20%-ot sem érte el. Ez csökkenő iskolaszövetkezeti taglétszám mellett úgy lehetséges, hogy demográfiai okok miatt az egyetemista, főiskolás korosztály létszáma sokkal nagyobb mértékben csökkent, mint az iskolaszövetkezetekben munkát vállaló tagok száma. Egyre jobban érezhető a fiatalok körében az a fajta tudatosság, hogy már tanulmányaik alatt gondoskodnak arról, hogy – a munkaerő-piaci igényeknek megfelelve – külföldi tapasztalat és a nyelvtudás megszerzése mellett hazai munkatapasztalatokkal felvértezve kezdenek bele az első „valódi” munkahely megtalálásába. Reményeim szerint ez az arány a következő években tovább fog emelkedni és akár az 50%-ot is eléri, hiszen a mai munkaerő-hiányos piaci helyzetben egyre több, és egyre vonzóbb lehetőség jelenik meg az iskolaszövetkezetek kínálatában.”

 

Szijj György, a STUDENT Iskolaszövetkezet elnöke
„Nálunk, a STUDENT Iskolaszövetkezetben az idei év a szakmai, gyakornoki munkák áttörésének az éve. Mind a diákok, mind a partnereink ez irányú érdeklődése nőtt. Büszkék vagyunk arra, hogy megrendelőink közel 80%-a már "minőségi diákmunkát" vár el tagjainktól, akik meg is tudnak felelni ennek az elvárásnak.”

 

Szvoreny László, a Biztos Kész Diák Iskolaszövetkezet elnöke
„Örömünkre szolgál, hogy az iskolaszövetkezeti diákmunka egyre szélesebb körben elfogadott a gazdasági szereplők között. Az idei évben több olyan cég is csatlakozott megrendelői állományunkhoz, akik eddig még e lehetőségből nem profitáltak. Pozitív sikerként könyvelhetjük el a passzív jogviszonyú hallgatók foglalkoztatási lehetőségét, amely jelentősen javította szolgáltatásaink sokszínűségét.”


Vida Péter, a MELÓ-DIÁK Dél elnöke

„A Meló-Diák fennállásának 33 éve alatt félmilliónál is több diákot segített hozzá a tanulmányai mellett történő munkavállaláshoz. Piacvezetőként mindennél fontosabb számunkra diákjaink biztonsága, a szabályoknak mindenben megfelelő munkavégzés. A legkisebb mikrovállalkozásoktól a legnagyobb multikig, célunk, hogy diákjainknak a számukra legmegfelelőbb munkát tudjuk kínálni folyamatosan bővülő létszámú partnercégünknél.”


Virág Viktor, a MADS - Márton Áron Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja
„A MADS szolgáltató szövetkezetként definiálja önmagát, e definíció alappillére az ügyfélközpontúság. A megrendelőink és a munkát vállaló diákjaink egyenrangú és egyenértékű ügyfeleink, igényeik és lehetőségeik összehangolására és maximális kielégítésére törekszünk. Mottónk „Az ügyfélnek mindig igaza van".”
 
*Biztos Kész, euDiákok, Fürge Diák, Job-Force, MADS, Meló-Diák Alföld, Meló-Diák Dél, Meló-Diák Észak-Dunántúl, Meló-Diák Szolnok, Meló-Diák Universitas, Mind-Diák, Prodiák, Student
 
Az iskolaszövetkezetek Magyarországon igazi hungarikumként több mint 30 éve bizonyítják létjogosultságukat (minden eddigi magyar kormány támogatásával) a junior enterprise-ok világpiacán. Hazánkban évente mintegy 130.000 nappali tagozatos tanulónak, hallgatónak biztosítanak a tanulmányi időbeosztásukhoz alkalmazkodó gyakorlati munkatapasztalat-szerzési, kapcsolatteremtési, legális pénzkereseti lehetőséget. Aktív foglalkoztatáspolitikai katalizátorként működnek és a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének elősegítésében is egyre nagyobb szerepet játszanak.

 

Sajtókapcsolat:                                 
Holub Katalin PR vezető (+36 20 922 6431)