"Mezei Gergő László vagyok, többszörös Európa- és világbajnok szervátültetett sportoló. 1988-ban születtem súlyos nephrológiai problémákkal, ebből kifolyólag gyermekkoromban több nagy műtéten estem át, és sokat voltam kórházban. 15 esztendős koromra biztossá vált, hogy csak egy sikeres vesetranszplantáció után élhetek teljes életet. 2005-ben kaptam vesét, ami akkor megmentette az életemet, és egyben valami új kezdete volt. A gyógyszerek mellékhatásai azonban erősek voltak, több mint 15 kg-ot szedtem föl. Egészséges voltam, de azért, hogy sokáig az is maradjak, tennem kellett. Szerettem volna boldog lenni, és megmutatni, érek annyit, mint a többi ember. Diétázni kezdtem, életmódot váltottam. 83 kg-ról 58-ra fogytam le a sportnak és az egészséges táplálkozásnak köszönhetően. 2008-ban kijutottam az első Európa-bajnokságomra, innen pedig egyenes út vezetett a sportkarrierhez. 2009-ben világbajnokságon sikeresen szerepeltem futó- és kerékpáros számokban, majd újabb és újabb megmérettetések jöttek. Mindig is értékeltem, amim van. Szerettem volna felhívni mások figyelmét is az egészséges életmódra, a tudatos táplálkozásra, és arra, hogy mennyi mindenre vagyunk képesek, ha kellő motivációnk van. Példakép lettem, iskolákba és cégekhez hívtak motivációs előadást tartani. Célommá vált, hogy jó ember legyek.


Több körülmény következtében 2015-ben a transzplantált vesém majd tíz év után tönkrement. Ekkor új élet kezdődött, de a sport maradt. Persze csak az egészségmegőrzés szintjén: dializáltaknak rendezett versenyeken ugyan indultam, de nemzetközi megmérettetésen nem vettem részt. Heti 3-4 edzést végeztem, éppen annyit, amennyit a testem elbírt. Sajnos volt, hogy hetekig az ágyat nyomtam, de nem adtam fel: nagy hangsúlyt fektettem a mentális felkészülésre, és folyamatosan karban tartottam a testem, hogy ha lehetőség nyílik arra, hogy ismét vesét kapjak, az a legjobb helyre kerüljön.

Sok ember felajánlotta nekem az egyik veséjét, köztük a családtagjaim is, végül a nővéremé, Kláráé bizonyult megfelelőnek. 2017. november 2-án megműtöttek, a beavatkozás jól sikerült. Három hónapot vártam, míg újra felvettem a futócipőt, de addig is nagy sétákat tettem, és óvatos erősítésbe kezdtem.

 

Egy év után álltam rajthoz, és nagyon élvezem mind az edzésmunkát, mind a versenyzést. A sportolás mellett dolgozom is, de most, a világbajnokság előtt az edzés az első, persze csak ésszel. Orendi Mihály már jó ideje ösztönöz szaktudásával, az ideális edzésterv összeállításában is segít. Most az 5000 méteres utcai futóverseny, országúti időfutam és mezőnyversenyre való felkészülés az elsődleges a XXI. Szervátültetettek Világbajnokságára. Természetesen a 4x100 méteres és a 4x400 méteres váltóban is rajthoz állok. Hálával tartozom a Debreceni Sportcentrum és a Trappancs Egyesület támogatásáért. Célom, hogy az embereknek megmutassam, mire is képesek, ha a korlátaik helyett a lehetőségeikre fókuszálnak. Buddhista vallású emberként motiválok másokat a sportra és az egészséges, tudatos életmódra."

 

Idei felkészülési versenyek eredményei:
Szervtranszplantált kvalifikációs verseny: 5000 m – 1. hely
XIII. NN UltraBalaton: magyar rekord felállítása egy kizárólag szervtranszplantáltakból és dializáltakból álló váltóval
Nemzeti Futóverseny: 5000 m – 19. hely (2500 indulóból)
ERA-EDTA Futóverseny: 5000 m – 1. hely

Eddigi eredmények:
10 világbajnoki aranyérem
11 Európa-bajnoki aranyérem
6 világbajnoki ezüstérem
4 Európa-bajnoki ezüstérem
1 világbajnoki bronzérem
1 Európa-bajnoki bronzérem

 

Egyéb eredmények:
2008. Miniszteri Elismerő Oklevél kiváló sportteljesítményért
2008. Hajdú-Bihar megye legeredményesebb speciális sportolója cím
2009. Szervátültetettek Világbajnoksága (Ausztrália), a magyar válogatott legeredményesebb férfi sportolója
2009. Hajdú-Bihar megyei önkormányzat sportösztöndíjasa
2010. Hajdú-Bihar megyei önkormányzat sportösztöndíjasa
2010. Transzplantáltak Európa-bajnoksága (Dublin), a kontinens legeredményesebb sportolója
2010. Polgármesteri Elismerő Oklevél a nemzetközi és a hazai versenyeken elért eredményekért
2011. Rektori Elismerő Oklevél a sportban elért eredményekért
2011. Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat sportösztöndíjasa
2012. Magyarország jó tanulója, jó sportolója (VII. korcsoport)
2012. Rektori Elismerő Oklevél a sportban elért eredményekért
2013. Rektori Elismerő Oklevél a sportban elért eredményekért
2014. Kitüntetés a DSC-SI színeiben elért kiemelkedő nemzetközi eredményekért
2014. Hajdú-Bihar megye legeredményesebb férfi sportolója
2015. Az 50 tehetséges magyar fiatal program díjazottja