Az egész napos iskoláról, a nyelvoktatásról, valamint arról, hogy tudás, pénz és idő nélkül a törvény is csak írott malaszt marad – interjú Pokorni Zoltánnal, a Parlament és a főváros oktatási bizottságának elnökével, a 12. kerületi önkormányzat polgármesterével, az előző Orbán-kormány oktatási miniszterével.
Az egész napos iskola gondolatát évek óta propagálja a FIDESZ néhány oktatáspolitikusa, Sió László, valamint jómagam is. Az előkészítő szakaszban beszéltünk erről Hoffmann Rózsa államtitkár asszonnyal is, aki eleinte meglehetős távolságtartással kezelte, majd egy meglepő fordulattal mindenki számára kötelezővé tette. Ez az oktatáspolitikusokat rendre elragadó reflex részben érthető, mert nagyon rövid a rendelkezésére álló idő és valójában nagyon kevés eszköze van arra, hogy a valóságra hasson. Ilyenkor majdhogynem mindenkit megkísért a paragrafusba vetett hit illékony hatalma: írjuk elő, tegyük kötelezővé, vezessük be. Azért beszélek erről így, mert én is betege voltam ennek a szenvedélynek és az ember részben a saját, részben a mások példáján jön rá, hogy egy program, ha nem szánunk rá időt, ha nem teszünk mögé tudást, pénzt, fejlesztő munkát. akkor általában végre nem hajtott oktatáspolitikai deklaráció marad. Ma már úgy gondolom, hogy így biztosan nem tudunk hatni a valóságra. Ezért tartom fontos eredménynek, hogy az egész napos iskolát nem írtuk elő kötelező jelleggel, hanem - mint egy fontos és lehetséges képzési formát - beemeltük a törvénybe.
A magyar oktatás rendkívül szelektív, nagyon kevéssé, sőt egyáltalán nem képes a szociokulturális hátrányokat ellensúlyozni, azokat inkább újraörökíti, néha fokozza is. Ennek egyik oka, hogy kevés időt finanszírozunk a gyerekeink számára, kevés közismereti órát adunk a gyerekeknek. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar gyerekek nem tanulnak annyit, mint egy német, vagy amerikai, hanem hogy ezt nem a közösség finanszírozza, hanem a művészeti képzést, nyelvi képzést, sportot a szülők direkt módon vásárolják meg a képzési piacon a saját pénzükből. Erre egy majdhogynem hungarikumnak számító iskolahálózat épült ki, a művészeti iskolák rendszere, amit egyfelől büszkeséggel emleget különösen a zeneoktatás, másrészt szomorú bizonyítéka annak, hogy az egységes iskola, vagy a közpénzből finanszírozott általános iskola ezt nem képes a saját keretein belül megoldani. A másik ok, ami ebbe az irányba mozdít minket, hogy a magyar oktatásügy régóta küszködik azzal, hogy mérhetetlen mennyiségű információt nagyon rövid idő alatt akar letuszkolni a gyerekek torkán. Ez a legkiválóbbak esetében még úgy, ahogy megy. Az átlagos, vagy az átlagnál valamivel gyengébb gyerekeknél pedig ez a szándék kudarcot vall. A harmadik ok, hogy nagyon kevéssé tudott gyökeret verni a magyar oktatás mindennapjaiban az egyéni megközelítés, a személyre szabott figyelem, a differenciált oktatási formák. Nagyon erős a magyar a pedagógiai hagyományban az az illúzió, hogy a gyerekeket teljesítmény alapon különböző csoportokba osztva, frontálisan blokkokként képezzük, okítjuk.
Ezekre a problémákra nyújt megoldást az egész napos iskola, mint iskolaszervezési forma, ami lazítani tudja az iskolaszervezés hagyományos kereteit, szét tudja húzni, oldani tudja a délelőtti tanórák merev, feszes rendjét. Időt ad a gyerekeknek és a tanároknak arra, hogy gyakoroljanak, ismételjenek. Lehetőséget ad a pedagógusoknak, hogy csoportmunkában végeztessenek feladatot, egyéni képzési utakat vázoljanak a gyerekeink számára, hogy a közismereti órák, művészeti elfoglaltságok, a sport és gyakorlás lazább rendjével emberibbé tegyék az iskolai menetet. Ez lehetőséget nyújt arra is, hogy azoknak a gyerekeknek is biztosítsuk a sport és művészeti foglalkozásokat, akiknek a szülei nem tudják ezt beszerezni a képzési piacon, mert nincs rá pénzük. Talán lehetőséget nyújt arra is, hogy megajándékozza a gyerekeinket a közös cselekvés általában örömteli formáival, hogy közösséggé szerveződve átéljék annak minden tanulságos és hasznos élményét és tapasztalatát.
Kulcskérdésnek azt látom, hogy kisebb téglánként próbáljuk megfogni, hogy mik azok az elemek, amiket meghatározunk, mik az elérendő céljaink, követelményeink, erre mennyi pénzt vagyunk hajlandók pluszban adni az intézményeknek és nyilvánvalóan ezt próbáljuk az erre vállalkozó iskolák esetében a megvalósulás során ellenőrizni. Ennek nem kell egyből az egész napot átformálnia, egyelőre egészítse csak ki az ismerethagyományos tantárgyi szerkezetet és engedjük meg azt, hogy egy-két-három-négy elemet is választhasson egy iskola, és akkor majd feltehetőleg az egész napját átalakítja. Ekkor válik ez majd úgymond egész napos iskolává. Tehát egy hosszabb átmeneti időszakot, egy variábilisabb átmeneti zónát engedjünk az iskolák számára, hogy ezek újra beépüljenek az iskolák mindennapjaiba. Részben azért is, mert nincsenek ilyen tanárok, őket fel kell készíteni, ki kell képezni, vagy vissza kell csábítani a közoktatás keretei közé, mert elmentek a művészeti iskolák fizetős világába. Lehet, hogy az első pár évben egész egyszerűen szerződést kell kötni egy művészeti alapiskolával, hogy segítsen nekünk integrálni, visszahozni ezeket a tartalmakat. Ma az egész napos iskola egyik legnagyobb ellenlábasa a művészeti iskolákban dolgozó, kenyerüket, megélhetésüket, az idősávot féltő pedagógusok, illetve tulajdonosok egy része. Hogy lesz nekik fizető kliensük, hogyha bent van négyig-ötig a gyerek az iskolában, illetve azt a képzést, amit ő ma délután ad, integráltan adja az általános közösségi iskola? Első formaként tehát velük kell szerződni. Lesz olyan iskola, ahol negyed kettőkor kiengedik a gyereket és azonnal lehet cipelni angolra, és lesz a városban olyan iskola, ahol ezt a különórát integráltan biztosítja valamennyi, nem csak a pénzzel rendelkező család számára.
K.: Térjünk át egy másik, a szülőket borzoló témára, a nyelvoktatásra és a nyelvi előkészítő év feltételeire és az eltúlzott elvárásokra, amik még a legjobb iskolákat is hátrányosan érintik. A nyelvi előkészítő év feltétele, hogy első nyelvből a tanulók 90, második nyelvből 70 százalékuk középfokon érettségizzen, ami a pedagógusok szerint tarthatatlan elvárás. Mi ennek a célja?
Folytatás:
http://www.koloknet.hu/?1771-interju-pokorni-zoltannal
