A főváros legnagyobb tóparti nyaralója várakozáson felüli érdeklődés kíséretében, teljes teltházzal nyitotta meg kapuit szombaton a Városligetben.  A "tóPart, nyár a tavon" című rendezvény szervezői változatos sport- és zenei programokat ígértek, amelyek közül előbbivel a labdarúgó BL döntő élményének közösségi közzétételével - fergeteges hangulatban – debütált, „muzikalitásáról” pedig holnap tesz tanúbizonyságot -  DJ Suri Imre funky music mixével és a Garami Funky Staff élő koncertjével*.

"Ahogy a rendezvény koncepcióját fejlesztettük, megfogalmazódott bennünk, hogy ne csak a városlakóknak, hanem a rászorulóknak is segítsünk. Ennek kapcsán augusztus 20-ig a műjégpálya épületének alsó szintjén és a hozzákapcsolódó teraszon hétköznap délelőttönként rászorulókkal és hátrányos helyzetűekkel foglalkozó alapítványoknak és szervezeteknek szeretnénk helyet biztosítani, hogy ezeket az intézményeket és vendégeiket is hozzásegítsük a tóparti nyaralás élményéhez" - fogalmazott Nagy Gábor, a projektgazda Eventrend tulajdonosa.

Hogy ez az idézetbe fogalmazott felhívás minél szélesebb körben ismertté váljon a rászorulók javát és szórakozását szolgálva, kérjük, ki-ki lehetőségeihez mérten népszerűsítsétek a tartalmát. Várjuk a megkereséseket, s ígérjük folyamatosan tájékoztatunk Benneteket a hozzánk fordulókkal közösen kialakított jó- és közszolgálati programelemekről.

A 200 éves Városligetben május 19-től augusztus 20-ig a tóPart, nyár a tavon című rendezvénysorozat keretében családi programok, kulináris íz- és játék kavalkád, koncertek, élő rádiós és televíziós bejelentkezések, olimpia, foci EB, Wimbledon és BL-döntő közvetítés várja a szórakozni, szurkolni és kikapcsolódni vágyókat.

*Folyamatosan frissülő programkínálat: www.nyaratavon.hu

További információ: Holub Katalin (+36 20 922 6431)