Bővülhet a tv-s reklámpiac- mondta Somlói Zsolt

Új háztartások kapcsolódnak a rendszerbe

Mivel Magyarország 2014. december 31-ig kapott időt arra az EU-tól, hogy beszüntesse a földi analóg sugárzást, így a mostani 550 ezer háztartásban (ami minimum 800 ezer tv-nézőt jelent) mindenkinek be kell szerezni egy úgynevezett set-top boxot, vagy olyan új tv-t kell vennie, amibe már be van építve ez a készülék, ami alkalmas a digitális tv-adások vételére (ez nem érinti sem a kábel-tv-t használókat, sem pedig a műholdas jeltovábbítást sem, hiszen ezek már eleve digitálisan továbbítják a jelet).

„Számításaink szerint 400-450 ezer olyan háztartás van, ahol megvásárolják a set-top boxot, vagy új tv-készüléket vesznek - mondta el Aranyosné dr. Börcs Janka, az NMHH főigazgatója, aki azt is hozzá tette, „a konferenciának részben az is a célja, hogy sok félreértést eloszlasson a digitális átállással kapcsolatban. Sokan nem értik, miért van erre szükség és azt sem tudják, hogy ezen túl mi kell ahhoz, hogy továbbra is ingyen tudják a megszokott, vagy esetleg nagyobb számú csatorna műsorait nézni.”

És ebben van a kulcs, ugyanis a set-top boxok között van olyan is, amelyik az eddig megszokott, földi sugárzású adók jeleit továbbítja, és vannak olyanok is, amelyek már egy bővített tartalommal rendelkeznek, tehát gyakorlatilag korlátlan számú tv adást lehet velük fogni.

Somlói Zsolt, a Mindshare vezetője elmondta, hogy ugyan csökkentek a tv-s költések az elmúlt években, de potenciális az a célcsoport, akik a bővített szolgáltatást veszik majd igénybe, ezáltal több százezer új ügyfélre tehetnek szert a médiaügynökségek. A nagyobb nézőszámmal, a több csatornával nézettségnövelést lehet elérni, amivel nőhet a GRP - de erről bővebben majd a konferencián esik szó.

Az NMHH főigazgatója, hozzátette, hogy az analóg rendszerekről történő digitális sugárzás csupán egy technikai eljárás, átállás, amit ahhoz lehet a legjobban hasonlítani, amikor a fekete-fehér televíziózás áttért a színes sugárzásra.

A főigazgató asszony elmondta még, hogy Magyarországon egyedülálló programot vezettek be, hogy az arra rászorulók digitális átállását segítsék. Különböző kutatásokat, felméréseket végeztek, helyi önkormányzatokkal egyeztettek, amiről a konferencián beszél majd, mint ahogy arról is, miként támogatják azokat, akiknek nincs lehetőségük a digitális átállás anyagi terheit viselni, ami nem jelent nagy összeget, ha alkalmas a tv-készülék a digitális ún.: set-top box fogadására, de mégis akadnak olyanok, a mostani szabadon fogható csatornák nézői között (mintegy 50 ezren), akik nem tudják finanszírozni ezt a pár ezer forintos költséget sem, így rászorultsági alapon igényelhetnek ingyenesen telepített set-top boxokat. Ez minden esetben a helyi önkormányzattal történő egyeztetés után valósul meg.

Sales szempontból is kinyílik a világ, hiszen potenciálisan több mint  800 ezer újabb fogyasztót tudnak elérni a hirdetők, akik bekapcsolódnak a digitális átállásba. Az ehhez hasonló szakmai kérdésekre is a témába szervezett közelgő konferencia ad válaszokat, ahol a TV2 és az MTVA sales vezetői is elmondják álláspontjukat a hazai reklámszakma képviselőinek.

A felszabaduló frekvenciáért a jelenlegi mobilszolgáltatók is versenyeznek, előtérbe helyezve a jobb adatátvitelt, de az is elképzelhető, hogy újabb mobiltársaság jelenik meg a piacon, ennek igénybevételére. A pályáztatások során válnak véglegessé a részletek.

Jelentkezés és program: www.korrektura.hu

További információ: Holub Katalin sajtófőnök (+36 20 922 6431)