Szakértők, műsor-továbbítók mondják el véleményüket

A műsortovábbítás, a szolgáltatók képviselőit kérdeztük, mennyiben befolyásolja szakmájukat az analóg sugárzás digitálissá tétele, amely változás EU-előírás. Az átállás főbb szereplőivel konferencia kezdődik március 19-én, jövő kedden, Velencén Digitális Korrektúra címen.

Az átállást  biztosító Antenna Hungária vezérigazgatója, Piller András  elmondta, hogy: „A digitális átállás hatással lehet a médiapiaci folyamatokra, hiszen akár egymillió állampolgár digitális átállításáról beszélünk. Amennyiben túlnyomó többségük az ingyenes MinDig TV vételére vált, ebben az esetben a digitális földfelszíni szolgáltatásunk felhasználói tábora ugrásszerűen megnő, ezáltal a legnagyobb magyar digitális televíziós szolgáltatóvá válhat az Antenna Hungária. Új, ingyenesen fogható vagy előfizetéses csatornák is megjelenhetnek a kínálatban, amely hatással lehet a hirdetési piac alakulására.”

Szűcs László, az UPC Magyarország kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogyan érinti a kábeles lefedettséggel Európában kimagasló helyen lévő Magyarországot az átállás: „A folyamatban természetesen mi is részt vállalunk azzal, hogy egy digitális alapcsomagot ajánlunk a rászorultaknak, akiket a KSH kérdezőbiztosai felkeresnek a lehetőségekkel. Ez a digitális átállás azokat érinti, akik jelenleg még szobaantennával vagy tetőantennával néznek televíziós adásokat. Az átállásra elsősorban azért van szükség, hogy az a frekvencia, ahol jelenleg sugároznak, más célra felszabadítható legyen. Sok lehetőség rejlik az átállásban, az UPC is érdekelt ebben, sőt, ha olyan területen lesz az átállás, ahol az UPC kábeles vagy műholdas csatornái elérhetőek, akkor nyilván az a cél, hogy azok, akik eddig analóg módon fogták az adásokat, áttérhessenek nagyobb kínálatot és számos valódi többletet nyújtó digitális szolgáltatásra is. Amennyiben igény mutatkozik rá, a kábelszolgáltatók is összeállíthatnak egy külön csomagot azoknak, akik nem kívánják a teljes skálát igénybe venni, mégis szívesen részesülnének a digitális tévézés igazi előnyeiben, a megállítható és rögzíthető illetve a listából lekérhető vagy éppen a változatos nagy felbontású adásokban.”

A digitális átállás azokat érinti elsősorban, akik nem rendelkeznek kábeltévé előfizetéssel, tette hozzá Kiss Krisztina, a Mindshare médiaügynökség kereskedelmi igazgatója, akit arról faggattunk, hogy az új piac, mennyiben változtatja meg a tv-s piacot. „Kíváncsiak vagyunk, hogyan változnak a televíziós szokások a digitális átállással kapcsolatban, átrendezhetik-e a tv-s reklámpiacot az új fogyasztók.  Mindenképpen egy hosszabb folyamatra számítunk az átállással kapcsolatban, amelynek biztosan meglesz a hozadéka, de idő kell hozzá, hogy mi is érezzük, ki tudjuk használni a lehetőségeit, illetve a nézők is meg tudják szokni az új helyzetet. Nagyon érdekes a set-top-box abból a szempontból, hogy az adások rögzíthetőek, ami azt jelenti, hogy valaki később is vissza tudja nézi a felvett műsort, a benne található reklámokkal együtt. Ausztrál adat, hogy az időben eltolt TV nézés, a TV nézésre fordított idő pusztán 5%-át teszi ki. Szintén fontos, hogy a rögzített műsorok reklámblokkjait 50%-ban nem tekerik át, ezáltal akár egy olyan új közönség kerülhet a reflektorfénybe, akik potenciálisan, a GRP növekedésben aktív szerepet játszhatnak. Fontos az is a szakember szerint, hogy „piaci szinten tisztázzuk, hogy csak a valós idejű nézettséget érvényesítjük-e a továbbiakban is vagy az időben eltolt GRP is számít majd. Külföldi tapasztalat, hogy az egy héten belül történt TV nézés kerül elszámolásra”.

Piller András - a szolgáltatást már 2008-ban elnyert vállalkozás, amely kiépítette a digitális sugárzás technikai hátterét Magyarországon -, az Antenna Hungária vezérigazgatója, hozzátette, hogy a digitális átállás utolsó fázisát, tehát az analóg lekapcsolást követően továbbra is elérhető lesz a szabadon fogható vétel, vagyis továbbra sem kell előfizetési díjat fizetnie a nézőnek a tévézésért. Erre a legjobb megoldás a MinDig TV igénybevétele lesz, amely az esetek többségében ugyanazzal a tető- vagy szobaantennával elérhető, mint a korábbi analóg földfelszíni adás. Akinek a hét ingyenesen fogható csatorna nem elegendő, nagyon egyszerűen, egy MinDig TV Extra előfizetéssel, vagyis egy kódkártya használatával akár további 24 népszerű programhoz juthat hozzá” - mondta, de a részletekről a konferencián számol be majd.

A tudósító újságírók, stábok szakmai részvételének regisztrációját a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  e-mail címre várjuk.