2014. január 13. és 19. között Budapest már hetedik alkalommal rendezi meg a Műkorcsolyázó– és Jégtánc Európa-bajnokságot (1895, 1909, 1955, 1963, 1984, 2004, 2014). Háromszor is ünnepelhettek a nézők magyar győzelmet: 1895 Földváry Tibor, 1955 Nagy testvérek, páros, 2004 Sebestyén Júlia.

A szervezők a többi között azzal harangozzák be a versenyt, hogy a februári szocsi téli olimpia európai éremesélyesei közül szinte mind jégre lépnek Budapesten, hangzott el a december 5-én a budapesti Lion’s Garden Hotelben megtartott sajtótájékoztatón. A II. világháború utáni Eb–történetet vizsgálva a budapesti közönség rendszerint jól járt.

A 15 budapesti bajnok közül 6 olimpiai bajnok is lett a következő olimpián:
Nők: Sjoukje Dijkstra (NED) 1964, Katerina Witt (GDR)1984
Párosok: Elena Valova és Oleg Vasziljev  (URS) 1984, Tatjana Totmiania és Maxim Marinin (RUS) 2006
Jégtánc: Jayne Torvill és Christopher Dean (GBR) 1984, Tatjana Navka és Roman Kosztomarov (RUS) 2006

Feltűnő, hogy a férfiak számára nem jelent jó jelet a budapesti győzelem, hiszem eddig soha egyetlen nálunk Európa-bajnoki aranyat megnyert férfi nem lett olimpiai bajnok a következő olimpián.

2006 szeptemberében a SYMA csarnok megnyitóján a sztárvendég Plushenko ünnepi gáláját élvezve aligha gondolhatta bárki is, hogy ez az egyébként nem éppen erre a sportágra megálmodott csarnok hét és fél évvel később Európa legjobbjait fogadja majd.

„Tény, hogy a szervezőknek kihívást jelent a helyszín, ahol már rengeteg világszínvonalú sporteseményre került sor, de a korcsolyázás ezen a szinten most fog itt bemutatkozni. 7000 főt befogadó lelátórendszer várja a 36 országból nevezett 180 sportolót. A név szerinti nevezés december 23-án zárul – jelentette be Sallak György a MOKSZ ügyvezető igazgatója. Kellő kreativitással szeretnénk emlékezetes versenyt varázsolni a csarnokba a várhatóan 1200 akkreditált vendégnek, a közönségnek, nem is beszélve a televízió nézőkről, akik az egész világban HD minőségű közvetítéseken keresztül élvezhetik majd az eseményeket. Eddig már több mint tíz európai televíziós társaság jelentkezett be, a médiaakkreditálásnál is közeledik a 150 fős határ és még hol a vége (akkreditáció dec. 11-ig). Az esemény host broadcaster-i teendőit az MTVA vállalta, 25 órás sugárzást terveznek. Az ő feladatuk sem egyszerű, mivel a 15 kamerás közvetítés számára egységes világítási rendszert kell teremteni a csarnokban és az 1600 lux biztosítása is elengedhetetlen a jégfelületen” – folytatatta Sallak György.

Mobil pálya várja majd a versenyzőket, a szervezők az ISU világában jól ismert osztrák AST céggel szerződtek a jég készítésére. Közösen a városligeti Műjégpálya szakembereivel január harmadikán kezdik építeni a pályát. A szervezők közölték, hogy folyik a Ticketpron a jegyértékesítés és a belépők egyharmadát külföldi vevőknek már el is adták (www.ticketpro.hu). A hazai kampány a karácsonyi bevásárlási időszakra összpontosít majd.

Havasi Balázs Vihar c. zenedarabjának felhasználásával már tervezik a megnyitó ünnepséget is, mely a korcsolyatörténetre épül, tele friss, modern látvány és showelemekkel és persze Sebestyén Júliával, aki 10 éve a legutóbbi budapesti Eb aranyérmese volt. 2014-ben hasonló eredményre nem számíthat a magyar publikum. Bálint Csaba, a MOKSZ pontozásos sportágak ágazatigazgatója bemutatta a magyar indulókat:

Jégtánc – a junior vb 12. helyezett Turóczi Dóra / Major Balázs, edzőjük Berecz Ilona,  Műkorcsolya, Férfiak: Forgó Kristóf (megszerezte az induláshoz szükséges minimum technikai pontszámot (TES), edzői Kulcsár Zsófia és Tóth Zoltán.

„Már kiskoromban is Ili néni mellett tanultam a sportág alapjait, ám az első partnerem túlnőtt engem, így nem mutattunk jól a jégen, útjaink ezért szétváltak. Én akkor vívni kezdtem, de nem igazán tetszett, 2006-ban visszatértem a jégre, akkor találkoztam Dórival.” – mesélte a kezdetekről Major Balázs. „Ez a negyedik senior szezonunk, de korábban nem volt lehetőségünk ekkora felnőtt viadalon részt venni. Most azonban már a világbajnokságra is megvan az induláshoz szükséges pontszámunk.” – egészítette ki Turóczi Dóra, aki épp a sajtótájékoztató előtt vizsgázott számvitelből a Corvinus egyetemen.

Berecz Ilona emlékeztetett arra, hogy a „jégtáncban nemrég megszűnt a kötelező tánc, ez most a rövid táncban szerepel beépítve, mi pedig a demó videót nézve úgy gondoltuk, hogy a legjobb lesz attól megtanulni, aki a videóra feltáncolta. Ezért mentünk Franciaországba, Olivier Schoenfelderhez, ami amellett, hogy pontos technikai tudást jelent, egy olyan nagy név támogatását is magában hordozza, ami a szubjektív részét is emeli a pontszámnak” – mutatott rá az edzőnő.

A 19 éves Forgó Kristóf eddig juniorként bizonyíthatott, a 2013-2014-es szezonban mutatkozhatott be először felnőttként. A rövid programban az induláshoz szükséges pontszámot már egy évvel korábban megszerezte, az idei szezon kezdete előtt pedig kűrben is sikerült teljesítenie. „Négy évesen kezdtem korcsolyázni, Kazincbarcikán. Két éve készülök Zsófiékkal, és ez az első szezonom a felnőttek között” – kezdte a bemutatkozást Forgó. „Az Európa-bajnokságon nagyon szeretnék 24-be kerülni, vagyis kvalifikálni a kűrre.” – tette hozzá.

Kulcsár Zsófia szerint erre meg is van az esély. ’A legfontosabb feladat eddig az volt, hogy juniorról sikerüljön átállni a senior versenyzésre, ami nagy ugrás, nehéz feladat. Mióta hazajöttünk Grazból, ahol eldőlt, hogy Kristóf indulhat az Európa-bajnokságon, arra fókuszálunk, hogy sikerüljön továbbjutni a rövidprogramból, jó úton járunk.” – mondta. Tóth Zoltán a nyári felkészülést emelte ki: „Két hétig edzőtáborozott Oroszországban Alexei Mishin csapatával, a koreográfiáját pedig a szintén orosz Alexei Vasilevski készítette.”

A sajtótájékoztatón szponzori szerződés aláírására is sor került, a Kalocsai Porcelánfestő Kft. képviseletében Szentesi Zoltán írta alá az együttműködési dokumentumot.

Sallak György elmondta, hogy az esemény mellé állt a SEAT (transzfer), az NSK (Nemzeti Sportközpontok, Syma csarnok és a gyakorló csarnok), a Telekom (kommunikáció), a Hargita Gyöngye (ásványvíz), a Budatours (utazási iroda, szállásfoglalások), a Danubius Hotels (hivatalos szállodák) és nem utolsó sorban a sajtótájékoztató helyszíne, a Lion’s Garden Hotel.

További információ:

Dobor Dezső
sajtófőnök
30 9 414290
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.efsc2014.com

a fotókon:

1. Váradi Orsolya, az Eb versenyigazgatója, Sallak György, a MOKSZ ügyvezető igazgatója, Bálint Csaba, a MOKSZ pontozásos sportágak ágazati igazgatója
2. a magyar jégtáncosok az Eb-n Turóczi Dóra és Major Balázs
3. Szentesi Zoltán, a Kalocsai poercelán kft. ügyvezető igazgatója, Váradi Orsolya, az Eb versenyigazgatója, Sallak György, a MOKSZ ügyvezető igazgatója, Bálint Csaba, a MOKSZ pontozásos sportágak ágazati igazgatója (balról jobbra)