Közeledik a főszezon
A szociális gazdaság motorja a szövetkezeti szféra
Az iskolaszövetkezetek üdvözlik a munka ünnepét

Ismét közeleg a nyári szünet, ami sok diák számára a pihenés mellett a pénzkereseti lehetőség időszakát is jelenti. Aki a szünidőre szeretne magának diákmunkát érdemes időben elkezdenie a kínálat feltérképezését, mert a népszerű területek hamar gazdára lelnek. Az évközben végezhető felkapott munkalehetőségek, mint például adminisztratív, szakmai ajánlatok nyárra kibővülnek a szezonális idényjellegű tevékenységekkel, több cégnél a szabadságolások idejére alkalmaznak diákokat. Így az is könnyebben megbízatáshoz juthat, akinek szorgalmi időszakban a tanulmányai mellett erre nincs módja. Ilyenkor jellemzően nyaralásra, fesztiválra vagy a tanulmányaik finanszírozására gyűjtenek a fiatalok.

Dr. Fiák István, a DiákÉSZ elnöke:

„A mai magyar társadalom foglalkoztatási problémáinak terepe álláspontom szerint a szociális gazdaság, amely a versenyszféra és a közszolgálat mellett a harmadik pillére a munka világának. Ennek fejlesztése, eszköze a foglalkoztatás bővítésének. A szociális gazdaság motorja a szövetkezeti szféra. Legdinamikusabban fejlődő ága, az iskolaszövetkezetek üdvözlik a munka ünnepét, s hogy mind több fiatalnak tudnak lehetőséget biztosítani. Őszintén remélik, hogy ez így marad a jövőben is.”

Mire érdemes odafigyelni a dolgozni vágyó diákoknak?

Lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát. Ez a keret biztonságot nyújt, ami azt jelenti, hogy mindenképpen megkapják a ledolgozott órák után járó fizetésüket. A munkavállalás alapfeltétele, hogy a diák nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkezzen. A 18 évnél fiatalabbak csak szülői engedéllyel vállalhatnak munkát, míg 15-16 éves kor között csak szünidőben lehet dolgozni.

Fontos kiemelni, hogy aláírt munkaszerződés nélkül ne kezdjünk hozzá a munkavégzéshez. A munkaszerződésben szerepelnie kell a munkakörnek, a munkavégzés helyszínének és a munkabérnek. A cégek pontos, megfelelő minőségű munkát várnak el a diákoktól is, így fontos hogy a tanulónak is megfelelő legyen a hozzáállása, ahhoz a feladathoz, amit elvállalt. Bármilyen fellépő probléma esetén az iskolaszövetkezethez lehet és kell fordulni, akik igyekeznek a legmegfelelőbb megoldásokat megtalálni a diákok számára.

Mikor keressünk munkát?

Szorgalmi időszakban az órarendhez tudják igazítani a munkavállalást, de nyáron akár 1-2 hónapig folyamatosan dolgozhatnak. Jellemző, hogy a szünet első 1-2 hónapjában szeretnének minél többet „vetni”, hogy az utolsóban kiélvezhessék, learathassák a munka gyümölcsét.

Aki évközben is tud munkát vállalni, annak nyárra is lesz várhatóan helye. De azok se keseredjenek el, akik még most keresgélnek. Érdemes mielőbb jelentkezni, mert május végétől kezdve általában túljelentkezés van. Egyes szövetkezeteknél már most lehet előregisztrálni nyári munkára, így azokat az érdeklődőket keresik meg először az ajánlatokkal, akik ezt megtették.

Hol találhatunk megfelelő diákmunkát?

A legegyszerűbb megoldás felkeresni az iskolaszövetkezeteket. A legtöbb iroda honlapján megtalálhatóak az aktuális munkalehetőségek, így otthon böngészve is gyorsan kiválaszthatjuk, ami szimpatikus. A közösségi oldalakon is fenn vannak az iskolaszövetkezetek, sőt már okostelefonos applikációkkal is villámgyorsan értesülhetünk az ajánlatokról.

Mennyi is az annyi?

Budapesten általában magasabbak a bérek, mint vidéken. A minimálbért mindenképpen megkapják a diákok, bármilyen munkát végeznek, ez jelenleg bruttó 584 Ft óránként. Ebből az összegből a 16%-os SZJA levonással kell számolni. A könnyű fizikai munkáért általában bruttó 584-650 Ft órabér jár, egy szakmai programozási, fejlesztői munkáért akár bruttó 1400-1500 forintot is kaphatnak óránként.

Összefoglalva

Kelendőek az egyszerűbb irodai, mozis munka és nyáron fesztiválokon, strandokon is előszeretettel dolgoznak a diákok, hiszen munkaidő lejártával akár szórakozásra is van lehetőség. A lányok által kedveltek a hostess feladatok, de itt különösen oda kell figyelni a megjelenésre, pontosságra, jó kommunikációra. Mára legkevésbé a gyorséttermi teendők népszerűek, illetve a szórólapozás, pedig az előbbi a folyamatos munkavégzésre lehet jó opció, a szórólapozás pedig azoknak, akik csak alkalomszerűen tudnak bevállalni egy-egy napot. Ugyancsak kevésbé keresettek a telefonos területek, pedig akad köztük kifejezetten jó munkalehetőség is, így azok számára jó opció lehet, akik szeretnek telefonálni és jól kommunikálnak.             

Az iskolaszövetkezetek Magyarországon igazi hungarikumként 30 éve bizonyítják létjogosultságukat (minden eddigi magyar kormány támogatásával) a junior enterprise-ok világpiacán. Hazánkban évente mintegy 130.000 nappali tagozatos tanulónak, hallgatónak biztosítanak a tanulmányi időbeosztásukhoz alkalmazkodó gyakorlati munkatapasztalat-szerzési, kapcsolatteremtési, legális pénzkereseti lehetőséget. Aktív foglalkoztatáspolitikai katalizátorként működnek és a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének elősegítésében is egyre nagyobb szerepet játszanak.

Sajtókapcsolat:

Holub Katalin PR vezető (+36 20 922 6431)