A 2015-ös év sem érhet véget a szakmai zsűri értékítélete nélkül. Példaként állítva a legjobbakat, immár negyedik alkalommal hirdették ki tegnap este a Rádiós és Kamera Korrektúrát, a Hangok és Képek versenyének legjobbjait. Utóbbira közel 100 televíziós nevezés érkezett. A legnépszerűbb rádiós személyiségre több mint 9 ezren szavaztak, a kategória voksainak egyharmada. A legnépszerűbb rádióra 6 ezer fölötti jelölést regisztráltak a szervezők. Az idei díjátadó útjára indított egy negyedévente rendezendő új szakmai fórumot, a Korrektúra Média Kocsmát, ahol kötetlen keretek között találkoznak majd a média iránt érdeklődők és a benne dolgozók a műhelymunka elmélyítésére. A közösségépítő eseménysorozat az ünnepi gálát követően vette kezdetét.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján kijelenthető, komoly igény mutatkozik arra, hogy az alkotó közösségek ne csak évente egyszer találkozzanak. Szükség van az együtt gondolkodásra, kellenek a közvetlen visszajelzések. A Korrektúra, mint egyetlen olyan szakmai verseny, amely nem nézettség vagy hallgatottság, nem a számok alapján ítél, hanem a tartalmat vizsgálja, fontosnak érezte az űr betöltését.  A Korrektúra Média Kocsma ennek a közös, rendszeres együttlétnek kíván lehetőséget biztosítani és teret teremteni.

További részletek a www.korrektura.hu oldalon tölthetők le.
Fotó: Lékó Tamás

díjazottak
Sorszám    Rádió    Rádió
Tényfeltáró, portré, információs hírmagazin
1.    DÉLUTÁNI ROAD SHOW    89,5 MUSIC FM
2.    Csendes Lépés - Palmüra    Lánchíd Rádió
3.    Szomszédoló    Magyar Katolikus Rádió


Kulturális magazin, hangjáték    
1.    Szabad Gondolat - John Lennon emlékműsor    Lánchíd Rádió
2.    Rumini    Magyar Katolikus Rádió


Szórakoztató reggeli műsor    
1.    Keltető    99,4 Sunshine FM
2.    ÖNINDÍTÓ    89,5 MUSIC FM
3.    Süss Fel Nap!    Lakihegy Rádió


Rádiós arculat, promóció    
1.    89,5 MUSIC FM ARCULAT    89,5 MUSIC FM
2.    99,4 Sunshine FM arculat    99,4 Sunshine FM

Közönségdíj legnépszerűbb rádió    
1.    89,5 MUSIC FM    89,5 MUSIC FM

Közönségdíj legnépszerűbb rádiós személyiség
1.    Bochkor Gábor    89,5 MUSIC FM

PORTÉ, DOKUMENTUM    
1.    Engedem, hadd menjen    Éclipse Film Kft (MTVA, Hegyvidék)
2.    Kicsi ország kicsi Kína - 1. évad, 2. rész    AMC Networks Central Europe Kft.
3.    A csepeli kettős gyilkosság    Becsengetünk Produkció Kft. (MTVA)
3.    XI. század - Csányi Vilmos portré    RTL Klub

HÍR, HÍRHÁTTÉR    
1.    Fókusz - Tóásó exkluzív interjú    RTL Klub
2.    Híradó - Migránsvonulás    HírTV
3.    Tények - Drogtanya    TV2


TUDOMÁNYOS ÉS ISMERETTERJESZTŐ FILMEK
1.    Brutális történelem -1. évad, 3. rész    AMC Networks Central Europe Kft.
2.    A Vargyas-szoros elveszett világa    TZSM Filmgyártó Bt. (MTVA)
3.    XXI. század - Kati Marton    RTL Klub
3.    XXI. század - Szegényeket Támogató Alap    RTL Klub
3.    XXI. Század - A Nemzeti Színház felrobbantása    RTL Klub
3.    XXI. Század - Elmebeteg magyar diktátorok    RTL Klub

SZÓRAKOZTATÓ, ZENE    
1.    Gyertek át szombat este!    RTL Klub
2.    Virtuózok - 5. adás    Show and Game Kft (MTVA)
3.    Örökké Tank (A 25 éves Tankcsapda)    Színfolt Film


TV FILM, TV JÁTÉK, SOROZAT    
1.    Válótársak    RTL Klub
2.    A kőmajmok háza    Mega Film Kft.
3.    Kossuth papja    Debreceni Városi Televízió


TV ARCULAT, PROMÓCIÓ    
1.    ATV arculat, promója    ATV Zr.
2.    Fargo    AMC Networks Central Europe Kft.
3.    Kicsi ország kicsi Kína    AMC Networks Central Europe Kft.

Különdíj    Debereceni Városi televízió
Különdíj    Echo TV