Ottavio Cinquanta ISU elnök: A fejlődés töretlen

Elnök úr, az arcáról az olvasható le, hogy elégedetten távozik Budapestről.
Igen, nem is rejthetem véka alá, hogy nagyon élveztem az újabb budapesti látogatásomat. A magyar szövetség és vezetői az elmúlt évtizedekben többször is bebizonyították, hogy érdemesek az ISU bizalmára. A különböző szakágakban sorra rendezik a világversenyeket, egytől-egyig kifogástalan módon. Ezen az Európa-bajnokságon sem csalódtunk a magyarokban, a jégen és a jégen kívül szervezett események során, méltó helyre került a rendezés. Ami a verseny színvonalát illeti, meg kell jegyeznem, hogy az olimpiai résztvevők közel állnak a csúcsformájukhoz, ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy az Eb a legmagasabb rendű európai ISU esemény, ahol minden résztvevő tagállam igyekszik képviseltetni magát. Ez szerencsés, de helyenként egyenetlen színvonalat jelent. Az utolsó csoportok viszont briliáns korcsolyázást hoznak mindnyájunk örömére. Több feltörekvő korcsolyázó liheg az élen állók nyakában és ezt üdvözölnünk kell. Nagyon remélem, hogy a magyar korcsolyázók is hamar visszatérnek arra az útra, ahonnan a legmagasabb szintre léphetnek.

Milyen párhuzamot vonna a 2004-es és a 2014-es budapesti EB között?
A válaszom egyértelmű, ez pedig a töretlen fejlődés párhuzama. Ahogy akkor, úgy most is azt láthattuk, hogy a korcsolyázók világa tele van invencióval, jó értelemben vett szerepelni vágyással, törekvéssel az eddig el nem képzeltek meghódítására. Bár ez egy nagyon nehéz sport, mégis egyre bonyolultabbak a mozgássorok, a kombinációk, a programok. Miközben a jég évtizedek óta változatlan, az élmény és a fejlődés erősebb és erősebb.

Budapest után mit vár Szocsitól?
Az orosz szervezők is maximálisan jól fognak teljesíteni. Az olimpia azonban egy egészen más verseny, ott, ha tetszik, ha nem a sportágak vetélkednek egymással, elsősorban a nézettség terén. Így nekünk is a teljes sikerre kell törekednünk, hogy a mi „termékünk keljen el” a leginkább. Készen állunk a szervezéssel, készen állunk a programokkal, a kérdés csak az, hogy a világ hogy fogadja be azt, amit nyújtunk a számára.

www.efsc2014.com
http://www.youtube.com/watch?v=gcwW9CL69CU&feature=youtu.be