Kedden érkezik Debrecenbe Tóth Ivett, mivel aznap este lesz a női versenyzők hivatalos edzése a Főnix csarnokban.  A 2004-es Európa-bajnok Sebestyén Júlia, Ivett edzője úgy véli, bizakodásra adhat okot, hogy tanítványa a felnőtt világranglista 16. helyén áll az idei szezonban.

Miután Tóth Ivett a január végi pozsonyi Európa-bajnokságon várakozáson felül teljesített és a 11. helyen végzett, két hét pihenőt kapott – persze az edzések akkor sem maradtak abba, mindössze az intenzitás csökkent. „Mindenki tudja, hogy szeptembertől márciusig nem lehet folyamatosan csúcsformában lenni. A junior Grand Prix sorozatban jól szerepelt, kvótát szerzett az ifjúsági olimpiára, ahol aztán kora miatt nem is indulhatott, hiszen 12 nappal idősebb volt a korhatárnál, és több nemzetközi versenyen is dobogós helyezéseket ért el. Megnyerte a felnőtt és a junior magyar bajnokságot is, szüksége volt erre a szusszanásnyi időre” – mondta Sebestyén Júlia.

A felnőtt világranglistán elért előkelő pozíciója azzal jár, hogy a rövid programot az utolsó két csoport valamelyikében mutathatja majd be – ennek egy pontozásos sportágban kiemelt fontossága van. „A kűrben csak egy spirálelemekkel tarkított lépéssor a különbség a két program között” – kezdte a magyarázatot a 2004-es Európa-bajnok, aki saját klubja felépítése mellett nemzetközi vizsgával rendelkező technikai specialista is, ami a technikai elemek összeállításakor nagy előnyt jelent tanítványainak. „A rövid programban viszont a lépéssorból bemutatott szóló ugrás a junioroknál flip, a felnőtteknél Lutz. Szerencsére mindkét ugrást hasonló stabilitással tudja, de természetesen, ha junior versenyre készülünk, akkor a megmérettetés előtti napokban a flipet, ha felnőttre készülünk, akkor a Lutzot gyakorolja” – tette hozzá.

Nem lesz azonban könnyű dolga Tóth Ivettnek, hiszen sokak szerint a junior mezőny szinte erősebb, mint a felnőtt, technikailag legalábbis feltétlenül. Ezzel Sebestyén Júlia is egyetért. „Nagyon felgyorsult a műkorcsolya, hamar tudni kell a tripla ugrásokat, tripla-tripla kombinációkat, erős forgásokat, és mindehhez jó alap korcsolyázó tudás is szükséges. Ennek egyik oka, hogy a fiatal versenyzők, akik még először állnak ki, nem érzik a verseny súlyát, és sokszor szinte mint a robotok, csak ugrálnak, ugrálnak, ugrálnak” – foglalta össze véleményét egykori klasszisunk.

„Ivett azonban nem csak ugrásban fejlődött sokat az utóbbi időben, hanem előadásmódban is. Talán ennek az előnyeit élvezhette a Junior Grand Prix sorozat folyamán, hiszen amikor ő kiállt, és előadta a programot, amiben az ugrások is jól sikerültek, és felnőttesebb előadásmód társult mellé, abban a pillanatban felfigyeltek rá” – emelte ki tanítványa erősségét.

Sebestyén Júlia nem szeretne jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy milyen eredmény várható versenyzőjétől a junior világbajnokságon. „Bécsben, a második junior válogató versenyként megjelölt viadalon szépen, hibátlanul futott a rövidprogramban, ami sokat mondó. De mint tudjuk, a jég csúszik, és egyetlen megingás elég, a rövid programban nüánszokon múlik az eredmény” – hozta fel a korcsolyás körökben oly gyakran elhangzó mondást.

„Az első és legfontosabb, hogy nyugodtan tudjon odaállni, kellő magabiztossággal. Ehhez az kell, hogy érezze: az edzéseken elegendő munkát végzett, az adja meg neki az önbizalmat. Reméljük, hogy kűrt futhat, ha oda jut, már van olyan állapotban mentálisan és fizikálisan is, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson majd."

Nehéz azonban azt is megmondani, hogy a hazai közönség milyen hatással lesz majd a 17 éves műkorcsolyázóra. Az azonban biztos, hogy sokan látogatnak majd ki szorítani érte, többek között saját csapattársai, edzőtársai is. Reméljük, ez majd erőt ad az ifjú bajnoknőnek.