A debreceni Főnix csarnokban zajló junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon a mai napon lépett jégre magyar csapat utolsó tagja, a pozsonyi Európa-bajnokság 11. helyezettje Tóth Ivett.
A magyar versenyző ugyanezt a gyakorlatot, már többször is képes volt magasabb színvonalon  előadni, Debrecenben  viszont  ettől elmaradt. Tóth Ivett a rövid program után elmondta, hogy a szombati kűrben - ahova a 15. helyen került be - sokkal jobb teljesítményre törekszik, s nem a helyezés, hanem a minél magasabb színvonalú előadás a célja.
Tóth Ivett: Jobban is teljesíthettem volna, szerettem volna a legjobbamat nyújtani, viszont az tripla-tripla kombinációmból csak tripla-dupla lett, illetve a másik ugrásomban el is estem, ennek ellenére a forgásaim úgy érzem, jól sikerültek, Ezen kívül a lépéssorom is elfogadható volt. Ezen a versenyen szerettem volna bekerülni a legjobb 24-be, ami sikerült is.
Sebestyén Júlia, Tóth Ivett edzője: Az, hogy hazai pályán utolsónak kellett versenyeznie, egy picit feszültebbé tette a tanítványomat. Nagyon szépen sikerültek a forgásai, de maradt néhány pont a programban. A legfontosabb az, hogy vette az első akadályt, és bekerült a kűrbe, ami egy junior  vb mezőnyben nagy sikernek számít. Tavaly a 28. volt, tehát az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, a cél, hogy holnap minél jobb kűrt mutasson be.
Eredmények

1.    Alisa Fedichkina    RUS    66.11
2.    Marin Honda    JPN    66.11
3.    Maria Sotskova    RUS    64.78
15.    Tóth Ivett    HUN    49.98