Örökségvédelmi Napok
2010. szeptember 18-19.

„A Gödöllői Kastély hatása környezetére egykor és most” tematikára épülő előadások és kiállítás


Szeptember 18., szombat, 11 órától

I.    A Park bemutatása

A program célja a kert megismertetése, szerepének fontossága, tekintettel, hogy az a kastély építésével párhuzamosan fejlődött.

A Gödöllői Kastélypark évszázadai

Jámbor Imre professzor, a Felső kert rekonstrukciójának tervezője tart előadást a Barokk Színházban 11 órától, majd  vezetett séta a kertben, 11:45-től.


II.    A Barokk Színház bemutatása

A második U alakú épületszárny felújítása során derült fény arra, hogy a királyi korszakban lakosztályként funkcionáló épületrész korábban színház volt. A színházat II. Grassalkovich Antal építette és csak időszakosan működött a herceg gödöllői tartózkodása idején. A felújítási munkálatok 2003-ban fejeződtek be, azóta opera előadások és más színházi előadások otthona,
Magyarország egyedülálló teátrumaként.

A Színház felfedezése

Papházi János múzeumi osztályvezető előadása a színház történetéről, rekonstrukciójáról. A látogatók megismerkedhetnek a színház belső díszítőelemeivel és az egyedülálló színpadi technikával
-  15 órától.


Szeptember 19.,  vasárnap, 15 órától

III.    A gödöllői Királyi váró bemutatása

A vasút kiépítése Budapest és Gödöllő között a királyi család itt tartózkodásának köszönhető.

Udvari vonatok, királyi utazások

Dr. Frisnyák Zsuzsa, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa tart előadást vasúttörténetről, királyi utazásokról és a gödöllői Királyi váró megépítéséről a Barokk színházban
- 15 órától.



„A Gödöllői Kastély hatása környezetére egykor és most” tematikára összeállított fotókiállítás, valamint az Európai Királyi Rezidenciák Szövetségének tagjai által létrehozott multimédiás kiállítás

2010. szeptember 18-19-én 10-18 óráig tekinthető meg a felújított 2. szárny földszinti 58-60 termeiben.


Az előadások és a kiállítás ingyenesen látogathatóak!

Háttérinformáció:

Örökségvédelmi Napok 2010

A Kulturális Örökség Napja 1984-ben francia kezdeményezésből indult és vált egy európai szintű „eseménnyé”, amelyhez Magyarország  1999-ben csatlakozott. A rendezvény nemzeti koordinátora az Örökségvédelmi Hivatal. Minden év szeptemberének 3. hétvégéjén kerül megrendezésre. A program célja, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsa az épített örökségeink értékeire, azokéra is, amelyek máskor részlegesen, időlegesen, illetve csak a társadalom egyes rétegei által látogathatók, esetleg folyamatosan zárva vannak. A rendezvényben való részvételnek feltételei vannak, a többi között az is, hogy ingyenesnek kell lennie (http://www.oroksegnapok.hu). A Gödöllői Kastély e program keretében évek óta az épület felújításra váró részeit mutatja be a látogatóknak ingyenesen „Romtúra” keretében. Ez évben az Európai Királyi Rezidenciák Szövetségével (ARRE) közösen egy sikeres uniós pályázat 2. ütemének köszönve bővül az Örökségvédelmi programkínálat. Az ARRE tematikája: a Rezidenciák hatása a környezetükre egykor és most. Minthogy elkészültek a korábban felújítás alatt álló épületrészek és a park, így a program első eleme a kert bemutatása lesz előadással, kerti vezetett túrával. A második elem a Barokk színház megtekintése, felújításának története az egyedülálló színpadi technika bemutatásával. Harmadik elemként vonjuk be a vasúttörténeti témát a gödöllői Királyi váró apropójából , "Udvari vonatok, királyi utazások" címmel  dr. Frisnyák Zsuzsa, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa tart előadást. Az idei program attól válik még európai „szintűbbé”, hogy a gödöllői program minden elemének képanyaga kiállítás formájában megtekinthető lesz 2010 szeptemberében az ARRE 16 tag kastélyában Versailles-tól Schönbrunnig (http://www.europeanroyalresidences.com).



Összefoglaló az Európai Királyi Rezidenciák Szövetségével közösen megrendezett Európai Örökségvédelmi Napokról és “Az európai örökség felfedezése a királyi kastélyokban” (DEHRR) elnevezésű projektről:


Ennek a kihagyhatatlan kulturális eseménynek az apropóján a múzeumi dolgozók egy egyedülálló programot állítottak össze. A program “Az európai örökség felfedezése a királyi kastélyokban” (DEHRR) elnevezésű projekt részét képezi, amelynek célja a legnevesebb európai királyi kastélyok megismertetése a nagyközönséggel, bemutatván azok közös és egymástól eltérő sajátosságait. A rendezvények témája országonként különbözik, de kiinduló pontja azonos: “A királyi rezidenciák hatása a környezetükre egykor és most.”

A közös Európai Örökség gazdagságának és változatosságának tudatosítására a résztvevő kastélyok különböző vezetett túrákat, konferenciákat, játékokat, sport tevékenységeket és interaktív műhelyeket szerveznek a gyermekek és szüleik részére. Európai fiatalok által fényképes és videós anyagból összeállított multimédiás kiállításon keresztül lehetnek részesei a látogatók egy kastélykörútnak, amelynek megtekintése után bizonyára kedvet kapnak ahhoz, hogy a látottakat élőben is megtekintsék.

A DEHRR PROJEKT BEMUTATÁSA
„Az Európai örökség felfedezése a királyi kastélyokban“ (DEHRR) elnevezésű projekt az első oktatási és kulturális együttműködés, amelyet az Európai Királyi Kastélyok Szövetségének (ARRE) tagjai hoztak létre. 2009 októbere óta a Szövetség múzeumpedagógiával foglalkozó munkatársai több közös találkozó során cseréltek ötleteket és dolgoztak ki egy egyedülálló programot, amely a következő témára épül: „Az európai rezidenciák hatása a környezetükre egykor és most.“ Az új kulturális program három fő eseményből áll: Európai Örökségi Órák 2010 tavasza (a projekt első üteme), Európai Örökségvédelmi Napok 2010. szeptembere (a projekt második üteme) és Európa tavasza 2011-ben (a projekt harmadik üteme). A résztvevő tagok közös találkozói 2011 szeptemberéig tartanak.

A DEHRR projektben részvevő intézmények

Koordinátor:
(mindhárom ütemben)
az Európai Királyi Kastélyok Szövetsége

Társszervezők:
(mindhárom ütemben)
Chambord-i Nemzeti Örökség Állami Intézménye, Franciaország
Schönbrunni Kastély Kulturális és Szolgáltató Kft., Ausztria
Az egykori Brüsszeli Palota - Coudenberg Nonprofit Társaság, Belgium
Nemzeti Örökség Hivatala, Spanyolország
Versailles-i Múzeum és Nemzeti Örökség Állami Intézménye, Franciaország
Wilanow Kastélymúzeum, Lengyelország

Társpartnerek:
(második ütemben)
Történelmi Királyi Kastélyok, Anglia
Reggia di Caserta, Olaszország
Reggia di Venaria Reale & Castello Reale di Racconigi, Olaszország
Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.
Peterhof Kastélymúzeum, Oroszország
Mafra-i Nemzeti Palota, Portugália

Célok és feladatok
•    az európai királyi kastélyok közötti munkaerő-mobilitásnak és kölcsönösségnek, valamint az oktatási intézményekkel való együttműködésnek az elősegítése
•    a kultúrák közötti párbeszéd támogatása
•    az Európai Kulturális Örökség gazdagságának és sokféleségének tudatosítása nemcsak a fiatalokban, de a széles közönségben is
•    az Európai Királyi Kastélyok Szövetsége “európaivá” teszi a fiatal közönségnek szánt kulturális programját

Ezzel a projekttel az Európai Királyi Kastélyok Szövetségének az a célja, hogy hozzájáruljon a kulturális érdeklődésű polgárság tudatának előmozdításához, főleg a hátrányos helyzetű fiatalok körében, amelynek alapja a kultúra és a kulturális örökség iránti felelősségtudatának megléte, nem csak helyi, de európai szinten is.


I. ütem / Európai Örökségi Órák

Időpont: 2010. áprilistól júniusig

Célcsoport: iskoláskorú gyerekek (13-15 éves középiskolások)

A brüsszeli kastély múzeumpedagógiai osztálya, a Versailles-i kastély, Wilanow és Madrid, a Chambord-i és a Schönbrunni Kastély Európai Örökségi Órákat szervezett a “Királyi rezidenciák hatása környezetükre” témában. A rendezvény alkalmával az itt felsorolt kastélyokban különböző interaktív műhelymunkákon keresztül tanulhatnak a fiatalok történelmet, építészetet és a régi korok mindennapjaiba kóstolhatnak bele.

A program célja, hogy tudást közvetítsen a fiatalok felé és ráébressze őket az európai örökség fontosságára; bevezeti őket az építészetbe, az épített szűkebb és tágabb környezetbe, valamint megtanulhatják, hogyan kell értelmezni képeket, filmeket, hogyan alkalmazzák kritikai szemléletüket. Mindez a kulturális érdeklődésű polgárság-tudat kialakulását segíti elő.

A hat középiskolai osztály által létrehozott audiovizuális és fényképes alkotásokat több európai királyi kastélyban is megtekinthetik a látogatók.

II. ütem / Európai Örökségvédelmi Napok

Időpont: 2010. szeptember

Célcsoport: a nagyközönség, különösen családok és helybéli látogatók

A 2010. évi Örökségvédelmi Napok alkalmával a társintézmények is egyedülálló programokat szerveznek. A rendezvényt ezúttal is multimédiás kiállítás kíséri, amelynek célja a királyi kastélyok felfedezése. A kiállítás anyaga a közös környezeti téma eltérő megfigyelését tükrözi. A különböző programokat tartalmazó ismertető szintén tizenkét nyelven készült el.

III. ütem / Európa tavasza

Időpont: 2011 tavasza

Célcsoport: rosszabb oktatási körülményekben részesülő hátrányos helyzetű fiatalok

A fiatal látogatók a királyi kastélyokról és környezetükről tanulhatnak játékokon és foglalkozásokon keresztül. A foglalkozások célja a nemzeti kulturális örökség felelősségtudatának felébresztése, a kulturális érdeklődésű polgárság tudatának megerősítése. A rendezvény lehetőséget ad a fiatalok számára arra, hogy ismereteket szerezzenek olyan helyekről, ahol még sohasem jártak, ezen kívül hozzájárul az egyenlőtlen bánásmód és az oktatásból való kirekesztettség elleni küzdelemhez. A feldolgozott téma és oktatási módszerek az európai dimenziót fejezik ki.


További információ: Holub Katalin szóvivő (06 20 922 6431)