Az Ipsos legutóbbi „Tények és tévhitek a társadalomról” című kutatása kimutatta, mennyire tévesen gondolkodik a felmérésben résztvevő 40 ország lakossága a társadalmat érintő kulcskérdésekről és a népességről.

 

A főbb megállapítások:

 

•    A legtöbb ország úgy gondolja, hogy sokkal több muszlim van a társadalomban, mint valójában és a muszlim népesség sokkal gyorsabban és egyre nagyobbra növekszik.
•    Minden országban úgy gondolják, hogy lakói sokkal kevésbé boldogok, mint valójában
•    A legtöbb országban sokkal toleránsabbak a homoszexualitással, abortusszal és házasság előtti szexszel kapcsolatban, mint ahogy azt gondolják.
•    És majdnem minden ország lakói szerint a vagyonelosztás sokkal egyenlőbb, mint valójában.

 

Magyarországon néhány dolgot nagyon rosszul tudunk – de néhány dolgot nagyon jól…

 

1.    Jelenlegi muszlim népesség: 6%-kal túlbecsüljük a muszlimok arányát a magyar társadalmon belül. Míg a válaszadók szerint a népesség 6%-a muszlim vallású, addig a valóságban ez csupán 0,01%.
2.    A jövő muszlim népessége: Azt, hogy 2020-ban mennyi muszlim lesz az országban, szintén hajlamosak vagyunk túlbecsülni. Míg azt gondoljuk, hogy az arányuk 14% lesz a társadalmon belül, addig valójában – a Pew Research Center előrejelzése szerint – a muszlimok a népesség 0,1%-át teszik majd ki.
3.    Boldogság: Azt hisszük, hogy mi magyarok sokkal, de sokkal boldogtalanabbak vagyunk, mint amit a boldogságról feltett kérdés eredményei mutatnak. Úgy véljük, hogy csupán 22%-unk boldog vagy inkább boldog, pedig igazából 69% nyilatkozott így a nemzeti reprezentatív kutatásban.  
4.    Homoszexualitás: Azt is túlbecsüljük, hogy mennyien tartják a homoszexualitást erkölcsileg elfogadhatatlannak: úgy hisszük, hogy a magyarok 55%-a nem tartja megengedhetőnek az azonos neműek közti kapcsolatot, pedig a valóságban 30% gondolkodik így.
5.    Szex a házasság előtt: abban is tévedünk, hogy hányan tolerálják az országban a házasság előtti szexuális életet: míg a válaszadók szerint 17% számára elfogadhatatlan, addig a ténylegesen 7% nem tudja elfogadni.
Abortusz: az abortuszt ellenzők arányát is túlbecsüljük: átlagosan 37%-ról gondoljuk, hogy ellenzi azt, pedig 22%-kal kevesebben, 15% nyilatkozott így.
6.    Lakástulajdon: Azzal sem vagyunk tisztában, hogy hazánkban hány háztartás birtokolja saját otthonát: mindezt alábecsüljük azzal, hogy csupán 64%-ra tippelünk, pedig igazából 91% rendelkezik vagy vásárolja meg saját házát lakását.
7.    Egészségügy: Azt már inkább jól gondoljuk, hogy a GDP hány százalékát költjük egészségügyre, de ezt is túlbecsüljük (12%). A valóságban csak 7%-ot költünk ilyen jellegű kiadásokra, ami az egyik legalacsonyabb szám az EU-ban.
8.    Jelenlegi népesség: Sok országgal együtt mi is viszonylag tisztában vagyunk azzal, hogy hányan élünk az országban – átlagosan 10 millióra tippeltünk, a valóság pedig 9,84 millió, ami csak 2%-os eltérés.
9.    A jövő népessége: azt viszont, hogy 2050-re mennyien leszünk 4%-kal alábecsüljük. Míg az ENSZ előrejelzése szerint a jövőben népességünk 8,3 millióra fog csökkenni, addig ezt a számot mi csak 8 millióra tippeltük.
10.    Trump: A lekérdezés 1 hónappal az amerikai elnökválasztások előtt zajlott – így megkérdeztük az embereket, kit tartanak a választások esélyesének. Csak úgy, mint az országok többsége Magyarország is magabiztos volt Clinton győzelmében – 56% vélekedett úgy, hogy ő lesz az Egyesült Államok új elnöke.

 

Bár Magyarország sok kérdésben tévesen látja a valóságot, de még így is messze van a legkevésbé pontos országoktól – 40 országból a 15. legpontosabb országként szerepelünk a „Tudatlanság indexében”. Ahogy végig nézzük a többi országot, láthatjuk, sokan nagyot tévednek…

 

1.    Jelenlegi muszlim népesség: Majdnem minden ország túlbecsüli a muszlim lakosságát és sokan nagyot tévednek. Például Franciaországban, ahol átlagban a társadalom 31%-át muszlimnak becsülik, míg a valóság valójában csupán 7,5%.
De sok egyéb ország is nagyon messze áll a valóságtól, beleértve a többi nyugat-európai államot, mint Belgium, Olaszország vagy Németország, ahol különösen a nagy a hajlandóság a túlbecslésre. Az Egyesült Államok és Kanada hasonlóan pontatlanul gondolkodik a saját muszlim lakkoságának arányáról: még mindkét országban átlagosan 17%-ra tippelnek, valójában csupán 1% és 3,2% a muszlimok aránya.
A lista másik végén a nagyon magas muszlim népességgel rendelkező országok általában alábecsülik muszlim populációjukat: pl. a valóságban Törökország 98%-a muszlim vallású, míg az átlag 81%-ra tippelt.
2.    A jövő muszlim népessége: Az országok hasonlóképpen ítélik meg a Muszlim népesség növekedését a következő négy évben. Néhány országban kiugró növekedésre számítanak. Ismét Franciaország a kiemelkedő, ahol az átlagos becslés szerint négy év múlva a lakosság 40%-a muszlim lesz (az általuk gondolt jelenlegi 31%-ról), míg a Pew jóslata szerint alig fog változni, 8.3% lesz. Olaszország, Belgium vagy Németország szintén erősen túlbecsülik a muszlim népesség növekedését.
3.    Boldogság: Világszinten pesszimisták vagyunk a boldogsággal kapcsolatban. Átlagosan csupán az emberek 44%-ról gondoljuk úgy, hogy boldogok vagy inkább boldogok – pedig a valóságban 86% mondta ugyanezt, amikor megkérdeztük őket egy országos, reprezentatív kutatásban. Hong Kongban és Dél-Korában (Magyarországhoz hasonlóan) nagyon alábecsülik, hogy mennyire boldogok az emberek az országban – holott a kérdőívben 89-90% nyilatkozott így.
4.    Homoszexualitás: Az emberek hajlamosak tévedni azzal kapcsolatban, hogy mennyire fogadják el országukban a homoszexualitást. A hollandok nagyon alábecsülik: míg az átlagosan 36% tippelte azt, hogy a holland népesség morálisan elfogadhatatlannak tartja az azonos neműek kapcsolatát, addig a valóságban ez csupán 5%. Hasonló eredményeket találtunk Csehországban, Németországban és Spanyolországban. Indonéziában pont a másik véglettel találkoztunk. Az ott élők sokkal inkább alábecsülik azt, hogy mennyien ellenzik egyhangúan a homoszexualitást, ahol az átlagos tipp szerint 79% tartja azt elfogadhatatlannak, míg a valóságban 93% állította ezt a kérdőívben. A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen különbségek vannak a homoszexualitással kapcsolatos attitűdökben (beleértve a vélt és valós attitűdök közti különbségeket) az egyes országok között. Például Oroszországban alig van eltérés – 79%-ról gondolják azt, hogy erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja az azonos neműek közti kapcsolatot és a valóságban 72% így is gondolkodik. Norvégiában ezzel ellentétben úgy gondolják, hogy 22%-uk szerint elfogadhatatlan a homoszexualitás (valójában csak 5%).
5.    Házasság előtti szex: A hollandok ismételten a leghajlamosabbak arra, hogy alábecsüljék a saját lakosságuk toleranciáját: átlagosan 34%-ról gondolták azt, hogy a házasság előtti szexet morálisan elfogadhatatlannak tarja, míg ez a valóságban csak 5%. A lista másik végén, Törökországban alábecsülik azt, hogy valójában milyen sok ellenzik a házasság előtti szexet: a válaszadók szerint 72% állította ezt, pedig igazából 91% szerint elfogadhatatlan.
6.    Abortusz: Sokan azzal kapcsolatban is nagyot tévednek, hogy az országban élők számára mennyire fogadható el az abortusz – néhányan túl-, néhányan pedig alábecsülik. Például ismételten Hollandia a kiugró példa, ahol a válaszadók szerint 37% gondolja úgy, hogy az abortusz morálisan elfogadhatatlan, pedig csupán 8% adta ezt a választ. Az amerikai válaszadók szokatlan módon nagyon pontosan vélekednek a saját lakosságukról: a megkérdezettek szerint az amerikaiak 49% tartja elfogadhatatlannak az abortuszt, és ez a valóságban is 49%. Ennek az lehet az oka, hogy az Egyesült Államokban az abortusz körüli vita része a közbeszédnek.
7.    Az alsó 70% vagyona: A felmérésben résztvevő országokban a legkevésbé vagyonos 70% az ország teljes vagyonának csupán 15%-át birtokolja. Ennek ellenére az emberek nincsenek tudatában annak, hogy mennyire ferde a vagyonelosztás: az átlagos tipp szerint 29%-kal rendelkeznek. Néhány országban különösen nagyot tévednek: Indonéziában úgy vélekednek, hogy a legkevésbé jómódúak az ország vagyonának 55%-val rendelkeznek, pedig ez a valóságban 9%, Indiában 39%-ot tulajdonítanak ennek a csoportnak, pedig csupán 10%. Az USA-ban szintén szignifikánsan kiugró az eltérés: az amerikaiak szerint az alsó 70% az ország vagyonának a 28%-át birtokolja, amikor valójában annak a negyedét, 7%-ot.
8.    Lakástulajdon: A tulajdonjog sokkal elterjedtebb, mint azt gondolnánk, minden ország alábecsüli azt, hogy milyen nagy azoknak aránya, akik birtokolják vagy éppen megvásárolják saját otthonukat. Átlagban azt gondoljuk, hogy az emberek 49%-nak van saját háza vagy éppen most készül lakásvásárlásra, pedig valójában ez az arány 68%. Indiában tévednek az ezzel kapcsolatban leginkább, azt gondolván, hogy 44% birtokolja saját otthonát, pedig igazából 87%. Ez valószínűleg tükrözi a minta online jellegét: szignifikáns és egyre növekvő nyomás van az embereken azzal kapcsolatban, hogy saját tulajdonú lakásuk, házuk legyen India középosztálybeli, város körzeteiben, de a tulajdonlás inkább ezeken a területeken kívül magas.
9.    Egészségügy: Minden ország úgy gondolja, hogy a nemzeti összjövedelemnek sokkal több százalékát költik egészségügyi szolgáltatásokra, mint amennyit valójában. Átlagosan úgy vélekedünk, hogy a GDP 21%-át költjük egészségügyre, amikor a valóságban ez csak 8%.Számos ország nagyon messze áll a valóságtól. Indonéziában és Malajziában is úgy gondolják, hogy több mint 30%-ot költenek egészségügyre, pedig a tényleges adatok nagyon alacsony képet festenek, pl. Indonéziában csak a GDP 3%-át költik el ilyen célból.
10.    Jelenlegi népesség: azon kevés területek egyike, ahol egész pontosak vagyunk az az országunk lakosságának mérete. A legtöbb esetben az emberek 5%-os eltéréssel tippelték meg a népesség méretet, ráadásul Németország pontosan eltalálta, hogy 82 millión élnek az országban. A két kivétel Hong Kong és Szingapúr, az előbbi helyen 10%-kal fölfelé, az utóbbi helyen pedig 10%-kal lefelé tippeltek.
11.    Jövőbeli népesség: Arra is megkértük a válaszadókat, hogy becsüljék meg, mennyi lesz országuk lakossága 2050-re, összevetve az ENSZ előrejelzésével. Az, hogy mi erről hogyan gondolkodunk valójában nagyon eltér attól, amit jósoltak. Például Tajvan arra számít, hogy népessége szignifikánsan növekszik 2050-re, pedig a valóságban az ország lakossága csökkenni fog: ennek ellenére 32%-kal több emberre számítanak. Másrészről az USA az egyike azoknak az országoknak, ahol sokkal kisebb növekedésre számítanak, mint ami az előrejelzések alapján várható: 2050-re 389 millió fős népessége lehet az országnak, míg az amerikaiak 351 millióra, 10%-kal kevesebb emberre tippeltek. Nagy-Britannia és a Fülöp-szigetek az egyedüli országok, ahol sikerült eltalálni a várható számot: például a britek arra számítanak, hogy a jelenlegi 65 millióról 75 millióra nő lakóinak száma, ez pedig szinkronban van az ENSZ előrejelzésével.
12.    Trump: A kérdőív lekérdezése egy hónappal az amerikai elnökségi választások előtt zajlott – így megkérdeztük az itt élőket, hogy mit gondolnak, ki fog győzni. Egyedül három ország látta előre Donald Trump meglepetésszerű győzelmét: Oroszország, Szerbia és Kína. Oroszország ráadásul magabiztosan gondolkodott Trump lehetséges elnökségéről: 50% jelölte Trump-ot és csupán 29% Clinton-t. És a sokk amit a választási eredmények váltottak ki egyáltalán nem meglepő, ha megnézzük, hány ország gondolta, hogy Clinton nyerhet: Mexikóban, Kolumbiában, Chileben, Dél-Koreában és Norvégiában több, mint 80% vélte úgy, hogy Clinton lesz az elnök. Az USA maga volt a legkevésbé biztos, de még itt is kétszer annyian tippeltek Clinton győzelmére (50% - 26%)

 

Megvizsgálva a válaszokat és a tényszerű adatokat, kirajzolódik egy minta, mely megmutatja, hogy melyik ország ismeri pontosabban lakosságának viselkedését és attitűdjeit. Ahhoz, hogy ezt megkapjuk, kalkuláltunk egy mérőszámot, mely megmutatja a „Tudatlanság indexét”.

 

Indiáé a kétes értékű megtiszteltetés, ő lett a legkevésbé pontos ország, szorosan a nyomában Kínával, Dél-Afrikával vagy az USA-val. Hollandia a legpontosabb, őt követi Nagy Britannia és Dél-Korea.

 

Ranking
Country    
1    India    Legpontatlanabb
2    Kína    
3    Tajvan    
4    Dél-Afrika    
5    USA    
6    Brazília    
7    Thaiföld    
8    Szingapúr    
9    Törökország    
10    Indonézia    
11    Mexikó    
12    Kanada    
13    Montenegró    
14    Oroszország    
15    Szerbia    
16    Fülöp-szigetek    
17    Hong Kong    
18    Izrael    
19    Dánia    
20    Argentína    
21    Franciaország    
22    Vietnám    
23    Peru    
24    Spanyolország    
25    Chile    
26    Magyarország    
27    Japán    
28    Belgium    
29    Lengyelország    
30    Kolumbia    
31    Svédország    
32    Norvégia    
33    Olaszország    
34    Németország    
35    Ausztrália    
36    Malajzia    
37    Csehország    
38    Dél-Korea    
39    Nagy Britannia    
40    Hollandia    Legpontosabb

 

Bobby Duffy a londoni Ipsos MORI Társadalomkutatási Intézet igazgatója elmondta:

 

„Mind a 40 országban sok a tévedés. Gyakran tévesen vélekedünk olyan kérdésekben, melyek egyébként naponta megvitatásra kerülnek a médiában pl. a muszlim populáció vagy a jövedelemegyenlőtlenség. Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy ennek részben az oka az, hogy hajlamosak vagyunk túlbecsülni azt, ami miatt aggódunk.
Ebben az új kutatásban azt is megmutatjuk, hogy milyen sokszor jogtalanul vagyunk pesszimisták azzal kapcsolatban, hogy mennyire boldog az országunk vagy mennyire tolerálunk olyan vitás kérdéseket, mint a homoszexualitás, a házasság előtti szex vagy az abortusz. Sok országban – különösen a nyugaton – egy olyan társadalmat képzelünk el, ami boldogtalan és intoleráns. Ez nagyon fontos: az, hogy miként vélekedünk az emberek attitűdjeiről, mint társadalmi normákról, az befolyásolja a saját viselkedésünket és vélekedéseinket.
Hibás szemléletmódunkból következően sok tény több figyelmet kap, mint amennyit talán megérdemel: például hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a népesség sokkal kevesebb százalékának van saját tulajdonban az otthona, mint valójában. Sok országból egyértelmű üzenetet kaptunk, miszerint a nyomás a megfizethetőségen és a lakhatáson komoly probléma, de még így is alábecsültük azok arányát, akik birtokolják lakásukat, házukat.
„Sok oka lehet ezeknek a tévedéseknek – probléma az egyszerű matematikával és arányszámítással, a média hatása a különböző társadalmi problémákra, szociálpszichológiai magyarázatok, mint az előítéletek vagy torzítások. A „Tudatlanság indexéből” az is kiderül, hogy azok az országok, ahol a legtévesebben ítélkeznek, relatíve alacsony internetes lefedettséggel rendelkeznek: mivel ez egy online kutatás, meglátszik az a tény, hogy középosztálybeli és internettel rendelkező lakosság úgy fogja gondolni, hogy az ország többi lakosa is hozzá hasonló.”

 

Technikai megjegyzések:

 

•    Ezek az Ipsos MORI „Perils of Perception” 2016-os adatfelvételének eredményei. 27.500 interjú készült 2016. szeptember 22. és november 6. között.
•    Az adatfelvétel majdnem mind a 40 országban az Ipsos Online Paneljén keresztül valósult meg. A résztvevő országok: Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Dánia, Dél-Afrika, Dél-Korea, Franciaország, Fülöp-szigetek, Hong Kong, India, Indonézia, Izrael, Japán, Kína, Kolumbia, Lengyelország, Magyarország, Malajzia, Mexikó, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Oroszország, Peru, Spanyolország, Svédország, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld, Törökország, USA, Vietnám.
•    Csehország, Hollandia, Montenegró, Norvégia és Szerbia vagy online panelt vagy online/személyes omnibusz módszert használtak
•    Nagyjából 1000+ interjú készült Ausztráliában, Brazíliában, Franciaországban, Japánban, Kanadában, Kínában, Németországban, Nagy Britanniában, Olaszországban, Spanyolországban és az USA-ban és közel 500-an lettek megkérdezve Csehországban, Hollandiában, Montenegróban, Norvégiában és Szerbiában. A többi országban 500+ fő válaszolt a kérdésekre.
•    Az attitűdökkel kapcsolatos adatok egy külön kérdőívben lettek lekérdezve 2016 szeptembere és novembere között. Az adatgyűjtés vegyesen online, telefonos vagy személyes lekérdezéssel történt.
•    Ahol az eredmények nem adják ki a 100-at, annak okai között lehet a kerekítés, a többválaszos kérdés vagy azok kizárása, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni.
•    Az adatok a népesség demográfiai jellemzői alapján lettek besúlyozva.
•    A „valós” adatok minden kérdésnél különféle forrásból származnak, beleértve a „World Values Survey” és a „Pew Research Center” adatait. A teljes listát/linket a valós adatokhoz itt találja.
•    http://perils.ipsos.com

 

Az Ipsos Zrt.-ről

 

Az 1990-ben alapított, 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként működő kutatócég a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű egészség-, média-, reklám-, vélemény- és piackutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. Vezető munkatársait a szakma legjobbjai között tartják számon, fiatal kollégái a hazai élvonalhoz tartozó közgazdasági, szociológiai képzési műhelyek kiemelkedő képességű hallgatói közül kerülnek ki. A párizsi székhelyű Ipsos Csoport a világ harmadik legnagyobb piackutató vállalata, amely 88 országban kínálja szolgáltatásait. (www.ipsos.hu)