Meghívó
A Gödöllői Királyi Kastély Kht. ügyvezető igazgatója
Dr. Révész T. Mihály
tisztelettel meghívja Önt a
2009. március 26-án, csütörtökön 10 órakor kezdődő
"Épített örökség - örök építészet"
Történelmi kincseink a harmadik évezredben. című konferenciára,
amelynek fővédnöke:
Dr. Szili Katalin,
a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke
védnöke:
Dr. Gyenesei István
önkormányzati miniszter
Helyszín:
Gödöllői Királyi Kastély, Díszterem
A rendezvényen előadóként felszólal:
Bánki Erik,
az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke
Dr. Czoma László,
a Helikon Kastélymúzeum Kft. igazgatója
Dr. Krassay László,
Gödöllő alpolgármestere
Mányai Roland,
az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának
főosztályvezetője
Dr. Mezős Tamás,
a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke
Dr. Niklai Ákos,
a Magyar Turizmus Zrt. igazgatósági elnöke
Varga István,
a Monostori Erőd Kht. ügyvezető igazgatója
A konferencia megrendezését a Miniszterelnöki Hivatal támogatja.
A sajtó tisztelt képviselői számára ingyenes belépést és szállítást
biztosítunk:
az "Épített örökség - örök építészet" táblával jelzett busz 8.45-kor indul a
Műcsarnok elől.
Az állófogadást követően tárlatvezetéssel egybekötött kastélylátogatásra is
lehetőség nyílik.
Regisztráció és további információ: Holub Katalin
(holubkatalin at prestigemanagement.hu)
A magyar kulturális örökség védelme és annak sikeres teljesítéséből fakadóan
a kulturális turizmus fejlesztése, társadalmi ügy. E körbe tartozik az a
szinte egyedülállónak mondható honi épített örökség, amely szemmel láthatóan
képes megmutatni hazánk történelmét, kulturális gazdagságát. Az "Épített
örökség - örök építészet" Történelmi kincseink a harmadik évezredben. című
konferencia jó alkalmat teremt az eredmények összegzésére, a mutatkozó
nehézségek számbavételére, valamint a jövőbeli tervek, elképzelések
felvázolására.

Rólunk mondták

Sallai György - friendshungary

Kedves Kati,

A teljes csapatunk nevében szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy együtt dolgozhattunk a pénteki esemény megszervezésén! A többiek beszámolója alapján remekül sikerült a rendezvény, bízom benne, hogy utólag is pozitív visszajelzések érkeznek majd.
Szeretnénk külön megköszönni a konstruktivitásod, valamint azt a hihetetlen kedvességet, amelyet felénk közvetítesz!
Nagyon örülök, hogy megismerhettünk Téged, és bízom benne, hogy sok közös sikerben lesz részünk a közeljövőben!

Köszönjük szépen mégegyszer!

Üdv,

Sallai Gyuri

Szabó Kata - újságíró

Kedves Kati!

Alább küldöm a megjelentetés linkjét és még a Hírnök Magazinba is remélem a mai nap folyamán felteszik.
http://artes-liberales.hu/start.php?rovat=kuriozum&cikk=457

Más: készítettem magamban egy "rangsort" a médiában dolgozó sajtó munkatársakról és nálam Te vagy az első helyen aki a legprofibb Veled a legjobb az együttműködés. Ráadásul megkérdeztem még újságírókat és Ők is hasonlóképpen gondolják.

Gratulálok!
Te vagy az etalon!

További sok sikert és jó egészséget kívánok a munkádhoz!

Barátsággal és szeretettel:   Szabó Kata újságíró