A novemberi premiert megelőzően road–show népszerűsíti a magyar nemzeti operát és ennek apropóján Magyarország, illetve a térség turisztikai látványosságait is bemutatják az amerikai közönségnek. Az Egyesült Államok 6 jelentős városát érintő előadássorozaton – amelynek helyszínei a többi között New York, Washington, San Francisco, Cleveland - találkozhatnak az érdeklődők a nemzetközi operabemutató egy-egy szereplőjével is, akik nem csak mesélnek majd a zeneműről, hanem egy-egy részletet is előadnak. A koncerttel egybekötött ankétok állandó résztvevője lesz az Amerikai Egyesült Államok Oregon Symphony Orchestra első karmestere, Vajda Gerely, aki Plácido Domingo mellett vesz részt az LA Bánk bán produkcióban. A közönségtalálkozókon számos ismert, USA-ban élő magyar származású művész, tudós, üzletember is megszólal.

Az  Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb érdekszervezete, a washingtoni központtal működő Magyar Amerikai Koalíció és a Los Angeles Opera – MEGAKONCERT koprodukció együttműködési megállapodást írt alá, amelynek elsődleges célja, hogy minél szélesebb körben adjanak hírt a 150 évvel ezelőtt bemutatott, magyar nemzeti operaként említett zenemű amerikai premierjéről, valamint fel kívánják hívni a figyelmet, azokra a magyar származású, USA-ban élő személyekre, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak az Egyesült Államok kulturális, tudományos, gazdasági vagy akár politikai életéhez.

Maximilian N. Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció Magyarországon tartózkodó elnöke elmondta, hogy Erkel zeneművének novemberi bemutatója egy jelentős történelmi pillanat, amelyre hosszú évek óta vártak az USA-ban élő magyarok. Továbbá kifejtette, hogy ilyen jelentős, magyar vonatkozású kulturális esemény már több évtizede nem volt az Egyesült Államokban. Kevés ország dicsekedhet el azzal, hogy napjaink egyik legismertebb és legtekintélyesebb művésze, Plácido Domingo nem csak közreműködik a nemzeti operánk bemutatójában, hanem igaz barátként a jó hírűnket viszi világszerte. Nagyon örülünk, hogy a kormányzat támogatásával most egy régi álom válhat valóra.

Magony Zsolt az LA OPERA – MEGAKONCERT koprodukció társproducerének szavai szerint, óriási nemezközi érdeklődés előzi meg a bemutatót és már az előkészületek apropóján is,  nem csak az USA-ban, de Európa számos országában is figyelemmel kísérik az eseményeket. A produkció stábja különösen büszke arra, hogy hétről- hétre egyre több jelentős, ismert – nem csak magyar származású közéleti személység biztosítja támogatásról az LA Bánk bán produkciót. Így legutóbb Oláh György professzor és Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet fejezete ki támogatását.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete úgy fogalmazott, történelmi esemény, hogy az Egyesült Államokban bemutatják a magyar nemzeti operát, Erkel Ferenc Bánk bánját. A nagykövet szerint a los angelesi Bánk bán bemutató az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb magyar –amerikai eseménye lesz.

Prof. Dr. Oláh György Nobel-díjas tudós levelében pártfogásáról biztosította az LA Bánk bán produkciót.
„Mint Los Angelesben élő tudós, nagy érdeklődéssel várom a magyar kultúra e jelentős alkotásának itteni első bemutatását! Remélem nemcsak a magyar közönség, de amerikai barátaik is részt vesznek majd ezen az eseményen. A magam és feleségem nevében őszinte szívből és teljes mértekben támogatjuk a Bánk Bán amerikai bemutatását, amely a nagy tekintélyű Plácido Domingo irányításával valósul meg.”


Háttéranyag

Prof. Dr. OLÁH GYÖRGY

Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai kémikus, 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott „a karbokation kémiához való hozzájárulásáért”.

Oláh György 1927. május 22-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte. (Azok közé tartozott, akiket a német megszállás idején Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a későbbi Gaudiopolis alapítója bújtatott.) Ezután a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult kémiát, és 1949-ben doktorált. A következő években az egyetemen tanított. A szerves kémia érdekelte különösen, és a szerves kémia legrangosabb magyarországi professzorának, Zemplén Gézának kutatási asszisztense lett. Az 50-es években publikálni kezdett, már első tanulmányai nemzetközi érdeklődést váltottak ki. 1954–1956 között a szerves kémia tanszék vezetője és az MTA újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója volt.

Az 1956-os forradalom után családjával együtt elhagyta Magyarországot. Előbb Londonban éltek, majd a család Kanadába költözött. Itt Oláh a Dow Chemical-nál dolgozott 1964–1965 között. 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Clevelandban kapott munkát, a Case Western Reserve University-n. 1971-től amerikai állampolgár lett. 1977-től Kalifornia államban él, ahol a Dél-Kaliforniai Egyetemen (University of Southern California) tanít. Még 1977-ben kinevezték az egyetem Szénhidrogénkutató Intézetének tudományos igazgatójává. 1991 óta a Los Angeles-i Loker Szénhidrogénkutató Intézet (Loker Hydrocarbon Research Institute) igazgatója.

A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteleti tagjává választotta. Oláh György folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyarországi kutatókkal.

Kutatásainak legjelentősebb eredményét a karbokationok kutatásával érte el, e területen végzett munkájáért a Svéd Tudományos Akadémia 1994-ben kémiai Nobel-díjjal jutalmazta. 2011. március 15-én Széchenyi-nagydíjat kapott.  


MAXIMILIAN N. TELEKI

Maximilian N. Teleki 2004 decembere óta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke. Korábban, 2002-től, az Igazgatótanács Végrehajtó Bizottságában is közreműködött, ahol jelenleg is tag. A Koalíciónak 1994 óta tagja.

A washingtoni Amerikai Katolikus Egyetemen szerezte meg alapfokú diplomáját, majd nemzetközi kapcsolatok és közgazdaság szakon mesterfokú oklevelet szerzett a washingtoni John Hopkins Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetében (SAIS).

2000 óta az Amerikai Katolikus Egyetem óraadó tanára, ahol média- és nemzetközi kapcsolatok, illetve összehasonlító világpolitika témákban tart előadásokat.

Emellett közel 20 éves széleskörű üzleti tapasztalattal rendelkezik. 2000-ig az AT&T vállalatnál dolgozott, ahol egy több száz főből álló szervezet operatív tervezését irányította. Washingtonban mérnöki és technológiai vállalatokat is képviselt.  2000-ben megalapította a Max-McClaren pénzügyi csoportot, amely ingatlanbefektetési lehetőségekkel foglalkozik. A vállalat ingatlanfelvásárlást és fejlesztést folytat, valamint tanácsadási szolgáltatásokat nyújt.

A Fehér Házba diplomás ösztöndíjasként került, ahol a külügyminisztérium üzleti és gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárának volt az egyik kisegítője. Washingtonban és a tengerentúlon számos nonprofit szervezetben tevékenykedik.

2007 óta tanácsadóként részt vesz a budapesti székhelyű Duna Alap elnevezésű magántőke alap fejlesztésében, mely Magyarországon, Bulgáriában és Romániában keres üzleti befektetési lehetőségeket. A Duna Alap fő partnerei között szerepel George Pataki, New York egykori kormányzója, George H. Walker volt budapesti amerikai nagykövet, valamint más magánszemélyek és intézményi befektetők.

Igazgatósági tagja a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) nevű pártsemleges nemzetközi szervezetnek, amely egybegyűjti a múltbéli demokratikus átalakulások tapasztalatait és megosztja mindazokkal, akik elkötelezettek abban, hogy kövessék a demokratizálódás útját. Emellett tagja a Constellation Energy Institute nevű energetikai tanácsadó cég nemzetközi igazgatótanácsának. A nemrég alakult szervezet – üzleti és politikai döntéshozókkal való szoros együttműködése által – a közép-kelet-európai energiabiztonsági ügyekben való együttműködést segíti elő.

Észak-Kaliforniában született, de közel 20 éve Washington térségében él. Emellett élt még Mexikóban, Argentínában, Svájcban és Nagy-Britanniában.  Felesége, Wendy Jagerson Teleki a Világbank Nemzetközi Pénzügyi Társaságának vezető befektetési tanácsadója. Egy Tibor nevű fiuk, és két, Ava és Naoma nevű lányuk van.

Maximilian Teleki – a Koalíció elnökeként, illetve elkötelezett amerikai magyarként – rendszeresen utazik Közép-Európába, főként Magyarországra. Hű a Teleki név hagyományaihoz – annak az ősi erdélyi családnak a nevéhez, amely több száz éven át szolgálta Magyarországot a legkülönfélébb közfunkciókat ellátva.


VAJDA GERGELY

Vajda Gergely a 2005-2006-os szezontól kezdve az Amerikai Egyesült Államok Oregon Symphony Orchestra első karmestere. 2002 őszétől a Milwaukee Symphony Orchestra asszisztens karmestereként működött.

Azt megelőzően Magyarországon a budapesti Új Színház zenei vezetője, a Művészetek Völgye fesztivál szervezője, a Magyar Állami Operaház vendégkarmestere, a Forrás Kamarazenei Műhely tagja, a Brass in the Five együttes művészeti vezetője, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar másodkarmestere, klarinétosként a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint az osztrák-magyar Haydn Zenekar állandó zenésze volt.

Karmesterként többek között a Round Top Music Festival (Texas), a Mostly Mozart Festival és a Naumburg Concerts (New York) hangversenyein, a Grant Park Music Festival (Chicago), a Le Lanaudiére (Canada), valamint a Centre Achantes (Franciaország) fesztiválok, a brüsszeli Ars Musica, a Zágrábi Biennale, a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál vendégeként lépett fel.

Meghívást kapott mások mellett az Philadelphia Orchestra, az Opera de Montreal, a Montreal Symphony, az Atlanta Opera, az Ensemble Intercontemporain,  a Klangforum Wien, a Winnipeg-, Omaha-, Louisville, Santa Barbara Symphony, a Louisiana- és a Calgary Philharmonic, a National Arts Centre Orchestra (Ottawa), a Saint Paul Chamber Orchestra, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara együtteseihez.

Kompozíciói elhangzottak a „Ciné muet en concert” (Musée du Louvre, Paris), a Centre Achantes, a Budapesti Őszi, valamint a Making New Waves Fesztivál, a Hangszemle, a Korunk Zenéje, a Magyar Rádió és Televízió különböző rendezvényein, és egyéb helyszínek mellett Londonban, Berlinben, Freiburgban, Saarbrückenben.

Klarinétosként kétszeres Fischer Annie előadói-, valamint Kodály Zoltán zeneszerzői-, karmesterként állami Eötvös-ösztöndíjas volt. 2001-ben elnyerte a Gundel Művészeti Díjat, 1997-ben zeneszerzőként a Budapesti Őszi Fesztivál, 1995-ben pedig előadóművészként az ARTISJUS Jogvédő Iroda nívódíjával jutalmazták.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kovács Béla, klarinét-, és Lukács Ervin, karmester-hallgatójaként diplomázott. Zeneszerzést Kocsár Miklós növendékeként, valamint magán úton Eötvös Péternél, Tihanyi Lászlónál, Sári Józsefnél és Jeney Zoltánnál tanult. Tanulmányai során különböző produkciókban volt Eötvös Péter asszisztense, és részt vett több nemzetközi karmester-kurzusán is.

További információ: Holub Katalin (+36 20 922 6431)