Abban nincs semmi meglepő, hogy a magyar lakosság legjobban azokat a média-szereplőket ismeri, akik már hosszú ideje képernyőn vannak, és esetleg a tévés megjelenéseken túl mást is leraktak az asztalra (Hernádi Judit, Friderikusz Sándor, Liptai Claudia, Falusi Mariann), vagy a legnagyobb közérdeklődésre számot tartó tévé- vagy rádióműsorokban szerepelnek (Sebestyén Balázs, Bochkor Gábor, Ördög Nóra, Till Attila).  Ismertség szempontjából érdekes azonban a tévéképernyőkre újonnan bekerülő, születő csillagokkal, illetve a korábban szebb napokat is látott hullócsillagokkal is foglalkozni.

A nagyközönség számára március közepéig szinte teljesen ismeretlen Puzsér Róbertet például, a „Csillag születik” indulásától számított 2-3 héten belül a 18-49 évesek már több mint fele vallotta ismerősnek – mutatta ki az Ipsos 2012 áprilisában elindított, havi rendszerességű, MediaBrandTrack kutatása. A Viasat3 csatorna saját gyártású „Éden Hotel” műsorának háziasszonyát, Horváth Évát ennek a korosztálynak a 67%-a ismeri. A február végén véget ért „Való Világ5” győztesét, VV Attilát az emberek alig ismerik jobban az előző széria után a Cool TV képernyőjére átkerült VV Anikónál és VV Olivérnél. A VV4-et megnyerő, majd csatornaváltási botrányáról elhíresült Alekosz ismertsége viszont a mai napig jóval magasabb „Való Világ”-os sorstársaihoz képest.

Akit az emberek ismernek, nem feltétlenül szeretnek is. Különösen igaz ez Alekoszra: az őt ismerőknek csak 21 százaléka kedveli, ezzel szemben a korábban is említett Való Világ szereplőket ismerők legalább harmada tartja őket annyira szimpatikusnak, hogy más műsorokban is kövesse ezeket a celebeket.

A legszimpatikusabb képernyős személyiség áprilisban Pokorny Lia volt, akit legtöbbször az RTL Klub „Csillag születik” című műsorának zsűritagjaként láthatunk szombatonként. Zsűribeli kollegáját Puzsér Róbertet viszont mindössze az ismerőinek 40 százaléka látja szívesen a képernyőn.

A manapság sokat foglalkoztatott műsorvezetők közül Sebestyén Balázs, Ördög Nóra, és Gundel Takács Gábor a legnépszerűbbek, az őket ismerők legalább 70 százaléka szimpatizál velük, és szívesen látja is őket a képernyőn. A TV2 legszimpatikusabb emberei mind a „Megasztár” kulcsfigurái.

A szimpátia úgy tűnik nagy hatással van arra, hogy kit gondolnak ismerőik unalmasnak, kiből van már elegük. Ezt a listát is Alekosz vezeti, az őt ismerők 67 százaléka véli úgy, hogy a görög már kiégett, unalmas. A többi VV-s szereplő is hamar megunhatónak tűnik, hiszen ők követik – habár jócskán leszakadva – a görög valósághőst.

Az Ipsos Zrt.-ről
Az 1990-ben alapított, 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként működő kutatóintézet, a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A párizsi székhelyű Ipsos Csoport a világ harmadik legnagyobb piackutató vállalata.  (www.ipsos.hu)

További információ: Gábos Zsuzsa médiakutatási igazgató (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)