Májustól sokrétűbb, rugalmasabb munkalehetőségeket kínálnak a szövetkezetek, úgy, hogy a társadalmi szerepvállalás rejtette lehetőségek kiaknázásával új közösségek is kialakulhatnak. Huszonhárom állomásból álló országos programsorozatot szervezett a nyugdíjas foglalkoztatás aktualitásainak népszerűsítésére a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ) és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA).

 

Egész jól haladunk” – foglalta össze Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke a „Senior munkavállalók foglalkoztatásának támogatása” program megvalósulását a pénteki zárókonferencián. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az anyagiakkal azonos súlyú motivációt jelent a nyugdíjas korosztály számára a hasznosság érzése és a közösségben lét fontossága. Kiemelte az eseménysorozat állomásain a vállalkozókkal és a nyugdíjasokkal való személyes találkozás jelentőségét, mint az érintettek tájékoztatásának leghatékonyabb módját.  „Pazarlás lenne nem hasznosítani az óriási tartalékot jelentő 800.000 fő alkotóenergiáját és munkaerejét, de persze a szövetkezeti szektor szociális küldetését sem szabad szem elől téveszteni” – szögezte le az elnök.

 

Beletaláltunk a világtrendbe és tudtunk unikálisat mondani” – állapította meg dr. Réti Mária, a Szövetkezeti Kutatóintézet vezető kutatója, aki a nyugdíjas foglalkoztatás jogi relevanciájú tapasztalatairól, fejlesztési lehetőségeiről beszélt – a programsorozat segítségével összegyűjtött információk alapján. A robotika mellett aktuális alternatívát kínál a humántőkében rejlő lehetőség, amely kifejezetten a közösségeket és a generációk közötti párbeszédet preferálja. Beszámolójában kiemelte, hogy összeadódnak az érintetti kör és a vállalkozások között jelentkező szinergiák, s jelezte, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet alanyi körének bővítése gyakorlati igényként merül fel, amelyet érdemes átgondolni és a továbbfejlesztésben gondolkodni. Pozitív visszajelzésként említette a tagságra vonatkozó 90%-os szabály gyakorlati érvényesülését és értékelését, a rugalmasság lehetőségét, a vagyoni hozzájárulás mértékéről való autonóm döntést, a minimális szolgáltatási díjat, s egyenesen „világszámként” a tagsági megállapodást. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az „alvó” tagság kérdése jogszabályi rendezést igényel. Üdvözölte a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek és a szövetkezeti tagok részéről megfogalmazott igényt az ingyenes tanácsadói jogsegélyre. A törvény egyik kimunkálójaként úgy fogalmazott, hogy a visszajelzéseket „észlelni szükséges, a szabályozás részéről pedig segítenünk kell.”

 

Az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettese, Kenyeres László „Az érték nem évszám – a tapasztalat jövőt épít!” című előadásában rámutatott arra, hogy makrogazdasági előrejelzések szerint évente akár 0,4 százalékpontos növekedési többletet is elérhetne a magyar gazdaság a legidősebb munkaerő aktivitásának fokozásával, ami 2028-ra közel 2250 milliárd forinttal magasabb nominális GDP-t eredményezne.

 

Dolgos Attila, a KÖZÉSZ ügyvezető alelnöke a programban megvalósult együttműködésekről, gyakorlati tapasztalatokról számolt be, kiemelve, hogy intenzív együttműködés és együtt gondolkodás indult a partnerekkel. „A szakmai programsorozat beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mind vállalkozói oldalon mind a nyugdíjasok körében. Több olyan szervezettel kezdtük meg a közös munkát, akik segíteni tudják a célt, hogy még sokrétűbb, rugalmasabb munkalehetőségeket kínálhassanak a szövetkezetek, úgy, hogy a társadalmi szerepvállalás rejtette lehetőségek kiaknázásával új közösségek is kialakulhatnak. A munkát folytatjuk és szervezetünk továbbra is nyitott minden programra, kezdeményezésre, ami a célközönségünk és partnereink célját szolgálja” – foglalta össze az alelnök.

Átfogó felmérés készült a projekt kapcsán az országban működő közérdekű nyugdíjas szövetkezek megkérdezésével, a belső működések feltérképezésére, a jó gyakorlatok összegyűjtésével, mint követendő példák a szektor fejlesztésére.

 

Az MD Office Kft. ügyvezetője, Prepszl Ádám prezentációja mutatta be a kapott eredményeket.  55+ Magyarországon: Munkavállalási tendenciák és motivációk címmel Beke Sándor, az IRG Kft. ügyvezetője adott számot friss kutatásuk gyakorlati megállapításaiból.

 

A konferencia zárszavában Vida Péter, a VOSZ Szolgáltatási Tagozatának elnöke a közösség és a szervezett munkavállalás lehetőségei mellett a kapcsolódó programok, mint a senior egyetem, az egészségügyi szűrések és a médiatudatosság céljával szervezett oktatások jelentőségét emelte ki.

 

A programsorozaton bemutatott prezentációk a https://kozesz.hu/ oldalról lesznek letölthetők.

 

További információ: Csomai Eszter projekt koordinátor Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.