A nyolctagú zsűri huszonöt megjelent irodalmi művet értékelt, és szavazataik alapján a RID Kuratóriuma az öt legjobbnak ítélt könyv közül választja ki a díjazásra javasolt három alkotást.

Az öt mű – ábécé sorrendben – a következő:

„Jaj a győztesnek!” (Takács Zsuzsa)

Takács Zsuzsa kötetének hősei a vesztés és a veszteség, a hiány és a szegénység nagyjai, Assisi Szent Ferenctől Kalkuttai Terézig. Továbbá azok, akik ezt íróként és alkotóként képviselték: leginkább Simone Weil és Pilinszky János. De Isten megvallatlan megvallói, „az istenkeresés mélységéből kiáltó reménytelenség” emberei, az istenhiány űzöttei, a hitetlen hívők is: Franz Kafka, Thomas Berhard, Petri György, vagy éppen Ingmar Bergman..  A kötet műfaja vallomás, sőt: tiszta és mély elmélkedés és lelkigyakorlat (noha anyagában nagyon összetett, hiszen megszólal itt esszé, tanulmány, családtörténeti, önéletrajzi visszaemlékezés vagy éppen interjú is). Mindegyikben a győztesről és az áldozatról, a reményről és a reményvesztésről, a szenvedés értelméről és hasznáról, az elhagyottságról és a szeretetről, a sötétségről és a fényről, Isten csendjéről beszél. Vagyis amennyire vallomás, amennyire elmélkedés és lelkigyakorlat, annyira szembenézés is a kötet. Magunkkal, emberségünkkel, s ami ugyanaz: a halállal, a szenvedéllyel, a bűnnel, végső és utolsó kérdéseinkkel. Azzal a bizonyossággal, hogy a Jó „a Rossz példája nyomán születik, ellenkezésből, kétségbeesésből, fölháborodásból”.

Vigília

„Kinek Észak, kinek Dél.” (Balázs Attila)

Ez a „történelmi regény” formája szerint előbb Pétervárad, majd Újvidék történetén keresztül rendezi formába mindazt a szerteágazó történelmi tudást és hétköznapi ismeretet, amelyet szerzője különféle régen volt források, saját személyes tapasztalatai és nem utolsó sorban határtalan fantáziája segítségével szülőföldjéről, a Vajdaságról összegyűjtött s itt különleges módon elénk tár. Első látásra ez az anyag az anekdota klasszikus magyar irodalmi műfajára épül, s valóban, a regény szövegében százasával tűnnek elő az egyetlen, általában valamilyen csattanóra végződő történet erejéig felbukkanó mellékalakok (vagy akár főhősök is). Mindennek mélyén azonban különleges írói eljárás rejtőzik. Maga a „nagy történet”, a különleges délvidéki történeti krónika a két nagy fejezetben kétszer adatik elő, látszólag ugyanazzal az elbeszélői technikával, mégsem ugyanúgy, ráadásul többféle hangon: iróniával, viccelődve, játékosan, ám ugyanakkor tragikummal, drámaisággal, a szükséges helyeken a megfelelő pátosszal. A regény két nagy egységét követi és lekerekíti egy rövidebb harmadik, a II. világháború és a balkáni polgárháború közötti Jugoszlávia időszakát feldolgozó fejezet, amely kvázi családtörténeti alapozottságú írói önéletrajznak tekinthető, mely egyszersmind értelmezi, magyarázza és lezárja a két nagy fejezet páratlan gazdagságú polifonikus történelem-ábrázolását is, végrehajtja a történelem „értékelését” is, a lezárás ily módon szépírói, történetírói és személyes szempontból egyaránt megtörténik.

Pesti Szalon

„Királylány születik.” (Boldizsár Ildikó)

A meseirodalom hatalmas – nagyon tarka és egyenetlen színvonalú – piacán valóságos gyöngyszem ez a mese: kicsi, szép és arányos, hozzá Szegedi Katalin képei mesebelien látványosak, egyszersmind finomak, nőiesek, szemérmesek. Boldizsár Ildikó bebizonyítja, hogy nemcsak tudósa a mese világának, hanem ihletett alkotója is. Tökéletes egységben van itt mese és tanítás, természeti és emberi tulajdonságok, egyszerűség és közhelymentesség, megejtő szépség minden giccses túlzás nélkül. A mindössze nyolcezer karaktert tartalmazó mű – amely egyetlen fölösleges szót sem tartalmaz – a női tulajdonságoknak valóságos kis enciklopédiája, s azt bizonyítja be a mesék egyszerű, tiszta nyelvén, hogy minden kislány királylánynak születik, és az is marad, ha az égi királylányok jókívánságait (áldásait): légy szép, légy tiszta szívű, igazmondó, állhatatos, egészséges, vidám stb. – megszívleli. Ezek a tulajdonságok nagyon hasonlítanak a természetéire, a nap, a csillagok, a madarak, a fák, a kövek, vizek, tulajdonságaira. A mese szerepe egyre nő a szépirodalom műnemei között, hiszen immár a gyermekkor az utolsó életszakasz, amikor az irodalom még a teljes népességet eléri, később az olvasóhányad egyre csökken, s a meséktől is nagymértékben függ, hogy a felnőttek hány százalékát tudják ott tartani az irodalom bűvkörében.

Naphegy Kiadó

„Sötét tus, néma tinta” (Kovács András Ferenc)

Kovács András Ferenc költői képességeit a kritika és a kortárs irodalomtörténet egyöntetűen elismeri: költői világának formaművészetét gyakran hasonlítják Weöres Sándoréhoz. Az elmúlt két évtizedben ugyanakkor gyakran előfordult, hogy kritikusai elmarasztalták őt könnyedsége és könnyűkezűsége miatt, amiatt, hogy sokszor enged tehetsége könnyebb ellenállásának, a költői virtuozitásnak, és világából hiányzik a mélység dimenziója. A Sötét tus, néma tinta nagyszabásúan cáfol rá erre az ítéletre, miközben őrzi önnön formateremtő világának legfontosabb jellemzőit. Ebben a verseskönyvben is jócskán akad imitáció, persziflázs, átköltés, paródia, legelsősorban a japán költészet kontextusában, a kötet egészének világában azonban minden eddiginél erőteljesebben jelenik meg a rezignáció, a kiábrándultság, a vesztés lehetőségének előérzete, az elkomorulás. A Sötét tus, néma tinta nem összegyűjtött kötet, anyaga jószerével a költő elmúlt éveinek terméséből való, mégis hallatlanul magas fokon reprezentálja szerzőjének irodalmi tevékenységét.

Magvető

„Virágzabálók” (Darvasi László)

Darvasi igazi, klasszikus értelemben vett „nagyragényt” írt, s ez nem csak a 672 oldalas terjedelem miatt igaz, hanem Pelsőczy Klára és a két testvér, Imre és Péter, valamint féltestvérük, Ádám bonyolult szerelmi történetüket illetően is, amely még a 19. század 30-as éveiben kezdődik, s a szabadságharc alatti és utáni Szegeden teljesedik ki. A Virágzabálók történelmi regény, de nem a szó megszokott értelmében. Hiányoznak a nagy és ismert figurák, az átfogó tablók. Darvasi alakjai a ’48-as forradalmat és szabadságharcot nem mint „hősi időszakot, nagy időket” élik meg, hanem mint nehéz hétköznapokat, amelyek hol csendesen folydogálnak, hol ünnepivé válnak, akár Kossuth, akár Ferenc József látogatására készülnek, – hol pedig véresek, mint a hadjárat vagy a megtorlások idején. De legyen akár béke, akár háború, jobb mód vagy ínség, az életet élni kell, jönni-menni, ügyeket intézni, kocsmázni, betegeket gyógyítani, gyereket szülni. Ennek szép szimbóluma az örökké változó, mégis állandó Tisza. Történjék bármi, a város éli a maga életét és különféle vallású, nemzetiségű lakói jól-rosszul kiheverik az eseményeket. Történelem ez alulnézetből. A regény teli van szerteágazó mellékszállal, az orvos Schütz bácsi és családja történetével, legendákkal, látomásokkal, hiedelmekkel, titokzatos virágültetésekkel, cigányokkal, utazásokkal, hol a Felvidékre, hol távolabb, börtönnel, ünnepségekkel, a végén egy mindent magába nyelő haláltánccal.

Darvasi László vérbeli prózaíró, gazdag mesélő, kifogyhatatlanul bugyognak belőle a történetek, egyik a másikba tekeredve, mint az indák és liánok. A regény kivételesen varázslatos jellegét leginkább mágikus realizmusa adja.

Magvető

Budapest, 2009. szeptember 15.

Sumonyi Zoltán

a RID Kuratóriumának elnöke