Darvasi László Virágzabálók című klasszikus nagyregénye nyerte el idén a Rotary Irodalmi Díjat (RID), s vele a hárommillió forintos támogatást. A RID főtámogatója a Duna Televízió, az ünnepélyes díjátadást este 9 órától két órás élő gálaműsor keretében közvetítette mind az öt kontinensen. A Duna Televízió különdíját, egy-egy erdélyi körutazást a másik két jelölt, Boldizsár Ildikó író és Balázs Attila író vehette át.

"A RID Kuratóriuma a nyolctagú zsűri további pontozása alapján megállapította, hogy a három díjra nevezett mű közül a 2009-es Rotary Irodalmi Díjat és a vele járó hárommillió forintot a Virágzabálók című történelmi regény kapta. A díjnyertes mű szerzője Darvasi László. A zsűri magas irodalmi teljesítményeket szem előtt tartó döntését igazolja, hogy a díjazott műveire a társművészetek is felfigyeltek: Darvasi A gyújtogatók című drámáját a Nemzeti Színház Tízparancsolat című felolvasó-színház sorozatában a Pécsi Országos Színházi Találkozón és a Nemzeti Színház nyílt napján is játszották" – fogalmazott Sumonyi Zoltán, a RID Kuratóriumának elnöke.  

A Duna Televízió különdíját, egy-egy erdélyi körutazást – a Kárpáteurópa Utazási Iroda jóvoltából – Boldizsár Ildikó és Balázs Attila írók kapták. A díjazottak az utazás költségeinek fedezésére 100-100 ezer forintot ajánlott fel a Duna Televízió. A művészek élményeikről a közeljövőben nézőinknek is beszámolnak.

Sterk Péter, a RID Alapítvány elnöke kiemelte, hogy bár a RID csak tavaly indult útjára, mára már számon tartott, várt eseménnyé vált. „Ez is mutatja, hogy a Rotary jó irányba koncentrálta anyagi és szellemi erőforrásait, az irodalom támogatása, a szépirodalom megszerettetése minél szélesebb rétegekkel társadalmilag is elismert jószolgálati tett. Fontosnak tartjuk, hogy minél több ilyen spontán, önkéntes kezdeményezés legyen hazánkban, mert ez a civil társadalom ébredését, a civil szervezetek erőre kapását jelzi, ami egy demokrácia „egészségének” egyik fontos mutatója” – fogalmazott Sterk Péter.

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke hangsúlyozta, hogy a Nemzet Televíziója azért állt a kezdeményezés mellé, mi több, megrendezte a RID gálaműsort élő adásban a világ magyarsága számára, mert szeretné, ha a hazai és határon túli magyarok összefogásával minél többen támogatnák a magyar irodalom ügyét. Cselényi úgy látja, a rendszerváltásnak nagyon komoly áldozata az író-költő társadalom. „Ma egy plázában mázsaszámra hevernek olyan színes prospektusok, olyan minőségű papíron, olyan színekkel, olyan nyomásban, olyan betűkkel, olyan költséges kiállításban, amelyről egy író vagy egy költő élete végéig ábrándozhat, és akkor sem lesz számára elérhető " – fogalmazott az elnök. A Duna Televízió elnöke, Cselényi László szerint a Nemzet Televíziója kulturális missziójának megfelelően felhívta a figyelmet arra, hogy az értékteremtés ösztönzésében mekkora szerepe van a mecenatúrának olyan időkben, amikor a magyar irodalom a perifériára szorult és csak minimális állami támogatásra számíthat.

HÁTTÉR:
A Rotary  Irodalmi Díjat a Budapest-Tabán Rotary Club  alapította 2008-ban. Ebben az elismerésben részesülhet az a könyvhéttől-könyvhétig, magyar nyelven megjelent, eredeti irodalmi alkotás - regény, novella, verseskötetet -, amely magas irodalmi értékén túl leginkább kifejezi a Rotary eszmeiségét. A díj nyertese egy emlékplakettet és három millió forintot kap. A díj odaítéléséről kuratórium dönt felkért zsürorok javaslata alapján. A kuratórium elnöke Sumonyi Zoltán költő, író, a magyar P.E.N. Klub ügyvezető alelnöke, tagja Gömöri György Londonban élő magyar költő, a cambridge-i egyetem nyugalmazott filológus professzora, és Ilia Mihály irodalomtörténész, a szegedi egyetem professzora. A zsűri tagjai irodalommal hivatásszerűen foglalkozó, nem könyvkiadóknál dolgozó szerkesztők, kritikusok. A grémium névsora titkos, a felkérés külön-külön történik, így a zsürorok sem tudnak egymásról. Boldizsár Ildikó Királylány születik című könyve, Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című „történelmi regénye” és Darvasi László Virágzabálók című, klasszikus értelemben vett „nagyregénye” volt idén a három nominált alkotás.

Bővebb információk: http://www.dunatv.hu/sites/dunatv/mini/rid/index.html

További információ:                                                                      
Holub Katalin                                                                                                       
Rotarysta
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36-20-922-6431

Herczeg Dóra
Sajtófőnök, Szóvivő
Duna Televízió Zrt.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36-30-603-38-51
+36-20-328-65-18
+36-1-489-1412
1016 Budapest, Mészáros u. 48.