Meghívó

„Kivételesen érti és szereti a közönség Rofusz Kingát, valamit tud, mert a közönség a szívébe zárta.
Ez az, ami nem tanulható, ez az, ami nem kiszámítható, ez az, ami úgy áramlik, mint a tiszta forrás, ez a tehetség”
(Sárkány Győző)

A Magyar Illusztrátorok Társaságának elnöke

Sárkány Győző

tisztelettel meghívja Önt

2010. április 23-án 10.30-kor

Az Év Illusztrátora díj ünnepélyes átadására.

Helyszín:
Millenáris Park, Hess András terem
(1021 Budapest, Fény u. 20-22.)

A XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Magyar Illusztrátorok Társasága 30 illusztrátor munkáit mutatja be a Millenáris Fogadó Csiga Galériában. A kiállításon - a 30 illusztráció mellett - a magyar illusztrációs szakma kiadványai, katalógusai és leporellói  is megtekinthetők lesznek. A jelenlegi kiállítás anyaga, amelyről új katalógus is készült, márciusban a bolognai könyvvásáron volt látható, ahol mind a szakma, mind a közönség előtt nagy sikert aratott. A rendezvénysorozat keretében kerül sor - pénteken 10.30-kor - az Év Gyermekkönyve, illetve az Év Illusztrátora díj átadására, amelyet 2010-ben Rofusz Kinga illusztrátor nyert el az Irijám és Jonibe című, a Csodaceruza Kiadó gondozásában megjelent könyvéért.  

Rofusz Kinga 1970-ben született Budapesten. A Magyar Iparművészeti Főiskola animációs szakán és mesterképző kurzusán végzett. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Filmművészek Szövetségének és a Magyar Illusztrátorok Társaságának.

Titokzatosan szép verses mese Irijámról, a halkirálynőről és Jonibéről, a madárkirályról. Szerelmük, elválásuk és egymásra találásuk időtlen történet. A víz, a levegő, a föld és a tűz időtlenségét a teremtés és a búcsúzás mély és játékosan finom érzéseivel, ritmusaival tölti meg. A könyv 6 éves kortól 99 éves korig mindenkinek ajánlott. A titokzatos mesét Schein Gábor írta, a lenyűgöző illusztrációkat Rofusz Kinga készítette.

További információ: Holub Katalin (+36 20 922 6431)