Kuttner Fruzsina citerázik 2011. november 12.,szombaton 10.30-tól - a Kolompos táncház előtt - a Millenáris Fogadóban. A tizenhat éves Fruzsina a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke. Immár három Kölöknet koncerten bizonyították ifjú muzsikus palánták náluk is kisebb gyerekeknek, miből lesz a cserebogár? A Magyar Villamos Művek Zrt.-vel együttműködésben elindított Adj teret a tehetségnek* program keretében 16 fiatal nyert lehetőséget arra, hogy néhány hétvégén a Millenáris Fogadójában megmutassa, mit tud.

A legelső koncerten a 16 jelentkező közül a második legfiatalabb, Székely Áron mutatkozhatott be. Áron mindössze 9 éves, és alig két éve, 2009 szeptemberében kezdett klasszikus gitárt tanulni a csepeli Fasang Árpád Zeneiskolában, Kozma István kezei alatt. A kisfiú kezében a gitár szinte akkora, mint ő maga, de nem hagyja magát legyűrni. Már a koncert előtti próbán is olyan szépen pengeti a húrokat a színpadon, hogy a még csak kószáló közönség önkéntelenül is tapsra fakad.

Őt követően Haraszti Rajmund lépett fel és adott elő egy nem könnyű Kodály darabot. Rajmund – a soproni zeneiskolai élet oszlopos tagja - 10 évesen kezdett klarinétozni a soproni Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, ahol Schmuck Éva Zita tanárnőnél tanult 2011-ig, jelenleg Prágay-Szabó Tamás tanítja. Bár legszívesebben romantikus zenét játszik, de a 20. századi zene sincs távol tőle, ahogy azt az előadott mű mutatja.

Az október 16-i vasárnapon a második Kölöknet koncert előtt a Csoki koncert keretében Liszt Ferenc rapszódiákat adott elő Mocsári Károly és Kerek Erzsébet négykezes formában. A nagyszámú hallgatóságban, ahogy az ilyen csoki koncerteken lenni szokott, elsősorban a 0-6 éves korosztály szerepeltette magát. Éppen ezért nem csoda, hogy kissé elfáradtak a Liszt rapszódiák végére és kezdtek zsibongani, de csak addig, míg a Kölöknet koncertek legfiatalabb résztvevője a színpadra nem lépett. Nánási Péter Ádám, aki csak most decemberben lesz 8 éves és még csak egy éve furulyázik, úgy fújta a pikulát, mintha már 4-5 éve ezt tanulná. A zsibongó terem egy másodperc alatt lecsendesedett és az aprónép füle szinte megnyúlt, többen feltérdeltek, felálltak, hogy még jobban lássanak. Olyan áhítattal hallgatták a kicsik a velük szinte egykorú kisfiút, hogy valószínűleg a légy zümmögése is hallatszott volna, ha betévedt volna egy ilyen a terembe. Nánási Péter is, mint az őt követő másik két fiatal muzsikus, a szegedi Király König Péter zeneiskolából jött. Tanára Paragi Jenő, aki egyben a zeneiskola igazgatója is. Péter, annak ellenére, hogy a kiválasztott 16 fiatal közül a legfiatalabb, már túl van az első saját maga által írt zeneművén, egy guige-en is – tudjuk meg tanárától.

Az őt követő Martin Bogdán hat éve tanul zongorázni Hotziné Ördögh Margit tanárnőtől. Bogdán egy Liszt és egy Bartók darabbal mutatkozik be. Nagy elhivatottság jellemzi, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az első tanévet még hangszer nélkül végezte el. Saját magának rajzolt billentyűzeten gyakorolt, akárcsak Liszt Ferenc a hosszú útjain a postakocsiban. A mai napig nem rendelkeznek saját hangszerrel, ezért a család pianínót bérel, mert nem múlhat el egy nap anélkül, hogy Bogdán le ne ülne a zongorához.

A harmadik előadó Tóth Bettina hat éve hárfázik Gorbunova Natália tanárnőnél. Lukácsházy Győző kérdéseire válaszolva azt is megtudjuk tőle, hogy azért választotta a hárfát, mert éppen a szomszédban lakott a hárfatanárnő. Hogy nem volt rossz választás, az kiderül az általa előadott két poetikus francia darabból. A koncert mind a szülők, mind a gyerekek körében osztatlan sikert aratott, a szemfülesebbje arra is sort kerített, hogy közelebbről is megismerkedjen a hangszerekkel.

A harmadik Kölöknet koncertre október 22-én került sor az Alma együttes koncertje után. Oláh Patrik Salgótarjánból érkezett és tőle sem áll távol a kisebb komponálás. Hat éves kora óta hegedül, tanára Tóth Tibor. Patrik idén felvételt nyert a Snétberger Ferenc által alapított Roma Zenei Szakkollégiumba. Lendületes előadását kicsi, nagy, jegyszedő és teremőr általános lelkesedéssel fogadta. Mint megtudtuk tőle, annyira szeret hegedülni, hogy nem fáj a szíve, ha nem jut idő a focira.

Ezek a tehetséges fiatalok több díjat is nyertek és többször is felléptek már, de ez az első alkalom számukra is, hogy kifejezetten kisgyerekeknek adhatják elő tudományukat. A nézőtéren kuporgó kisgyerekeknek is valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy szinte velük egykorú gyerekeket hallgathattak igen magas színvonalon zenélni. Többük bizony imitálta is a zongora, furulya játékot. Csillogó szemükből és hatalmasra nőtt fülükből ítélve, biztosan lesznek néhányan, akik meg fognak próbálkozni a hangszeres zenéléssel.
A koncertekről felvételek is készültek, vágott változatuk megtekinthetők a Youtube-on. Aki a koncertek teljes hosszára kíváncsi, kattintson az alábbi videókra.

A következő Kölöknet koncertek időpontjai:
•    2011. november 12. szombat – Millenáris Fogadó, a Kolompos táncház előtt, 10:30-kor Kuttner Fruzsina, citerás, a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója lép színpadra
•    2011 november 20. vasárnap - Millenáris, Fogadó - 12:00-tól, a Csoki koncert után fellépnek Jánoki Márió (zongora), Somorjai Kinga (hárfa) és Tóth Kinga (fuvola).
•    2011. december 03. szombat - Millenáris Fogadó - 10:30-tól, Szalóki Ági koncertje előtt énekel Orbán Fanni.
•    2011. december 17. szombat - Millenáris Fogadó - 10.30-tól, Bátky András lemezbemutató koncertje előtt lépnek a színpadra Somogyi Barnabás (hegedű) és Harmos Szilvia (fuvola).
•    2011. december 18, vasárnap - Millenáris Fogadó - 12.00-tól, a Csoki koncert után három zongorista zenél a közönségnek: Brindzik Borbála, Kovács Benjámin és Tóth Tamás Bendegúz.

*Adj teret a tehetségnek!
A Kölöknet internetes portál az MVM Zrt. együttműködésével pályázatot hirdetett magyarországi zeneiskolák tanulói számára.
A Kölöknet nevelési, családi, közösségi portál 2011 második félévétől kiemelt fontosságú aktivitásként kezeli a rendkívüli képességeket, teljesítményt felmutató gyermekek támogatását.
A társadalmi felelősségvállalás fontosságát szem előtt tartva lehetőségeiket a zenei tehetségek támogatására, elért eredményeik bemutatására összpontosítják.


A program célja
„Az Adj teret a tehetségnek! – Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével” program keretében lehetőséget kívánnak biztosítani a magyar zenei iskolák, műhelyek tehetségeinek, hogy felléphessenek a Millenáris területén megvalósuló családi és egyéb tematikus programokon. A tehetségtámogató program során zenei produkciók, illetve a személy és a hangszer edukatív jellegű bemutatásaira kerül sor. A rendezvénysorozat a klasszikus zeneoktatás iránti érdeklődés, valamint a zeneszeretet erősítését tűzte ki célul.
A zeneiskolák vezetése által pályázat útján jelölt tehetségek közül a szakmai zsűri 16 növendéket választott ki, akiknek a program szervezői 2011. december 31-ig fellépési lehetőséget biztosítanak. A koncertekre 15-25 perc időtartamban Budapesten, a Millenáris területén megvalósuló családi és gyermekrendezvények keretein belül kerül sor.
A Magyar Villamos Művek Zrt., mint a program együttműködő partnere egy-egy általa kiválasztott fiatalnak további fellépési lehetőséget biztosít a rendezvényein, illetve egy-egy általa kiválasztott tehetséget a programhoz kapcsolódó kommunikációjában szerepeltet.

A pályázat
Az „Adj teret a tehetségnek! – Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével” program pályázatának keretében a magyarországi zeneiskolák vezetői szeptember 16-ig juttathatták el jelöltjeik pályázati anyagát - iskolánként legfeljebb 3-at - a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre, a felső korhatár 18 év.
A pályázatok a következőket tartalmazták:
•    a pályázó rövid, 20-25 soros bemutatása;
•    a pályázó versenyeken elért eredményeinek felsorolása;
•    a pályázó zenei tudását bemutató hang-, vagy videófelvétel (a pályázati e-mail csatolmányaként)
A pályázatokat 4 főből álló szakmai zsűri bírálta el 2011. szeptember 25-ig. Ezt követően, a nyertesek kiértesítése után, a Kölökneten, valamint a programot támogató médiumok felületein tették közzé a kiválasztott tehetségek névsorát, a fiatal zenészek bemutatásával.
A program együttműködő partnere a Magyar Villamos Művek Zrt.
Információ: a pályázattal kapcsolatos kérdésekkel a Kölöknet szerkesztőségében, a 06-1-887-4846-os telefonszámon tájékozódhattak az érdeklődők.

A zsűri  16 tehetséges fiatalt választott ki
Megtörtént a Kölöknet internetes portál által, a Magyar Villamos Művek Zrt.-vel együttműködésben életre hívott Adj teret a tehetségnek! program pályázatainak elbírálása. A zsűrinek nem volt könnyű dolga: nem csak nagy számban érkeztek pályázatok, de a bemutatott produkciók magas színvonala miatt többkörös elbírálásra volt szükség.
A zsűri tagjai voltak: dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Turjányi Miklós, a Zempléni Fesztivál fesztiváligazgatója, dr. Lannert Judit, a TÁRKI-TUDOK igazgatója, a Kölöknet portál szakmai vezetője, Kiss Andrej, a Kölöknet és Babanet portálok lapigazgatója.

A zsűri döntése értelmében az Adj teret a tehetségnek! program első pályázati ciklusának az alábbi 16 fiatal lett a nyertese:
Brindzik Borbála    zongora         Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Haraszti Rajmund    klarinét         Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Harmos Szilvia    fuvola         Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Jánoki Márió    zongora         Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola
Kovács Benjámin    zongora         Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kuttner Fruzsina    citera         Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola
Martin Bogdán    zongora         Király König Péter Zeneiskola
Nánási Péter Ádám    furulya         Király-König Péter Zeneiskola
Oláh Patrik    hegedű         Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Orbán Fanni    ének         Bartók Béla Zeneiskola AMI
Somogyi Barnabás    hegedű         Józsefvárosi Zeneiskola
Somorjai Kinga    hárfa         Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola
Székely Áron    gitár         Fasang Árpád Zeneiskola
Tóth Bettina    hárfa         Király König Péter Zeneiskola
Tóth Kinga    fuvola         Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola
Tóth Tamás Bendegúz    zongora         Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

További információ: Kiss Andrej, Kölöknet lapigazgató (+36 20 974 5555)