A többi között erről is egyeztetett Navracsics Tibor európai biztossal tizenkét szervezet képviselője a magyar IfYOUsági Paktum múlt heti találkozóján.
Európában jelenleg több mint 7 millió fiatal tartozik az ún. NEET kategóriába, azaz olyan 15-29 év közötti fiatal, aki jelenleg nem dolgozik és nem vesz részt semmilyen oktatásban, képzésben. Magyarországon a NEET fiatalok száma 2014 óta folyamatosan csökken, de jelenleg is 10% körüli, így a probléma több tízezer fiatalt érint. A magyar IfYOUsági Paktum – összhangban az európai Pact4Youth programmal – elsődleges célja, hogy támogassa és segítse a nem dolgozó és nem tanuló fiatalok visszatérését és beilleszkedését a hazai oktatási rendszerbe, valamint javítsa a munkavállalási lehetőségeket és körülményeket a magyar munkaerőpiacon. A Nemzeti Ifjúsági Tanács és 12 további szervezet által támogatott nagyszabású program résztvevői legutóbbi egyeztetésükön Navracsics Tibor ifjúságpolitikáért is felelős európai biztos jelenlétében tárgyalták a kezdeményezés eredményeit és jövőjét.

 

A magyar Pact4Youth kezdeményezés nemcsak azonosította, hanem összegyűjtötte a résztvevő szervezetek jó gyakorlatait, amelyek elősegítik a 15-29 év közötti korosztály életminőségének javulását és segít nekik jövőjük formálásában. A hazai oktatási és munkaerő-piaci véleményformáló szervezeteket tömörítő program több pontban tárgyalta észrevételeit Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosának részvételével megszervezett múlt pénteki egyeztetésen a Budapesti Európai Ifjúsági Központban. A fiatalok hazai munkaerőpiacon kínálkozó lehetőségei mellett olyan témák kerültek szóba, mint a pályaorientáció, külföldön dolgozók hazatérése Magyarországra, illetve a nyelvi és digitális kompetenciák további fejlesztésének szükségessége. A munkacsoport eddigi eredményeit felsorakoztató kiadvány terjesztése a napokban kezdődik meg országszerte, amelynek tartalma az Európai Ifjúsági Stratégia formálásába is aktívan bekapcsolódhat az idei esztendőben. Navracsics Tibor arra biztatta a magyar ifjúsági szervezeteket, hogy folytassák a megkezdett munkát. Nedeczky Lilla, a projekt magyarországi koordinátora hozzátette, hogy az Európai Oktatási Térség kialakítását is prioritásként kezeli a munkacsoport és ezen a téren is javaslatokat fogalmaz meg a munkacsoport az Európai Unió számára.

Az IfYOUsági Paktumról

 

Az IfYOUsági Paktum, azaz a magyarországi Pact4Youth kezdeményezés 2017 őszén indult el azzal a céllal, hogy az ún. NEET fiatalok (15-29 év közötti, nem foglalkoztatott és sem oktatásban, sem képzésben nem részesülő fiatalok) oktatásban való részvételét, illetve munkaerő-piaci integrációját az Európai Uniós egyezmény által meghatározott 7 stratégiai irányelv* szellemében, konszenzuson és együttműködésen keresztül elősegítse. A Paktum alapító szervezetei:
• Amerikai Kereskedelmi Kamara
• Bridgestone Magyarország Kft.
• ENSZ Ifjúsági Küldött
• Emberi Erőforrások Minisztériuma
• European Youth Card Association
• Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége
• Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája
• Külgazdasági és Külügyminisztérium
• Meló-Diák Holding Zrt.
• Nemzeti Ifjúsági Tanács
• Országos KID Egyesület
• Pénzügyminisztérium
• Új Nemzedék Központ

 

A KIADVÁNY ELÉRHETŐ ONLINE:


http://www.ifjusagitanacs.hu/pact4youth/

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:


Nedeczky Lilla
alelnök
Cím: 1024 Budapest, Zivatar utca 1-3.
Mobil: 06 (70) 702 86 06
Telefon: 06 (1) 438 20 50
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.