„Te mitől érzed magad magyarnak?” tette fel tegnap a kérdést közösségi felületein a noÁr Mozgalom. Molnár Áron alapító legújabb dala a nemzethez szól. 2021. március 15-én debütál a noÁr – Magyar című száma és klipje.

 

 

„Nem itt születtem, de lettem patrióta, A magyar mém röhögtet és megríkat az Óda! Zászló, nemzeti ünnepek, színek és kokárda, Mind a pártpolitika karámjába lett bezárva – fogalmaz Molnár Áron szerző. Hogyan tudunk kapcsolódni ma Magyarországon? Magunkhoz, a körülöttünk élőkhöz, a hagyományainkhoz, a történelmünkhöz, az emlékeinkhez? Milyen részét képezi identitásunknak a magyarság? És hogyan hatott rá a mostani politikai helyzet? Közösen megválaszolandó kérdéseket feszeget aktuális kampányában a noÁr Mozgalom, melynek célja, hogy az emberek pártpolitikától függetlenül, tudatos, cselekvő társadalmat alkotva, egy szabadabb és nyitottabb nemzet tagjaként éljék mindennapjaikat.

 

„A noÁr ügye, hogy legyen egy ügyed.” Hirdetik mottójukként. Az önkéntesekből álló civil szervezet a már megszokott „képlettel”, vagyis a művészet, a párbeszéd és a tettek erejével dolgozza fel a magyarság témáját, mely bemutatásának ezúttal is részei a megjelenő kliphez kapcsolódó akciósorozatok, illetve a podcast-beszélgetések, olyan szakemberek megszólaltatásával, akik a téma egyes szegmenseiben jártasak, és releváns forrásokat osztanak meg azokkal, akik elmélyülnének az adott kérdéskörben.

 

Fotó: noÁr Mozgalom // Huszár Dávid
#közösnemzet #magyar #0315 #anoÁrmivagyunk

 

Sajtókapcsolat: Holub Katalin (+36 20 922 6431)