Szívünk Napja
2023. szeptember 24. (vasárnap)
Immáron 23. alkalommal szervezi meg a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) és az MKT Szívalapítványa szeptember utolsó vasárnapján hazánk egyik legnagyobb lakossági egészségügyi eseményét, a Szívünk Napját, amelynek idei főszereplője a sport lesz. Az ingyenes rendezvényen szakmai előadásokkal, szűrővizsgálatokkal, számtalan kiállítóval, színes családi programokkal és értékes nyereményekkel várják az érdeklődőket.
„Az egészséges életmóddal nem állunk jól, már a születésünktől nem élünk egészségesen. Rontja a helyzetet, hogy ha valaki túlél egy kardiovaszkuláris eseményt, utána sem változtat az életmódján, hiszen a kezelésnek köszönhetően gyorsan rendbe jön. Továbbra is mozgásszegény életmódot folytat, marad a túlsúly, s a dohányzásról sem szokik le, legfeljebb egy rövid ideig. Ezért tartjuk kortól, lakóhelytől és minden mástól is függetlenül fontosnak a rendszeres sportot – fogalmaz Prof. Dr. Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.
Egy helyszínen, egy célért indul idén együttműködés a Budapest Sportirodával, amelynek élményfókuszú ligetfutásán csapatként állnak rajthoz orvosok és betegeik. Állapotukat, mozgásukat és helyzetüket korszerű technológiai támogatást biztosító jeladó követi. Scherer Péter színművész ismét aktív szerepet vállal a Szívünk Napja nagyköveteként, s az olyan örökzöld aktivitások is elmaradhatatlanok, mint a Fuss az Iskoládért Program, a kortalan Szívösvény és a Tekerj a szívedért! A családdal érkezőket népszerű gyermekprogramok szórakoztatják majd, a kicsik és a nagyobbak 4-6, 7-10, 11-14 korosztályban hirdetett rajzpályázaton is megmutathatják, mit jelent számukra a „szívük hangja”.
A Szívünk Napja a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre hívja fel a figyelmet. A lakossági szűrővizsgálatok elvégzésén túl az esemény kiemelt témája az egészséges életmód, táplálkozás és a fizikai aktivitás népszerűsítése; valamint a résztvevők egészségügyi ismereteinek bővítése, különös tekintettel a szívbetegségekre, azok kockázati tényezőire (magasvérnyomás, emelkedett koleszterinszint, dohányzás, cukorbetegség), valamint az érrendszeri betegségekre, szívelégtelenségre.
A World Heart Federation kezdeményezésére minden évben szeptember végén, a Szív Világnapján rendezik meg a Föld legtöbb országában a Szívünk Napja elnevezésű nagy sikerű eseménysorozatot, melyhez a Magyar Kardiológusok Társasága 2000 óta Ingyenes Családi Egészségnap szervezésével csatlakozik.
Folyamatosan frissülő részletek:
https://www.doki.net/tarsasag/kardiologia_paciens/info.aspx?sp=1
Sajtókapcsolat: Holub Katalin (+36 20 922 6431)