Az emberek 70 százaléka tisztában van azzal, hogy egy orosz cég tulajdonrészt szerzett a MOL-ban, s többségük úgy gondolja, hogy az adásvétel mögött valójában az orosz állam áll. Ugyanakkor az ország gazdasági függetlensége szempontjából fontosnak tartják, hogy a stratégiai ágazatok többségi magyar irányításban maradjanak. A nemzeti olajtársaságot a magyar gazdaság fejlődése szempontjából meghatározó cégnek minősíti a lakosság, s úgy vélik, hogy az orosz tulajdon nem tudná fokozni sikeres tevékenységét, viszont növelné az ország gazdasági és politikai függőségét Oroszországtól - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet a Szonda Ipsos készített 1000 fő megkérdezésével, az ország felnőtt népességét reprezentáló mintán, a múlt hét végén.



A lakosság héttizede hallott arról, hogy egy orosz olaj- és gázipari vállalat (a Szurgutnyeftegaz) a jelenlegi piaci ár közel kétszereséért megvette a MOL-részvények 21%-át az osztrák OMV-től. Akik hallottak az üzletről, többnyire valamilyen hátsó - legalábbis be nem jelentett - szándékot sejtenek mögötte. Négyből egy megkérdezett úgy véli, a Szurgetnyeftegaz többségi tulajdonosa akar lenni a MOL-nak, és ennek megfelelően folytatni fogja a magyar olajtársaság részvényeinek felvásárlását. De a válaszadók többsége, 52 százaléka szerint valójában az orosz állam áll a tranzakció mögött, amely így akar befolyáshoz jutni a MOL-ban.



A válaszadók többsége ellenzi a MOL külföldi tulajdonba adását: 67% szerint Magyarországnak az a jobb, ha a vállalat magyar irányítású. A lakosság ragaszkodása a sikeres nemzeti olajtársasághoz több tényezőn alapul. Egyrészt a válaszadók szerint a MOL tevékenysége, működése nagyon fontos (100-fokú skálán mérte 78 pontos fontosságú) a magyar gazdaság, az egész ország fejlődése szempontjából, másrészt nemcsak a MOL, de általában a stratégiai ágazatok többségéről úgy véli a lakosság, hogy az ország gazdasági függetlensége szempontjából fontos, hogy ezek többségi magyar irányítás alatt legyenek. Egy százfokú fontossági skálán a stratégiai ágazatok többségi magyar irányítását 85 pontra értékelték, tehát majdhogynem nélkülözhetetlennek tartják.



A sikeresség és a függetlenség sérülne a MOL többségi külföldi - orosz - tulajdonba kerülésével a megkérdezettek szerint. A válaszadók közel hattizede egyáltalán, vagy inkább nem gondolja azt, hogy ha a vállalat orosz többségi tulajdonba kerülne, akkor sikeresebb lenne. Tízből négy megkérdezett viszont a közepesnél nagyobb mértékben tart attól, hogy ha egy orosz cég többségi tulajdonába kerülne az olajvállalat, akkor növekednének az üzemanyagárak. Ezek a félelmek azonban eltörpülnek az ország növekvő politikai és még inkább gazdasági függőségére vonatkozó aggodalmak mögött. A megkérdezettek közel fele nagyon tart attól, hogy ha a MOL többségi tulajdonosa egy orosz vállalat lenne, az fokozná az ország gazdasági függőségét Oroszországtól, míg tízből négy megkérdezett - feltehetően történelmi okokból - hasonlóan tart a politikai függőség növekedésétől is.



Az ilyen jellegű aggodalmaknak alapot adhat az, hogy válaszadók több mint fele inkább vagy teljes mértékben igaznak fogadja el azt a feltételezést, hogy Oroszország a volt szovjet érdekövezet, így többek között Magyarország politikai befolyásolására törekszik a gáz- és olajellátáson keresztül.



Az IPSOS Csoportot 1975-ben alapították Párizsban. Növekedési üteme egyedülálló. Ma - egyikeként a világ vezető piackutató intézeteinek - közel 60 államban 8000 főállású szakembert foglalkoztat. Az IPSOS jelen van szerte Európában, Észak- és Dél-Amerikában, a Közel- és a Távol-Keleten, valamint Ausztráliában. 5000 ügyfél számára, több mint 100 országban végez kutatásokat. Az éves mérlegen 70 000 projekt és 20 000 000 interjú szerepel. Az 1990-ben alapított, Business Superbrands 2008 díjas Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet a magyar gazdasági és társadalmi kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára.  www.szondaipsos.hu <https://mail.ipsos.hu:787/exchweb/bin/redir.asp?URL=https://mail.ipsos.hu:787/exchweb/bin/redir.asp?URL=https://www2.ipsos-szonda.hu:787/exchweb/bin/redir.asp?URL=http://www.szondaipsos.hu/>



További információ: Hack-Handa József kutatásvezető (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)