Hónapok óta enyhén hullámzó az MSZP támogatottsága, most éppen egy mérsékelten felfelé tartó szakaszt láthatunk. A Fidesz tábora a nyár közepe óta folyamatosan csökken, júliusban a ciklusbeli csúcsponton volt, ám azóta 10 százalékpontot – nyolcszázezer szavazót - veszített. Az ellenzéki párt többlete így is két és félszeres, a teljes választóközönségen belül az MSZP-Fidesz arány 34-13, a biztos pártválasztók körében 60-23. A többi párt támogatottsága hosszú ideje nem változott, a Jobbik jóval a bejutási küszöb felett található alatta (az aktív és elkötelezett választók körében mért 11 százalékkal), az SZDSZ, az MDF és az LMP viszont alatta (1-2 százalékokkal)-- ekként foglalhatók össze és értelmezhetők azok az eredmények, amelyek a SZONDA IPSOS szeptember elején, az ország felnőtt lakosságát reprezentáló közvélemény-kutatásából származnak.

2009.09.12.partrpref

Ebben a választási ciklusban a Fidesz legerősebb hónapjai május és június voltak, ekkor ugyanis a választásra jogosultak 38 illetve 44 százaléka sorakozott fel mögéjük. Az utóbbi adat az európai parlamenti választást követő felmérésből származik, jelezve, hogy a győztes felé sokan indultak el, félmillió új szimpatizánsra tett szert az ellenzéki párt. Az természetes jelenség, hogy a bizonytalanok csoportjából ily módon érkező választók nem lesznek tartósan hívei egy pártnak, legfeljebb a mostani visszaáramlás üteme szokatlan, túlságosan gyors. A Fideszhez június közepén érkező s onnan két és fél hónap alatt távozó választópolgárok társadalmi karaktere megegyezik. Főképpen a vidéki kis- és középvárosok, a falvak lakóiból, a középkorosztályokból, az alapfokú és szakmunkás képzettségűekből verbuválódik. E rétegekben tehát számosan vannak olyanok, akiknek nincs karakteres pártpreferenciája, de szűkebben véve a választási győzelem, tágabban értelemben a sikeresség, a felemelkedés ígéretét hordozó politika szavazókká változtatja őket.


A Fidesz egyébként annak ellenére, hogy veszített szimpatizánsokat a társadalom szinte minden csoportjában fölényesen vezet. A legnagyobb – hatszoros - különbség a fizikai dolgozók, valamint a fiatal inaktívak körében figyelhető meg, a Fidesz 40-42 százalékon, az MSZP 7 százalékon áll. Szokatlan, de pár hónapja megfigyelhető, hogy nemcsak a húszas korosztályban jellemző az ellenzéki párt markáns előnye (most éppen 37 százalék áll szemben 8 százalékkal), hanem a harmincas-negyvenesek körében is (43-9 százalékok). A szocialisták erejét továbbra is az idősebb választók adják, a 60 év felettiek körében, ha csak egy hajszállal is, de 24 százalékos támogatottságukkal megelőzik a 21 százalékos Fideszt.


Jelenleg sok a hezitáló, szabad politikai vegyértékkel rendelkező választópolgár. A pártokat maguktól távolnak tartó 42 százalékos csoporton belül 15 százaléknyian (1,2 millióan) nevezhetők hezitálóknak, döntés előtt állónak. A többiek passzívak (a választókorúak 22 százaléka) vagy titkolják politikai hovatartozásukat (5 százalék). A ténylegesen bizonytalanok körében mind a Fidesznek, mind az MSZP-nek vannak tartalékai. Minden negyedik hezitáló inkább a baloldal felé kacsingat, ez nagyjából 300 ezres potenciális tartalékot jelent a szocialista pártnak. Minden hetedik tanácstalan kacérkodik a Fidesszel, ez körülbelül 170 ezer új szavazót jelenthet számukra.

2009.09.12.partpref2



Az adatfelvétel ideje: 2009. szeptember 3-10.

A megkérdezettek száma: 1500 fô, akik együttesen az ország 18 éves és annál idôsebb lakosságát képviselik.

Alapsokaság: 18 éves és idôsebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezô magyar állampolgár.

Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik.

A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1500 fõs mintánál legfeljebb plusz-mínusz 2,5 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban.

Minden hónapban más-más 1500 fõt kérdeznek meg, személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsõs rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnõtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.