A megkérdezettek 83 százaléka szerint növekszik az internet reklámbevétele 2010 második negyedévében a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva – derül ki a Marketing&Media és az Ipsos által készített Magyar Médiaindex felmérésből. A kutatócég a hirdetőknél, médiatulajdonosoknál, illetve ügynökségeknél dolgozó 100 befolyásos szakembert és vállalatvezetőt kérdezett arról, hogy szerintük miként alakulnak a hazai médiaköltések.

Hasonlóan nagy, növekedésre utaló szám csak a kábeltelevíziók esetén született, a megkérdezettek közel kétharmada prognosztizált bővülést, míg csökkenést mindössze a válaszadók egytizede jósolt. Az országos televízióknál pontosan fordított ez az arány, a kutatásban részt vevők fele voksolt a csökkenés mellett, a növekedésre pedig 30 szálak látott esélyt. A napilapok, magazinok, rádiók esetében a többség – 73, 63, illetve 68 százalékos arányban – visszaesést valószínűsített, s körülbelül 15-25 százalék közöttire tehető azok aránya, akik a változatlan költéseket tartják elképzelhetőnek. Lehetséges növekedésről a napilapoknál csupán 3, a magazinoknál 13, a rádióknál pedig 17 százalék számolt be.

A kutatásban részt vevők közel 40 százaléka nyilatkozta azt, hogy saját vállalatának médiaköltései nem változnak a második negyedévben 2009 hasonló időszakához képest, s 10 százalékkal többen állították, hogy növelik (34%) kiadásaikat, mint ahányan csökkentik (24%). Szektorok szerinti bontásban legtöbben (51%) az OTC stagnálására és autó ágazat csökkenésére (46%) voksoltak. A bank-, az FMCG- és a telekommunikációs szektornál a megkérdezettek nagyobb hányada változatlan médiaköltéseket vetít előre.

Az eredmények feldolgozásánál az Ipsos minden egyes kategóriánál megnézte a csökkenést, stagnálást, illetve növekedést jóslók százalékos megoszlási arányát, s az MRSZ reklámköltési adatait figyelembe véve az egyes médiatípusokat súlyozta, szem előtt tartva a válaszadók saját cégére vonatkozó előrejelzéseket. A Médiaindex bázisértéke – ha a kedvező és kedvezőtlen várakozások ugyanakkorák lennének -- 1000 pont lenne, de mivel az esetek nagyobb részében inkább csökkenést várnak, az indexszám esett, értéke 985. Az eredmény javuló tendenciát mutat, az első negyedéves felmérésben ennél alacsonyabb, 972 volt ez az érték. Akkor ugyanis pesszimistábbak voltak a megkérdezettek. Az országos csatornáknál például a jelenlegi 29 százalékkal szemben mindössze 5 százalék látott előre növekedést, de az internet esetében is alacsonyabb volt a bővülésre utaló szám, a mostani 83 százalékkal szemben mindössze 71. A rádiókra vonatkozóan is optimistább becslések születtek a második negyedévben, körülbelül kétszer annyian vetítik elő a növekedést ennél a médiumnál, mint három hónapja.

Az Ipsos Csoportot 1975-ben alapították Párizsban. Ma - egyikeként a világ vezető piackutató cégeinek - 64 államban több mint 9000 főállású szakembert foglalkoztat és éves árbevétele meghaladja a 250 milliárd forintot. Az 1990-ben alapított Szonda Ipsos, amely 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként folytatja tevékenységét, a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A cég 2008-ban és 2009-ben is elnyerte a Business Superbrands elismerést. www.ipsos.hu

A Marketing&Media kéthetente első kézből szolgáltatja a legfrissebb információkat a marketing, a média és a reklám világából. Hiteles szakmaiság és objektivitás jellemzi. A hazai és a nemzetközi trendeket bemutató tartalom a teljes szakmai célközönség érdeklődésére számot tart.

További információ:

Kovács Barna
kutatásvezető
Ipsos Zrt.
1096 Budapest, Thaly Kálmán u. 39.
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
tel: 476-7702

Csánk László
lapigazgató
Market!ng&Media
H-1065 Budapest, Nagymező u. 36.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Mobil: +36-20-982-4882