A Reuters News számára készült legfrissebb Ipsos felmérés szerint a világ lakosságának fele (51%) hisz feltétlenül  egy  isteni lény létezésében, szemben azzal a 18%-kal akik  nem, s a 17%-kal, akik bizonytalanok ebben a kérdésben. Hasonlóképpen, a válaszadók fele (51%) véli úgy, hogy van túlvilág, míg a másik 50% szerint elmúlás követi a létet (23%) vagy egyszerűen nem tudják (26%), mi következik utána. Végül a kutatás arra is rámutatott, hogy tízből négyen (41%) hisznek az emberi  evolúcióban, 28% -nyian az isteni teremtésben, míg a világ népességének 31% nem tudja,  melyikben higyjen.

Az alábbi megállapítások annak a kutatásnak az eredményei, amely 23 ország 18 829 felnőtt válaszadójának megkérdezésével készült.

Hinni vagy nem hinni…

A világ lakosságának fele (51%) hisz az isteni létezésben: az Isten, mint Legfelsőbb Lény (45%), vagy több istenség (6%) létében. Tízből ketten (18%) nem hiszik, hogy volna Isten, vagy több istenség, s tízből hárman  (30%) bizonytalanok, míg 17%-nyian néha hisznek, néha nem, 13% pedig  bizonytalan abban, hogy hisz-e benne.

•    Leginkább Indonézia (93%), Törökország (91%), Brazília (84%), Dél-Afrika (83%) és Mexikó (78%) lakói hisznek feltétlenül Isten létében.
•    Több isten  létében leginkább India (24%), Kína (14%) és Oroszország (10%) polgárai hisznek.
•    Javarészt Franciaország (39%), Svédország (37%), Belgium (36%), Nagy-Britannia (34%), Japán (33%) és Németország (31%) válaszadói állítják, hogy nem hisznek Isten létezésben.
•    A legbizonytalanabbak  a következő országok polgárai: Japán (54%),  köztük 34% néha hisz, 20% pedig bizonytalan; Kína (52%), 32% néha hisz, 20% bizonytalan;  és Dél-Korea (50%), 32% van úgy, hogy hisz, 18% viszont bizonytalan.

Örök békesség - vagy mégsem…

A világ lakosságának kicsivel több, mint a fele (51%) szerint van túlvilág: negyedük (23%) hisz valamiféle halál utáni folytatásban, de nem kifejezetten mennyben vagy pokolban; tízből ketten (19%) vélik úgy, hogy a mennyországba vagy pokolra jutunk; 7% gondolja, hogy működik a  reinkarnáció; 2%  szerint pedig mennyország ugyan létezik, de pokol nincs. Negyednyien (23%) mondják, hogy a létet elmúlás követi, míg ugyanennyi ember (26%) nem tudja, mi történik a halál után.

•    A túlvilágban igen, mennyben és pokolban nem,  leginkább Mexikó (40%), Oroszország (34%) , Brazília (32%), India (29%), Kanada (28%) és Argentína (27%) lakói hisznek.
•    Hogy mennybe jutnak, vagy pokolra kerülnek, leginkább az indonézek (62%) , a dél-afrikaiak (52%), a törökök (52%), az Egyesült Államokban élők (41%) és a brazilok (28%) vélik. Hogy a mennyben hisznek, de a pokolban nem, az Egyesült Államokban (4%) válaszolták a legtöbben.
•    Abban a vélekedésben, hogy lélekvándorlás útján születünk újjá, Magyarország (13%) lakói járnak élen, őket Brazília (12%), Mexikó (11%), Japán (10%), Argentína (9%) és Ausztrália (9%) válaszadói követik.  
•    A válaszadók egynegyede (26%) nem tudja, mi lesz velük a haláluk után, köztük a legtöbben Svédország (41%), Németország (37%), Japán (37%), Oroszország (36%) és Kína (34%) polgárai.
•    A válaszadók egynegyede  (23%) tartja úgy, hogy elmúlás követi a létet, ők leginkább Dél-Koreában (40%), Spanyolországban (40%) Franciaországban (39%), Japánban (37%) és Belgiumban (35%).

Hét nap vagy évmilliók…

Számtalan vita témája volt már, hogy vajon egy szellemi erő teremtvényeiként, vagy természetes és fokozatos egyedfejlődés eredményeként vagyunk a Földön.

•    Tízből négyen (41%) evolúcionistaként úgy vélik, hogy az emberiség egy hosszú folyamat eredményeként olyan alacsonyabb rendű fajoktól, mint a majmok származik. Akik leginkább így vélik, Svédország (68%), Németország (65%), Kína (64%), Belgium (61%) és Japán (60%) válaszadói.
•    Tízből hárman (28%) vallják magukat szerte a világban  teremtéshívőnek,  s hiszik, hogy az emberiség egy magasabb szellemi erő, Isten teremtménye, s nem gondolják, hogy olyan alacsonyabb rendű fajoktól származnánk, mint a majmok. Ebben a vélekedésben Szaúd-Arábia (75%), Törökország (60%), Indonézia (57%), Dél-Afrika (56%) és Brazília (47%) lakói járnak az élen.
•    A világ népességének majd’ harmada (31%) egyszerűen nem tudja, miben higyjen; néha egyetért, máskor nem a különböző evolúciós vagy kreacionista elméletekkel. Ők leginkább Oroszország (40%), Olaszország (39%), Argentína (38%), Lengyelország (37%), Spanyolország (37%) és Franciaország (36%) válaszadói.

További információ:
Komlósi Péter vezérigazgató-helyettes (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Az Ipsos Csoportról
Az Ipsos a világ második legnagyobb felmérés-alapú piackutató cége, amelynek kutatási szakemberekből álló tulajdonosai és vezetői világszerte több mint 5000 ügyfél számára végzik a piaci lehetőségek felmérését és a piaci trendek értelmezését új és meglévő termékek vagy szolgáltatások kidolgozása és tesztelése, márkák kifejlesztése, hirdetések tesztelése, a különböző médiák esetében a közönség reakciójának mérése, valamint az egyes kérdésekkel és a hírnévvel kapcsolatos közvélemény mérése céljából. A cégcsoport 66 országban több mint 9000 munkatársat foglalkoztat teljes tulajdonú vállalataiban, ahol a hirdetésekkel, a vásárlói hűséggel, a marketinggel, a médiával és a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos kutatásokat végez, előrejelzéseket, modellezést és szakértői tevékenységeket folytat, továbbá több mint 100 országban kínálja a testre szabott, szindikált, omnibusz, panel és internetes kutatási termékek teljes sorát. Az Ipsos csoportot 1975-ben alapította Jean-Marc Lech és Didier Truchot, majd a cég részvényei 1999-ben kerültek tőzsdei bevezetésre. 2009-ben az Ipsos Csoport árbevétele összesen 943,7 millió euró volt. A cégcsoport részvényeit az Eurolist-en is jegyzik a New York-i Tőzsdén és az Euronext Paris francia tőzsdén keresztül. Az Ipsos csoport szerepel az SBF 120 és a Mid-100 Indexeken, és részvényei úgynevezett Deferred Settlement System jogosultságot szereztek. A cég ajánlatairól és tevékenységeiről további információkat szerezhet a www.ipsos.com oldalon.

Az Ipsos Zrt.-ről
Az 1990-ben alapított Szonda Ipsos, amely 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként folytatja tevékenységét, a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A cég 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben  is elnyerte a Business Superbrands elismerést. www.ipsos.hu