2011. augusztus 10-én, szerdán több mint kétmillió forint adományt kap a devecseri Beke és Kámán család, akiket rászorultsági alapon a helyiek javaslatára választottak ki. Példaértékű összefogás követte a 2010-es vörösiszap-katasztrófa történéseit országszerte, amelyből a Rotary Club soproni szervezete is kivette részét.

A katasztrófa helyszíneinek meglátogatása után intenzív adománygyűjtés indult a károsultak megsegítésére. Ennek eredményeként már 2010 őszén eljutott a devecseriekhez a Julianeum (Árpádházi Szent Margit templom) segélyszállítmánya, majd a 300.000 forintnyi karácsonyi ajándék, amelyet egy Ausztriából érkező adomány tett lehetővé. A felajánlások gyűjtése nemzetközi összefogásban 2011-ben is folytatódott, mára több mint 2 millió forint gyűlt össze. Az összeg átadását augusztus 10-én 16 órakor tervezik, amelynek apropóján 18 órai kezdettel St. Martin ad jótékonysági koncertet a devecseri római katolikus templomban. A helyszínen összegyűjtött adományok és a csekély összegű belépő ára további támogatásokat hivatott megalapozni.

A Rotary olyan világszervezet, amelyben különböző foglalkozású emberek készek vállalni a humanitárius szolgálatot. Szakmai - és magánéletükben magas etikai alapelveket követnek, a megértés és a jó szándék ideálját ápolják és terjesztik szűkebb és tágabb környezetükben. A helyi Rotary Club-okban szerveződő rotaristák  célja a segítőkészség a mindennapi életben ("Service Above Self"). A Rotary Club Sopron szervezet idén 20 éves fennállását ünnepelte, ezen időszak alatt több mint 100 millió forint támogatást gyűjtött össze és adott át a rászorulóknak.

További információ:
Csizmár Péter
RC Sopron titkár
+36 20 5747 023