Augusztusban készült el az Ipsos háromképernyős (TV, internet, smartphone) tartalomfogyaszást a 18-59 éves internetező lakosság körében felmérő kutatása, kiemelt fókusszal a fiatalokra (19-29 évesek), a kiskorú gyermeket nevelő anyukákra, a mindhárom platformot használókra (multiplatformosok) és az idősebb generációra (50-59 évesek).

Az egyik érdekes kutatási téma a blogolási szokásokat ölelte fel.

Az nyilván senkit nem lep meg, hogy a blogolvasásban, kommentelésben és blogírásban a „multiscreen” célcsoport végzett az első helyen ami a teljes vizsgált népességben mért értékekhez viszonyított affinitást illeti.

Az interaktivitást igénylő kommentelésben és blogírásban szintén nem meglepő módon a fiatal célcsoport a második helyezett, ám a blogolvasásban - az informálódásnak e speciális műfajában – az idősebb generáció szerezte meg az affinitási ezüstérmet.   

A blogolvasási szokások vizsgálata során az Ipsos több mint húszféle témára kérdezett rá. Ebből nyolc téma esetében az Ezüst Generáció tagjai voltak a legaffinisabbak. Náluk a legnépszerűbb három blogtéma a politika, a gasztronómia és az életmód, egészség voltak.

Azok, akik mindhárom képernyőt egyaránt rendszeresen használják, az átlaghoz képest legkiemelkedőbb mértékben a számítás- és információtechnika, a humor, a gaming és az autós témával kapcsolatos blogokat böngészik elsősorban.

A különböző célcsoportok „háromképernyős tartalomfogyasztási” profiljának részletesebb megrajzolását a kutatás további 120 demográfiai és 600 tartalomfogyasztási ismérve segíti a MédiaNavigár3 szoftver támogatásával.

További információ: Kovács Márton (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)