Ez nem feltétlenül igaz, ha a barátságról van szó.

A közösségi média műfaji jellegzetessége, hogy emberek milliói igyekszenek minél többeket meghívni barátként a közösségi oldalukra. Ha a Marson már felfedezték volna a  fejlett civilizáció nyomát, valószínűleg oda is küldenénk meghívókat…

De ha a „barát” szó elé odabiggyesztjük a „közeli” jelzőt, varázsütésre megváltozik az emberek attitűdje.

Az Ipsos 24 országban, online panelen végzett nemzetközi Global @dvisor kutatása arról tanúskodik, hogy az összes megkérdezett közül csak minden negyedik véli úgy, hogy annál jobb, minél több barátja van az embernek. Sokkal többen vannak (75%), akik szerint ennél fontosabb, hogy csak néhány, de közeli barátja legyen.

Ebben a kérdésben érdekes véleménykülönbség figyelhető meg az egyes országok között: a vizsgálatba bevont 16-64 évesek a legnagyobb mértékben (91%) Argentínában vélik úgy, hogy fontosabb a szűkebb baráti kör, mint a kiterjedt kapcsolatrendszer. A másik véglet Indonézia, ahol csak 31% tartja jobbnak a kevés közeli barátot és az itt megkérdezettek 69%-a széles baráti kapcsolati háló építését részesíti előnyben.

Magyarország e tekintetben valahol a mezőny közepén található, a maga 84 -16-os arányával: mi 84%-os arányban valljuk, hogy fontosabbak a közeli barátok, mint a széleskörű, de lazább kapcsolati háló.

A kutatás figyelemre méltó megállapítása az is, hogy a vizsgált kérdéssel kapcsolatos vélemények megoszlásában nem mutatkozik jelentős eltérés a különböző gazdasági, geopolitikai országcsoportok között, annak ellenére, hogy az egyes országokban mért eredmények tekintetében elég nagy a mozgás. Ez arra enged következtetni, hogy a barátság megítélésében az országspecifikus kultúra, a társadalmi szokások meghatározó szerepet játszanak – sokkal inkább, mint a földrajzi hovatartozás.

Az Ipsos Zrt.-ről
Az 1990-ben alapított, 2009. szeptember 1-jétől Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt.-ként működő kutatóintézet, a magyar gazdasági és társadalom-kutatási iparág meghatározó szereplője, teljes körű piac-, online-, reklám-, egészség-, vélemény- és médiakutatási szolgáltatást kínál ügyfelei számára. A párizsi székhelyű Ipsos Csoport a világ harmadik legnagyobb piackutató vállalata.  (www.ipsos.hu)

További információ: Gábos Zsuzsa médiakutatási igazgató (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)