Konferencia a digitális átállásról
Mindenkinek megmaradnak az ingyenes csatornák

A műsorterjesztés nagyágyúi hamarosan egy konferencia keretében segítenek megértetni, mit is jelent a digitális átállás.  Magyarország is követi az Európai Unió tagállamainak gyakorlatát és az analóg földfelszíni sugárzás helyett, átáll a korszerűbb digitális sugárzásra. Mivel az Unión belül Magyarország előkelő helyet foglal el a tévézésre fordított idő tekintetében - egy átlagos magyar felnőtt csaknem napi 5 órát néz tévét* -, érthető, hogy sokan kíváncsiak arra, mi változik az átállással.

A március 19-én kezdődő „Digitális Korrektúra 2013 - Világvége helyett új világ” címmel megrendezendő konferencia sok kérdésre választ adhat, hiszen az érintett műsorszolgáltató és műsorterjesztő társaságok vezetői, valamint a szakmai hátteret biztosító Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a szolgáltatást nyújtó Antenna Hungária vezető tisztségviselői tartanak előadást a digitális átállásról. Aranyosné dr. Börcs Jankát, az átállást irányító hatóság, az NMHH főigazgatóját kérdeztük a pontos részletekről.
A főigazgató asszony elmondta, hogy „ennek a konferenciának részben az is a célja, hogy sok félreértést eloszlasson a digitális átállással kapcsolatban. Sokan ma még nem értik, miért van erre szükség és nem tudják, mennyi előnnyel jár az átállás.

Analógból digitálissá
A digitális átállás az a folyamat, amelynek során az analóg műsorterjesztés helyébe a digitális műsorterjesztés lép. Ez felhasználók tekintetében azt jelenti, hogy megszűnik a hagyományos, analóg földfelszíni (tető- vagy szobaantennával fogható) műsorszórás, és helyébe digitális földfelszíni műsorszórás (ún.: DVB-T) lép. A digitális átállás során a fogyasztó továbbra is alkalmazhatja a földfelszíni vételt, annak digitális formáját, de áttérhet kábel-, műholdas vagy akár IP-televíziózásra is.

A digitális átállás új korszakot jelent a televíziózásban, ami több ingyenes csatornát, az eddigi 3 csatorna (M1, RTL Klub, TV2) mellett további négy televíziós csatorna (M2, Duna, Duna World, Euronews) és három rádió adás (MR1 Kossuth Rádió, MR2 Petőfi Rádió, MR3 Bartók Rádió) ingyenes vételét teszi lehetővé. Továbbá jobb kép- és hangminőséget, a nyelvválasztás, valamint a tartalom megszűrésének opcióit, elektronikus programújságot, műsorok rögzítésének lehetőségét hozza.
Az analóg sugárzásról a digitálisra való átállás olyan korszakváltást jelent a televíziózás történetében, mint a fekete-fehér tévéről a színesre áttérni. Itt is hasonlóról van szó, azzal a különbséggel, hogy nem kell lecserélnie a tv-készülékét, amennyiben a digitális vevő-egység (set-top-box) kompatibilis a tévével. Ha nem az, akkor készüléket kell cserélni, de a kutatásaink alapján ez minimális számú nézőre vonatkozik csak.

Átállás családonként
A kutatások alapján Magyarországon mintegy 550 ezer háztartást, tehát legalább egymillió embert érint ez az átállás, amit ezzel a konferenciával és annak előadásaival, beszélgetéseivel szeretnének minél zökkenőmentesebbé tenni, felhívni a szolgáltatók és a lakosság figyelmét is az átállásra. Például arra, hogy ha valaki most szeretné lecserélni a tévéjét, milyen készüléket vásároljon.

Szociális biztonság
A főigazgató asszony kiemelte azt is, Magyarországon egyedülálló programot vezettek be, hogy a szociálisan rászorulók digitális átállását segítsék. Különböző kutatásokat, felméréseket végeztek, helyi önkormányzatokkal egyeztettek a kérdésben. Az előzetes becslések szerint mintegy 100 ezer – szociálisan rászoruló – háztartásba szerelhetik majd be az NMHH munkatársai az ingyenes set-top-boxokat és antennákat.  A konferencián erről is és sok másról is szó esik majd.

Csatornakiosztás
A digitális jelek már ma is foghatóak az ország 97%-án. Tető- vagy szobaantennával új típusú tévékészülékkel, vagy set-top-box segítségével már ma is elérhetjük a közszolgálati adásokat (M1 HD, M2 HD, Duna, Duna World), az országos kereskedelmi csatornákat (RTL Klub, TV2) és az Euronews adását is, ami később magyarul feliratozva is látható lesz.

Az átállás
Az országos átállás modellezésére tavaly Barcs és Sopron térségében már megtörtént az analóg adók lekapcsolása. Az itt szerzett tapasztalatokból, lakossági reakciókból, esetlegesen felmerült panaszokból okulva vezényli le az NMHH az országos digitális átállást.

A jövő
A televíziózásban teljes technológiaváltás történt, mind a műsorkészítés, mind a tévékészülékek terén - mondta el a főigazgató asszony – ennek kapcsán a műsorok továbbításának technológiáját is fejleszteni kellett. Az átállásra azért is szükség van, mert a frekvenciák korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre, és Magyarország az Európai Unió jogszabályainak megfelelően az analóg frekvenciákat szélessávú mobilszolgáltatások számára teszi elérhetővé. Az átállás megnyitja az utat az innovatív szélessávú mobilinternet technológiák bevezetése előtt és lehetővé teszi a vezeték nélküli 4G szolgáltatások iránti gyorsan növekvő kereslet kielégítését. Így az átállás révén elhárulnak hazánkban az akadályok a több országos csatorna sugárzása és a legmodernebb telekommunikációs rendszerek alkalmazása elől is.


* Nielsen Közönségmérés Kft.

Jelentkezés és részletek: www.korrektura.hu

További információ: Holub Katalin sajtófőnök (+36 20 922 6431)