A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DIÁKÉSZ) elnökének  rendkívüli közleménye az árvízvédelemben való részvételről

Az iskolaszövetkezetek Magyarországon igazi hungarikumként 30 éve bizonyítják létjogosultságukat a junior enterprise-ok világpiacán. Hazánkban évente mintegy 130.000 nappali tagozatos tanulónak, hallgatónak biztosítanak a tanulmányi időbeosztásukhoz alkalmazkodó gyakorlati munkatapasztalat-szerzési, kapcsolatteremtési, legális pénzkereseti lehetőséget. Aktív foglalkoztatáspolitikai katalizátorként működnek és a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének elősegítésében is egyre nagyobb szerepet játszanak.

Fontos feladatunk, hogy a fentiek mellett a bajban történő összefogás erejére is megtanítsuk a fiatalokat, ezért azzal a kéréssel fordulok minden tagszervezetünkhöz, hogy példát mutatva emberségből, tisztességből és társadalmi felelősségvállalásból, lehetőségeik szerint buzdítsák a diákságot az árvízvédelemi munkálatokban való részvételre, s hogy az ár levonultával együtt örüljünk a természet feletti erőfeszítés közösen elért eredményeinek, örökítsék meg maguk és mások számára is munkában töltött pillanatokat, készítsenek minél több fotót, s a szélesebb közösséget is mozgósítva, töltsék fel a https://www.facebook.com/universitas.isz  Facebook oldalra.

A következő napokban az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb árvize fenyegeti Magyarország bizonyos részeit, ezért ma délelőtt az illetékes kormányzati koordinációs bizottság ülése után a miniszterelnök kihirdette a veszélyhelyzetet, amely 2013. június 4-én 12 órától érvényben van.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság várja az önkéntesek jelentkezését.
A helyileg illetékes szervek elérhetőségeiről a http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_arviz_onkentesek weboldalon lehet tájékozódni.

Jó munkát kívánok!

Üdvözlettel,
Dr. Fiák István
elnök