Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Kolléga!

Mottóm, „A szociális gazdaság motorja a szövetkezet”  lesz annak a közelgő rendezvénynek a központi gondolata, amelyre ezúton tisztelettel meghívom és szeretettel várom.
Az ENSZ felhívására tartjuk meg hagyományainkhoz híven idén is a hazai, ágazati, országos szövetkezeti szövetségek központi megemlékezését.

Időpont:
2014. július 3-án, csütörtökön 11 óra

Helyszín:
Budapest, Vajdahunyad vára, Kerengő díszterem


Az OSZT Elnöksége nevében tisztelettel meghívom, s őszintén remélem, hogy a meghívásunknak eleget tud tenni és részvételéről a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen visszajelzést kapunk.


Baráti üdvözlettel,
Patay Vilmos
elnök
Országos Szövetkezeti Tanács




Az ICA, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége szervezésében 1923-ban ünnepelték először a szövetkezetek nemzetközi napját.

Az elmúlt években a nemzetközi szövetség a szövetkezet napi ünnepségsorozatához és megemlékezéseihez szorosan kapcsolódott az ENSZ is és ezen keresztül immár 20. alkalommal az ENSZ is kéri minden ország kormányát, hogy vegyenek részt a szövetkezetek e napra meghirdetett ünnepségein.

A szövetkezetek nemzetközi napján minden évben más-más téma került hangsúlyozásra, így 2010-ben a nők szerepe a szövetkezeti mozgalomban, 2011-ben az ifjúság, mint a jövő új szövetkező közössége, 2012-ben egy jobb világ építését, míg 2013-ban a szövetkezetek talpon maradását hirdette meg a szövetkezetek közreműködésével az ENSZ és a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége.

2014 év témája szorosan kapcsolódik a globális gazdasági válság kiútkereséséhez és ahhoz a lehetőséghez, hogy a szövetkezetek rugalmasságukkal hogyan tudnak hatással lenni a nemzetközi és a hazai gazdasági válság feloldásában. Ezért a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége 2014. évi üzenetének fő mottója:

„A szövetkezetek valamennyiünk számára biztosítják a fenntartható fejlődést!”


A Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség üzenete

A Szövetség 92. Nemzetközi Szövetkezeti Napja
az ENSZ 20. Nemzetközi Szövetkezeti Napja
2014. július 5.

„A szövetkezetek a fenntartható fejlődést valósítják meg mindenki számára”

Az idei - július 5-én megünneplendő – Nemzetközi Szövetkezeti Nap, a „Szövetkezetek a fenntartható fejlődést valósítják meg mindenki számára” témára épül. A szövetkezeti mozgalom alapértéke a közösséggel való törődés, és mint ilyen, a közösségek kedvező életkörülményeinek fenntartható védelme szükséges alátámasztva valamennyi szövetkezeti működést és jövőképet.

Általános értelemben a fenntarthatóság képesség valaminek támogatására, megőrzésre és elviselésére. Az 1980-as évektől a fenntarthatóság koncepciója magába foglalja a környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziók integrált jelentését. A szövetkezetek így ismét a modern fenntarthatósági fogalomnak előfutárai. Az emberi szükségletek középpontba helyezésével választ adnak a fenntarthatóság mai krízisének és sajátos formáját kínálják a közös értékeknek.  

A Szövetkezeti Évtized Tervezetének egyik célja volt a „szövetkezetek pozícionálása, mint a fenntarthatóság építői”.   A szövetkezeti szektornak ki kell fejeznie, és megmutatnia a világnak, hogy a fenntarthatóság része az ő belső természetének, és a szövetkezeti vállalkozások pozitív közreműködők a fenntarthatósághoz.

Ennek részeként a Szövetség megbízást adott világszerte különböző szektorok és régiók szövetkezeteinek vizsgálatára, abból a szempontból, mennyire állnak közel a fenntarthatósághoz. A Cape Town-ban 2013 novemberében tartott globális konferenciánkon a beszámoló azt a következtetést vonta le, hogy a szövetkezetek a működési modelljükbe és értékeikbe beépítették a fenntarthatóságot, és ezt az ENSZ is felismerheti, sőt fel kell, hogy ismerje. Valójában az ENSZ a 2001 decemberében elfogadott határozatában   sürgette a kormányokat arra, hogy ösztönözzék és elősegítsék „a szövetkezetek alapítását és fejlődését, beleértve olyan lépések megtételét, amelynek célja a szegénységben élő emberek, vagy sérülékeny csoportokban élők önkéntes alapon történő részvétele szövetkezetek létrehozására és fejlesztésére.”

Az ENSZ jelenleg ambiciózus új tervet készít a 2015 utáni időszakra Fenntartható Fejlődési Céloknak nevezve. A szövetkezeti mozgalom világszerte 1 milliárd embert érint, és a mindenki számára fenntartható fejlődést nyújtó jövőképünkkel kulcs- partnerek lehetünk.

Arra sürgetjük világszerte a szövetkezeteket, hogy július 5-én mutassák be, hogy a szövetkezetek nyújtják a legalkalmasabb vállalkozási modellt a XXI. században a fenntarthatóság fejlesztésére és építésére.  

Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége