Meghívó

A Danubius Nemzeti Hajósegylet, a Magyar Evezős Szövetség, a Budapesti Evezős Szövetség, valamint a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség

szeretettel várja az evezés és az indulók teljesítménye iránt érdeklődő újságírókat

2010. április 25-én, most vasárnap 9:30 órától

az idén jubiláló,

XX. gróf Széchenyi István Evezős Évadnyitó Emlékversenyre és Sportnapra.

Helyszín: A DNHE margitszigeti klubháza és a Wesselényi csónakház
(Bp. 1138 Hajós Alfréd sétány 2.)


Program:

9:40           Koszorúzás az első világháborúban elesett evezősök emlékköveinél (gyülekezés az Egylet Wesselényi Csónakházánál 9:30-kor)

10:00         A rendezvény ünnepélyes megnyitása és állófogadás (Wesselényi Csónakház)

10:15         A verseny kezdete - A futamok időpontját a versenybíróság a nevezések függvényében határozza meg.


Versenyprogramok:

„Fapados Oxford-Cambridge”

avagy a cégek közötti evezős verseny a Dunán már harmadik éve része a rendezvénynek és egyre népszerűbb. Az idén 19 csapattal rekord számú nevezés érkezett. A jelentkező csapatok kérésére „tematikus” előfutamokat indítunk: olajtársaságok, épületgépészek és más cégek. A MOL 5 csapata háziverseny keretében dönti el, kik képviseljék a céget az olajtársaságok futamában. A végén lesz egy szuperdöntő, amelyben az előfutamok első két helyezettje küzd a SZUPERKUPÁÉRT és a RideHouse által felajánlott ausztriai hétvégi pihenésért.

Ezt a versenyszámot a XVIII. századi angol királyi tízevezősök mintájára készült hajókban rendezik, amelyekben a mozgás egyszerű és biztonságos, nem igényel komolyabb evezős előképzettséget. A versenyzők Wesselényi Csónakház stégjén szállnak vízre és kötnek ki, hozzáértő szakemberek irányításával.
Versenytáv: 500 méter.


Az evezős klubok az alábbi versenyszámokban vetélkednek:

Férfi nyolcas, Női négypárevezős, Serdülő vegyes kormányos négypárevezős, Családi túra kettes

Az egyetemek és főiskolák fixüléses tízevezős futamára is rekord számú nevezés érkezett: 8 felsőoktatási intézmény képviselteti magát, a keszthelyi Georgikon 2 csapattal.


Továbbá:

Kiegészítő programok az evezés iránt érdeklődő amatőrök számára:

13:00 órától         villámversenyek ergométeren (fogyatékkal élőknek is)
14:00 órától         az evezés kipróbálása a tízevezős hajókban
15:00 órától         kispályás foci

Egész nap: légvárazás kisgyermekek számára (2-6 évesek) a parti klubház kertjében; evezéstörténeti kiállítás a parti klubház emeleti társalgójában.


Kérésünk:

Szeretnénk, ha minél többen eljönnének erre az ingyenesen látogatható hangulatos szabadtéri programra, ezért ha megoldható, már a rendezvény előtt is foglalkozzanak egy interjú vagy cikk erejéig a rendezvénnyel. A rendező egylet www.danubiusnhe.com internetes honlapján interjú olvasható dr. Domonkos Annával, az egylet alelnökével, aki 20 éve a verseny főszervezője.

További információ:        Dr. Domonkos Anna (06 30 961 4386), Horváth Réka (06 30 326 3048)


Dr Domonkos Anna                                                       Ott Zsuzsanna
DNHE alelnök, főszervező                                              MESZ főtitkár


RÉSZTVEVŐ EGYESÜLETEK

BUDAPEST EVEZŐS EGYESÜLET
DANUBIUS NEMZETI HAJÓS EGYLET (DNHE)
KÜLKER EVEZŐS KLUB
MŰEGYETEM EVEZŐS CLUB (MEC)
TATA-TÓVÁROSI VIZISPORT EGYESÜLET (TATA TVE)
TISZA EVEZŐS EGYELET (TISZA EE)

RÉSZTVEVŐ  EGYETEMEK

BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM
PANNON EGYETEM KESZTHELY
PANNON EGYETEM VESZPRÉM
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA
ÓBUDAI EGYETEM
SEMMELWEIS EGYETEM

RÉSZTVEVŐ  CÉGEK

BIOBI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS INNOVÁCIÓS Kft.
IMI INTERNATIONAL Kft.
GEBERIT Kft.
LUKOIL MAGYARORSZÁG Kft.
EXXONMOBIL-SOCIAL CLUB
MAGYAR FACTOR Zrt.
MALOM INGATLANHASZNOSÍTÓ Kft.
MICROSEC Kft.
MOL Nyrt.
NAPLOPÓ Kft.
REHAU Kft.
SHELL HUNGARY Zrt.
UTIBER Kft.
VGF