MEGHÍVÓ

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség  szeretettel vár minden kedves érdeklődőt ma este 19.10-kor Törökországból a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre (2B) érkező rövidpályás gyorskorcsolya válogatottunk fogadására.


MOKSZ: Valentin hétvégéje a korcsolyasport szerelmeseit is igazán boldoggá tette
2015-02-16

Knoch Viktor történelmet írt Törökországban, a rövidpályás gyorskorcsolya női váltó is kvalifikált a Moszkvában rendezendő Felnőtt Világbajnokságra
Sporttörténelmi tettet hajtott végre vasárnap Knoch Viktor azzal, hogy 500 méteren a leggyorsabbnak bizonyult a rövid pályás gyorskorcsolyázók erzurumi világkupaversenyén.  A 25 éves Knoch a sportág első magyar vk-győztese lett, egyben pályafutása első egyéni vk-érmét nyerte. Knoch a negyed- és az elődöntőben, illetve a fináléban is legyőzte a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelint a viadal honlapja szerint. A döntőben a második helyen a kínai Vu Ta-csing végzett, Hamelin lett a harmadik.
„Nagyon boldog vagyok, nem számítottam ilyen eredményre. Fáradtnak is éreztem magam a németországi világkupa után, ráadásul a selejtezőből nem sikerült túl jó idővel továbbjutnom, ezért úgy számítottam, hogy a negyeddöntő akár végállomás is lehet a számomra” – mondta a távirati irodának Knoch Viktor. Hozzátette: a döntőben annyi szerencséje volt, hogy a rajt után közvetlenül a többiek kicsit összeütköztek, így meg tudott lógni.
A Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összeállítású női váltó érdekelt lett volna a B döntőben, ám Heidum sérülése és Bácskai lázzal járó betegsége miatt a szakmai stáb visszaléptette a csapatot.
A szezon hat világkupaversenyének összesített eredményei alapján Knoch és Liu Shaolin Sándor végzett a legelőkelőbb helyeken a magyarok közül: előbbi 500-on ötödikként, utóbbi 1000 méteren hetedikként zárta az idényt. A férfi váltó negyedik, a női nyolcadik lett, így mindkettő versenyezhet a március közepén Moszkvában sorra kerülő világbajnokságon.
„A női vonalon végrehajtott fiatalítási koncepciónk sikeresnek bizonyult, igaz, ez leginkább az Európa-bajnokságon szerzett bronzéremben mutatkozott meg – értékelte a szezont a távirati iroda kérdésére Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorskorcsolya-ágazati igazgatója. – A fiúknál az elmúlt években elvégzett munkát láttuk beérni, nemcsak az Eb-n, hanem a vk-sorozatban is, ahol váltóban, valamint Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor révén egyéniben is nyertünk érmeket.”
Darázs István hozzátette, hogy a cél változatlanul a 2018-as pjongcsangi téli olimpián való sikeres szereplés.
Az „arany videó” az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:
http://livemanager.eurovision.edgesuite.net/isu/index.html?video_id=20378


A ljubljanai műkorcsolya Dragon Trophy-n Tóth Ivett - szenior nők 2., Alexander Borovoj - junior férfiak 1. helyezés

A hétvégén Ljubjanában megrendezett Dragon Trophy-n érmes helyezést elért junior és szenior versenyzőink: Tóth Ivett - szenior nők 2., Alexander Borovoj - junior férfiak 1. helyezés.  A versenyen nagyon szépen teljesített Medgyesi Fruzsina, a kűrben 3. helyen, de összesítésben - 18 századdal lemaradva a dobogóról (0,18) - a 4. helyen végzett a szenior mezőnyben. Fiú versenyzőink közül Alexander Maszljanko is rajthoz állt a junior férfiaknál, s negyedikként végzett.

Részletes eredmények elérhetőek ezen a linken: http://www.drsanje.si/wp-content/rezultati/DragonTrophy2015/ResultsDragonTrophy2015/index.htm


Dupla esemény otthona a Gyakorló Jégcsarnok, ISU tábor és Pannónia Kupa „futott” párhuzamosan korcsolyázóink edzőterepén

Szerdáig nálunk edz 7 ország legjobb 12-17 éves korú junior versenyzője. Az ISU irányításával szervezett tábor az utolsó időszakos felkészítés a Junior Vb előtt. A szakmai hét egyaránt szolgálja a sportolók és edzőik fejlődését. Utóbbiak számára az Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség által kinevezett trénerek tartanak továbbképzést, esténként elméleti összefoglalóval zárva a gyakorlati napot. A gyerekek előadást hallgatnak az egészséges, sportkarrierjüket támogató táplálkozásról is. A tábort Darázs István ágazati igazgató, Telegdi Attila szövetségi kapitány és Zhang Jing, közismert nevén Lina edző vezetik.

A múlt hétvégi Pannónia Kupa a magyarok utolsó Vb előtti versenye, amelyen rajtunk kívül 12 ország 131 sportolója vett részt, köztük a világbajnokságra is készülő ellenfeleink. A Danubia Kupasorozat utolsó, hatodik állomása ez a megmérettetés, amelynek zárónapján, vasárnap, így két – csatoltan küldött - eredményt is hirdettek, a budapesti mellett összetettet.


Legyen Ön is naprakész a magyar korcsolyasport mindennapjaiból:

Facebook: https://www.facebook.com/MagyarOrszagosKorcsolyazoSzovetseg
Honlap: http://www.moksz.hu/


További információ, sajtókapcsolat

Holub Katalin (+36 20 922 6431)